Tangó az Árnyékban -- Elfojtott Szenvedély

Ébredés

Hermione

Ahogy kinyitottam a szemem meglepődve láttam, hogy az ágyamban vagyok és körbeölel az édes meleg. Az álmosság újra elnyomott. Nem sikerült, pedig úgy vágytam rá. Lehunytam a szemem, mire nyílt az ajtó. Tudtam hogy ő az, de nem akartam kinyitni a szemem. Halkan lépdelve jött közelebb és hallottam ahogy leült az ágyam mellé az általa át helyezett fotelbe.
-Miss Granger- csendesen szólt, szinte már már kedvesen, amely különösen hatott tőle. Nem mozdultam, mert reméltem hogy elmegy. - Tudom hogy felébredt. - hangja megkeményedett. Vesztettem. Óvatosan nyitottam ki a szemem. Tekintetem rögtön elveszett az ő mély íriszeibe. Nem láttam benne semmit, csak az ugyanolyan ürességet, mint a sajátomban látok, nap mint nap. Nem szóltam, és ő sem, egyszerűen csak bámultunk egymás szemébe.
- Köszönöm. - leheltem a szavakat. Féltem a sajnálatól, le teremtéstől és a magasztos beszédtől, miszerint az élet eldobása mekkora baromság de Piton nem szólt. Szinte meg sem mozdult, csak a mellkasa emelkedett meg olykor. - Mondjon valamit kérem. - kínzó volt a csend, és a vizsgáló tekintet.
- Életet az életért. - újra lágyan csenget a hangja, miközben lassan előre dölt. Közel volt. Szinte túlságosan is közel. Láttam miként a pupillája kitágul, amikor levegőt vett. Éreztem a belőle áradó melegséget, és a fűszeres illatot. - A mérge, egyébként hatásos lett volna, hogyha nem vágja fel az ereit. - a hangjában nem volt ártó szándék, sem szánalom.
- Én nem vágtam fel az ereimet. - ráncoltam össze a szemöldököm. Éreztem ahogy felszakad a bőröm de azt nem én tettem, vagy még is? Ennyire elveszítettem volna a kontrollt. A felismerés szinte fejbe vágott, mire lehunytam a szemem.
- Miért? - a professzor hangja újból olyan volt, mintha távolról hangzana. Ezt sem tudtam megtenni Fredért. Ő szeretett, én pedig elárultam, hiszen még követni sem voltam képes a halálba. - Miért? -hangzott újra a kérdés, amely vissza rántott a szakadék széléről.
- Mit miért? - néztem rá értetlenül mire csak vett egy mély levegőt.
- Miért itta meg a mérget? - hát meg kérdezte. Tudtam hogy meg fogja, de nem hittem hogy ily kedvesen, kiabálás és leteremtés nélkül. Lesütöttem a szemem válasz helyett. Értette, értenie kellett ennyiből. - Tudja, nem fogok ódákat zengeni arról hogy miért helytelen a cselekedete, mivel a maga döntése hogy eldobja- e az életet vagy sem. Tartoztam azzal hogy meg mentettem, mivel maga is megtette. Arra kérem csak, hogy gondolja át, mielőtt újra meg tenné. - dőlt vissza a fotelben, miközben végig nyugodt arckifejezéssel engem bámult.
- Át fogom. - hiányzott a közelsége ahogy vissza dőlt, pedig nem szabadott volna hogy hiányozzon. - Itt marad? - tettem fel a kérdést, amikor újra rám tört az álmosság.
- Igen. - újabb mély sóhaj hagyta el a torkát, mintha csak... Nem. Ágáltam a gondolataim ellen. Piton nem érez semmit hiszen láttam, Lili Potter az ő örökkélye, úgy ahogy nekem Fred. - Pihenjen. - szót fogadtam, lehunytam a szemem és hagytam hogy a sötétség elnyeljen.

Perselus

Elaludt és ez pont jól jött.
Ahogy beléptem és megpillantottam minden haragom elszállt. Gyakorlatilag én is ezt tettem volna, ha nem ment meg a csillagvizsgálóban. Kiprovokáltam azt a támadást és tudtam volna tenni ellene, de mégse tettem. Haragudtam és ez meglepett. Semmi sem köt a nőhöz mégis, igent mondtam, amikor megkért hogy maradjak. Sajnáltam és talán mélyen legbelül, elnyomva féltettem is. Halkan keltem fel mellőle és újból kiszortam egy riasztó bűbájt. Muszáj fürödni és enni valamit. Lassan koslattam vissza a lakosztályomba.
-Dimet - szóltam hangosabban. Egy pillanat sem telt és meg is jelent a házimanó.
-Piton Professzor miben segíthetek? - hajolt meg előttem mire csak egy rosszaló pillantást kapott tőlem.
- Hozz nekem valami vacsorát kérlek. - vetettem oda miközben elindultam a fürdőbe. Különös érzés fogott el, amikor a langyos víz elérte a bőröm. A tudat, hogy Granger ennyire a mélyben van és senkinek sem tűnt fel, elgondolkodtatott. Már a vonaton láttam, hogy valami nincsen rendben vele, de hogy még az életet is eldobta volna, elborzasztott. Valami megváltozott bennem, ott a csillagvizsgálóban ahogy a saját véremben fekve mindent megértettem amikor Granger az életemért küzdött. Elfogadtam hogy Lili nem szeretett sosem úgy, ahogyan én őt, és ez így van rendjén. El kell fogadnom, hogy a szerelem számomra, nem létezik. Ahogy kiléptem a zuhany alól hallottam miként Dimet visszatért a vacsorával. Gyorsan felöltöztem és ahogy a talárért nyúltam megállt a kezem. Egyszer már megfogadtam, hogy nem veszem fel többé minden alkalommal és talán itt az ideje, hogy elkezdjem. A fekete hosszú ujjú póló ért lépet vissza a szekrenyemhez hogy felvegyem az ingem alá. A hajam vizesen tapadt az arcomhoz. Gyűlöltem meg szárítani így hát egy egyszerű varázsigét mormoltam mire ugyanolyan enyhén zsírosan állt mint eddig. Ahogy felpillantottam a falióra rájöttem hogy már két órája hagytam magára a nőt. Az orromat megcsapta a frissen főtt leves illata. Tudtam hogy az nem az enyém. Gyorsan be kaptam, egy két falatot a sütés tálról és elindultam vissza a vendég lakosztályba, ami már Granger lakosztalya.
Ahogy beléptem tudtam hogy még alszik, ezért csendben tettem le a levest a nappaliba és bementem a szobába hogy mellette legyek amikor felébred.
De miért is?
Nem tudom, egyszerűen csak mellete kell lennem.