Tangó az Árnyékban -- Elfojtott Szenvedély

A magánlabor

Hermione

Újra ugyanaz az álom tért vissza. Lassan toltam be az ajtót, miközben lehunytam a szemem. Ahogy beléptem és kinyitottam a szememet a szobámba találtam magam. Elfogadtam a sorsomat, miszerint Fred, csak egy fejezett lehetett az életemben. Fel kell źomra a tér és idő. Csak ő és én vagyunk. Nem számít hogy a tanárom, ahogy a majdnem húsz év korkülönbség sem. Egyszerűen csak Hermione és Perselus vagyunk.
Egy világos zöld kötött pulcsit vettem fel, hozzá pedig, fekete farmert. Izgulok nem kicsit. Pontosan nem tudom hogy amiatt -e ami várhat rám a Weasley családnál, vagy hogy meg kell mondanom Perselusnak, hogy nem biztos hogy, vissza érek estére.
Erőt véve magamon, elindultam a lakosztálya felé. Halkan kopogtattam majd benyitottam. Néma csend fogadott, amikor beléptem a nappaliba. Óvatosan merészkedtem beljebb, és fotelem felé vettem az irányt. A könyv amit letettem, ugyan ott hevert a kisasztalon, rajta egy cetlivel.

A laborban vagyok. Ha van kedve csatlakozzon, ha nincs, vegyen el egy könyvet nyugodtan.

P

A magánlaborja.
Sose hívott még be oda. Lerogytam a fotelbe. Nem tudom mit tegyek, hiszen amióta beavatott, arra vágyom hogy be invitáljon.
Weasleyék ha eddig vártak, talán tudnak még egy kicsit.
Hirtelen pattantam fel, és el indultam, az eddig előttem, zárt ajtó felé. Szívem a torkomban dobogott. Amit kopogásra emeltem a kezem kinyílt az ajtó.
- Nehéz döntés volt, nem de bár? - szólt a mély bariton odabentről.
Tudta hogy itt vagyok.
Kissé elpirulva mentem beljebb, miközben a tekintettemel őt kutattam. Amikor megpillantottam a szívem kihagyott egy ütemet. Egy fekete pólóban és hozzá illő kötényben ált, egy hosszú asztal mögött.
- Min dolgozik? - találtam meg végre a hangom és körbenéztem. Mind a négy fal mentén, hatalmas könyvespolcok álltak. A hosszú asztal közepén pedig egy aranyozott üst.
- Még nem adtam neki nevet. - ahogy odaértem a kezembe nyomott néhány pergament. Ahogy elkezdtem olvasni, teljesen bele merültem. - Ha szeretne segíteni, talán kezdjen neki a kutatásnak, miképpen lehetne a holdkő port felhígítani úgy, hogy ne vesszen kárba az ereje. - tette le a mozsarat és megtörölte a homlokát. Elsőnek csak értetlenül bámultam rá, de amikor halovány mosoly kíséretében a könyvek felé bökött a fejével megértettem. Lassan izgatottan sétáltam az első szekrényhez hogy neki lássak a feladatnak.

Perselus

Én fajankó!
Ki akartam zárni az életemből egy rövid időre, de én ostoba idióta, ide hívtam. Miközben a könyvespolc előtt állt újra egy izgatott elsőévesnek tűnt. Szinte szomjazta a tudást amit a könyvek rejtenek. Kissé meg ingattam a fejem miközben bele néztem az üstbe. Pasztell zöld sűrű folyadék helyett megint csak színtelen lötty forrt benne.
- Már megint. - intettem a pálcámmal, mire eltűnt belőle és üresen, megvetően nézett vissza rám. Granger szinte semmit sem vett észre az előbbiből, mert még mindig a polc előtt állva olvasta újra a jegyzeteket. Kissé összehúzta a szemöldökét amikor újra és újra átfutotta ugyanazt az oldalt. Éreztem a belőle áradó vanília illatot. Hiába rövidebb a haj, hiszen még mindig ugyanazt a tömérdek mennyiségű, bódító sampont használja.
Tennem kell valamit még mielőtt rájön hogy őt nézem.
Apró sóhaj kíséretében roskadtam le a székembe és behunytam a szemem. Bálna háj, zsálya, varangy mirigy nedv, unikornis szarv és holdkő por. Mindig a végén romlik meg a főzet de nem értem hogy miért.
Valami hiányzik.
Idegesen dörzsöltem meg a homlokom. Eddig sem tudtam koncentrálni de most hogy itt van ő is még nehezebben megy.
- Professzor... - folyton rá gondolok, minden pillanatban és most már mindig velem van. - Professzor... - amióta kimondta a nevemet álmában, el akarom mondani neki, hogy én is vele álmodom. Perverz dolgokról és lehetetlen édes jövőről. - Professzor...
- Merlin szakállára a nevem Perselus. - förmedtem rá. Hallanom kell újra miként elhagyja a piros ajkait. - A nevem Perselus ezt használja. - nem így terveztem. Vettem egy mély levegőt és rá néztem. Megdöbbenten állt miközben egy könyvért nyújtózkodott.
Hát ez nem tudja hogy boszorkány, és nem kell a lehetetlennel, megküzdenie-e?
- Mi?- ennyit tudott csak kinyögni. Szinte kínomban fel nevetve álltam fel és oda siettem. Feltételezésem szerint a Varázs növények enciklopédiája felé nyúlt, így hát mögé lépve, levettem neki.
- Egy - adtam a kezébe a könyvet. - mindig elfelejti, hogy boszorkány. Kettő - ekkor vettem észre, hogy megint túl közel állok hozzá és csak előre kellene hajolnom, hogy a nyakába csókolhassak. - Kettő. -közelebb hajoltam. Magam sem tudom, hogy miért és a fülébe suttogtam. - A nevem Perselus, Hermione. Szólítson a nevemen kérem.