Számkivetett || Fred Weasley ff.

42. A vér nem számít

Zihálva és levegő után kapkodva keltem fel az ágyból. Könnyeim szaporán folyni kezdtek és kezemet a szám elé kaptam, hogy egy hangot ne adjak ki. A szívem hevesen vert és azt hittem kiugrik a helyéről.

Rosszat álmodtam. Újra átéltem a borzalmakat amiket az anyám tett velem, annyi kivétellel, hogy most meg is ölt. De persze csak egy álom volt.

Mikor kicsit lenyugodtam, hogy csak álom volt oldalra néztem és láttam, hogy Ginny már nincs az ágyban. Az órára pillantottam, 11 óra volt. Kint már hétágra sütött a nap és biztos hőség is volt kint. Őszintén még mindig fáradt voltam de nem tudtam visszaaludni.

Feltápázkodtam az ágyról és a szekrény elé battyogtam. Van itt néhány cuccom mert hisz itt éltem az elmúlt 4 évben. Kivettem egy melegítő nadrágot és egy pulcsit és felkaptam őket. Még mindig durván látszódik az oldalamon a zúzódás, de legalább a pulcsi eltakarta.

Olyan furán érzem magam. Nem mintha fáradt lennék, hanem mintha kivettek volna belőlem egy részt. Emlékszem, hogy Audrina azt mondta, hogy ha elveszi az erőm akkor lehet, hogy meghalok. Az amit elvett az most benne van? Akkor most neki is van ereje? És nekem maradt? Megint annyi kérdésem van, hogy egyfolytában zakatol a fejem.

Halkan lenyomom a kilincset és kinyitom az ajtót majd kibújok a szobából. Hallom, ahogy a többiek lent beszelgetnek. Nem tudom kivenni miről de hallom Ron, Fred, George és Ginny hangját. Megállok a lépcső tetején. Nem merek lemenni. Olyan ijesztő. Tudom butaságnak hangzik, főleg ahoz képest amit átéltem de valami van bennem amitől félek. Hirtelen Fred jelenik meg a lépcső aljában és meglát engem. Egyből mosolyra húzódik a szája és én is mosolyt erőltetek az enyémre.

- Sarah! - mondta vidáman. - Gyere le!

Mély levegőt veszek majd elindulok a lépcsőn. Leérve egyből magához szorít én pedig beszívom az illatát. Egyből lenyukszom. Gyengéden tart, nehogy fájjon.

- Gyere, kérsz valamit? - kérdezte kedvesen.

- Nem vagyok éhes, csak egy pohár vizet kérek. - mondtam halkan.

Fred bólint majd a többiekhez vezet amíg ő a konyhába megy vizet tölteni nekem.

Ron egyből odarohan hozzám és megölel mintha ez lenne az utolsó alkalom amikor megölelhetne.

- Hogy vagy? - kérdezte aggódva.

- Jobban, köszi. - mondtam mosolyt erőltetve az arcomra.

Igazság szerint nem éreztem magam jobban. Nem múlt el a félelmem Audrina felé és nem felejtem el ami történt és még mindig fájnak a végtagjaim. De nem szeretném, ha aggódnának.

Fred vissza is jött egy pohár vizzel a kezében és egy tányérral amin sós kekszek voltak. A kezembe nyomja a pohár vizet és hálásan mosolygok rá.

- Tudom, hogy azt mondtad nem vagy éhes, de azért hoztam kekszet. - mosolyog rám. - Ez a kedvenced.

- Köszönöm. - mondtam őszinte mosollyal. Imádom, hogy mindig tudja mire van szügségem.

Elveszek egy kekszet a tányérról és beleharapok. Hirtelen eláraszt a sok-sok emlék amikor ettem ezt a kekszet itt az Oduban. Menyei finom.

- Nagyjából elmondták nekünk mi történt. - szólalt meg George. - Nagyon sajnálom.

Egy perce hirtelen lefagyok és rágni is elfelejtek, majd válaszolok.

- Köszönöm, de nem kell. - mondtam egyhangúan.

Ginnyre pillantok aki csak szomorúan néz rám és sajnálkozva. Annyira utálom, hogyha valaki így néz rám. Olyan megalázottnak érzem magam ilyenkor.