Tangó az Árnyékban -- Elfojtott Szenvedély

Kellesz nekem

Perselus

Idegesen járkáltam a szobámba. Vártam, hogy az óra hetet üssön és érvénybe lépjen a hopponálási engedély. Ma bizonyosságra talált az elméletem, amikor a térkép, ami Hermione mágiáját kereste, kimutatta hogy valóban Magyarországon tartózkodik.
Beszélnem kell vele.
Talán ez az utolsó esélyem, hogy rá beszéljem a visszatérésre. Meg kell mondanom neki, hogy igen is van helye itt, ha nem is mellettem. Nélküle nem sikerült volna a kenőcs, aminek a szabadalmaztatása után, vígan élhetnénk.
Még mindig szeretem.
Fáradtan rogytam le a karosszékbe, amikor hetet ütött az óra. Indulnom kellene de nem tudok. Félek elmondani neki hogy hiányzik és hogy, én is viszont szerettem és még most is, változatlan bennem minden.
Ne légy gyáva Perselus.
Álltam fel és elindultam kifelé. Eljött a pillanat, amikor nem irányít senki sem. Nem tartozom többé, Dumbledornak és nem köt a sötét jegy sem már, sehova sem. Szabad vagyok, szörnyű múlttal.
Vegyes érzelmekkel, értem el a hopponálási pontot. Lehunytam a szemem és csak, Hermionera és Magyarországra gondoltam.
Az ismerős forgatag, pillanatok alatt beszippantott és a kijelölt ponton tett le. Egy csepp hezitálás nélkül, indultam el a bejárat felé. Ahogy beléptem, ismerős arcok fogadtak.
Annyira koncentráltam Hermionera, hogy el is felejtettem azt, hogy a többi idióta is itt lesz.
- Perselus - jött felém Caramel. Az arany szegélyezett öltönyben és az ugyan ilyen maszkjában is felismertem. - Örülök hogy eljött. - nyújtotta felém a kezét, mire felvontam a szemöldököm.
- Én is mondanám ezt, de azt hiszem, nem gondoltam át. - fogadtam el a felém nyújtott jobbot.
-Ugyan barátom. Maszkot fel és élvezd azt, amit nagyrészben, neked köszönhetünk. - fordult el tőlem és elindult Minerva felé, aki most nem a megszokott zöld ruhát viselte, hanem egy fekete, bordó ruhát, amelynek talán nem is volt abroncsa. Körbe vezettem a tekintetem az előcsarnokban, gyülekező tömegen. Rengeteg embert ismertem fel, hiába a maszk vagy az új külső. Az évek során, még a kém szerepet játszottam, megtanultam hogy hiába a küllem. A finom mozdulatokat és reflexeket amik minket jellemeznek, elfeledni nem lehet. Láttam Pottert és Weasley családot. Luna Logwodot és a tökkelütött Longbottomot is. A Roxfort tanári kara, szét szórtan vegyült el az ifjú új nemzedékkel. Mindenki vidáman kacagott és beszélgetett.
Senki sem emlékszik már, vagy egyszerűen csak, nem akarnak arra, mekkora ára volt annak, hogy most itt lehetünk.
Borúsan vettem fel a maszkot és elindultam az italoknak felállított, asztal felé.
Lerészegedni semmiféleképpen sem akarok de ital nélkül, ezt az estét, kibírni nem fogom.
Ahogy ki töltöttem a whiskyt, a tekintetemmel őt kerestem. Caramel ígéretet tett, hogy meg invitálja a bálra azt ki az egészet szervezi. Remélni mertem csak, hogy nem ismerte fel, úgy mint én és nem riasztotta el. Lassan egyre többen lettünk és feszengve vártuk, hogy a bálterem ajtaja kinyíljon.
Vagyis ők feszengtek, én pedig a sarokból kémleltem.
Hirtelen csend támadt, amikor a bálterem ajtaja résnyire kinyílt és megjelent Hermione. Egy pillanatra, bennem rekedt a levegő. Csodálatos és káprázatos.
Ha nem ismertem volna meg, minden mozdulatát és vonását, akkor talán még engem is, át tudna verni.
- Köszöntök mindenkit. Pár hónapja, engem ért a megtiszteltetés, hogy mszervezem önöknek a mai alkalmat. Remélem, mindannyian jól érzik majd magukat. - fordult meg és feltárta a hatalmas ajtókat. A tömeg szinte, egyszerre mozdult. Tekintetemmel próbáltam, figyelemmel kísérni Hermione útját. Láttam miként, sokan gratulálnak neki, majd tovább libbenek.
Hát ennyire vakok? Nem látja senki sem, hogy ki is ő valójában?
Lassan közelítettem felé, miközben elfogytak az előtérből az emberek. Ahogy rám tekintett, láttam a szemében megcsillani azt a régi fényt.
- Üdvözlöm Mr Piton, remélem elnyeri tetszését a bál. - hajoljt meg előttem mire körbe lenget a belőle áradó, vanília és rózsa illata.
- Hermia - biccentettem és óvatosan meg fogtam az egyik kezét, majd végig a tekintetem az övébe fuvar, csókot hintettem rá. Azt kívántam bár ne lenne rajta kesztyű, de így is éreztem a bőrömön a vibrálást ami belőle áradt. - csodálatosan fest minden. - a mondatom kétértelműre sikeredett ami miatt láttam hogy arcára pir ül ki.
- Köszönöm. - suttogta miközben úgy éreztem megszűnt körülöttünk a külvilág. Hirtelen sötétségbe borult minden és csak apró fények maradtak csupán, félhomályt biztosítva.
- Esetleg szabad egy táncra? - nyújtottam felé bizakodva a karomat.
- Hermia. - kiáltottak felé az egyik ajtóból, megtörvén a varázst.
- Elnézést. Mennem kell. - gondolkodás nélkül fordult meg és futott el előlem úgy, mint akkor régen.