Tangó az Árnyékban -- Elfojtott Szenvedély

Álmok

Hermione

Álmomban csodálatos helyen jártam. Egy réten álló kis házikó felé igyekeztem, amely mellett egy hatalmas lombkoronájú fa állt. Az egyik ágáról, egy hinta lógott alá amely himbálózott a lenge szélben. Boldog voltam. Mosollyal az arcomon haladtam felé. A nap meleg sugarai simogatták a bőröm. Szinte észre sem vettem, hogy a kis ház ajtajában állok.
-Anya - kiáltotta egy vékony hang. Rögtön megpördültem, mire egy sötét hajú szinte fekete szemű kislány rohant a karjaimba.- Apa mindjárt kész a vacsorával, Timoti pedig megint nyűgös. - panaszkodott. Csodálkozó tekintettel figyeltem, miközben letettem és vissza fordultam hogy be lépjek a házba. Ismeretlen, mégis ismerős látvány tárult elém. Lassan sétáltam be, miközben a tekintetemmel a konyhát kutattam. Hirtelen csörömpölésre lettem figyelmes az egyik ajtó mögül. Óvatosan löktem beljebb de mielőtt meg pillanthatam volna a bent lévő férfit kinyílt a szemem.
Álom volt. Minden csak egy álom. Szomorúan néztem a Professzora, aki mellettem aludt a fotelben. Az arca nyugodt és kisimult. Most nem ráncolta a szemöldökét és nem préselte szinte egy vonallá a száját. El akartam mondani neki hogy miért ittam meg a mérget mégsem tudtam. Bízok benne de magam sem tudom hogy miért. Lassan tornáztam magam feljebb miközben nem vettem le a szemem róla. Végre olyanak láttam, mint az emlékeiben. Nyugodt és szinte már kedves. Tudom, ha tudná hogy én is láttam, akkor el lökne pedig még nem is engedett közel.
De miért akarok közel kerülni hozzá?
Szinte észre sem vettem, hogy közelebb hajoltam és másztam hozzá. Éreztem újra a fűszeres illatot amely szinte a lényéből áradt.
Megért engem.
Igen, csak emiatt nem akarom hogy elmenjen. Ahogy felkeltem, akkor vettem csak észre a gondos kötéseket a kezemen.
Elmosolyodtam.
Valami megmozdult mélyen bennem ami meg riasztott. Óvatosan álltam fel mintha csak egy rossz mozdulatra elillana minden. Ahogy ki keltem a meleg takaró alól akkor jöttem rá milyen hideg is van. Pitonra néztem. Csupán egy ing és szövet nadrág van rajta. Elborzadtam hiszen rettenetesen fázhat így. Oda sétáltam hozzá és felvettem az ágy végéből az összehajtogatott takarót és gyengéd mozdulatokkal betakartam. Ahogy közel hajoltam éreztem most már a meleget is amelyet árasztott. Arcom egy vonalba került az övével.
Csak oda kellene hajolnom és...
Nem!
Gyorsan húzódtam el. Tegnap még Fredért haltam volna meg most pedig egy tanáromat csókolnám. Bementem a fürdőbe ahol még mindig a kádban állt a véremtől színezett víz. Miközben nyúltam felé hogy kihúzzam a dugót rájöttem hogy nem lehet a kötés miatt.
-Francba - csúsztam le a kád mellé.
-Miss Granger? - hallottam a mély bariton. El kell küldenem de nem megy.
- Jól vagyok egy pillanat. - szóltam vissza de tudtam, hogy nem mozdult el az ajtó elől. Lassan keltem fel és a csaphoz lépve, megmostam az arcom. Nyúzott és karikásak a szemeim, de nem érdekelt. Monoton sétáltam az ajtóhoz és mentem ki, hogy visszamenjek a meleg ágyamba.

Perselus

Rögtön megéreztem hogy felébredt de nem nyitottam ki a szemem. Hallottam miként mocorogni kezd de nem mozdultam, aztán meg éreztem az édes vanília illatot. Azt hitte alszom, de én nagyon is éber voltam, hiszen minden rezdülését figyeltem még aludt. Láttam, miközben álmában mosolygott. Egyszer csak eltűnt a közelsége. Mintha kitéptek volna valamit belőlem. Fáztam. Lehűlt a levegő de ezt ő is észre vehette mert a következő pillanatban egy takarót éreztem rám nehezedni.
Betakart. Meglepődtem, hiszen értem soha senki sem aggódott de ez a fruska talán igen. A gondolataimból a meleg lehelete szakított ki amelyet az arcomon éreztem.
Túl közel van.
Ki akartam nyitni a szemem hogy lássam mi tombol benne, de nem mertem. Féltem, hogy el illana a pillanat. Hirtelen illant el a közelsége és újból csak a magány maradt. Óvatosan nyitottam ki a szemem, amikor már nem hallottam semmilyen zajt.
-Francba - hirtelen pattantam fel. A fürdőszobához léptem és kopogasra emeltem a kezem de meg torpantam.
- Miss Granger? - ennyi, csak ennyire futotta hiszen mit mondhattam volna?
- Jól vagyok, egy pillanat. - kiszakadt belőlem egy mély sóhaj, pedig észre sem vettem hogy bent tartom a lélegzetem. Hazudik. Ebben biztos vagyok. Egy ideig ott álltam majd amikor meghallottam a vízcsobogást megnyugodtam. Kisétáltam a nappaliban le rakott levesért. Amikor visszaértem Granger kilépett a fürdőből. Csapzott és nyúzott arccal nézett rám meglepetten.
- Ennie kell. - köszörültem meg a torkom és lassan oda sétáltam az ágya mellett komódhoz. - Hagyom pihenni. - vetettem rá egy utolsó pillantást és elindultam kifelé.
- Nem kell. - megdermedtem. Másodszor kért meg hogy maradjak. - Vagy is...- hebegett miközben vissza mászott az ágyba. - Azt hiszem, nem lenne most jó, ha egyedül lennék. - alig hittem el amit mondott. Lassan fordultam vissza felé.
- Miss Granger kétlem hogy én lennék a megfelelő személy aki segíteni tud magán.- Hogyan is tudtam volna, hiszen én magam is egy csődtömeg vagyok. Hozzá képest nem vagyok más, csak egy vén ember, aki mindig egyedül volt, van és lesz.
- De igen, mert csak maga vette észre min megyek keresztül. - ahogy a szemébe néztem, lesütötte azt mintha zavarba jött volna. Bólintottam és vissza sétáltam hozzá a fotelbe.
-Egyen.- adtam a kezébe a levest. Nem ellenkezett és most az egyszer, aggasztani kezdet. - Miért nem vették észre a kis barátai hogy nincs jól? - tettem fel azt a kérdést, ami a legjobban érdekelt. Hermione kezében megállt a kanál és láttam hogy az aprócska fény is kihuny a szemében.