Számkivetett || Fred Weasley ff.

36. Boldog szülinapot!

Ez a nap is elérkezett. A születés napunk Dracoval. Már ha tényleg ekkor születtem. Amit kétlek, de ez van. Régebben minden évben szerveztek anyáék egy bált a születésnapunkra és most is így lesz. Mondanom sem kell, hogy mennyire nincs hozzá kedvem.

Korán reggel van. Kb 5 óra. Eddig egy éjszakát sem aludtam végig amióta itt vagyok. Draco nem rég jött haza a Roxfortból, azóta kicsit jobban alszok de még mindig sokszor felkelek. Egyszerűen nem tudom biztonságban érezni magam itt. Olyan hideg és idegen ez a hely, megmagyarázhatatlan érzés fog el minden este.

Ma este lesz a bál, addig össze kell szednem magam és úgy tennem mintha egy szép boldog család lennénk.

Felültem az ágyon és újra lejátszottam a fejemben apám szavait. Tudom, hogy nem kéne és, hogy el kéne felejtenem de nem megy. Még is csak ő nevelt fel és ezek a szavak örökre a szívemben maradnak.

Felálltam és az ablakhoz sétáltam. Kezdtett feljönni a nap és csoda szép volt az ég. Pont megvilágította a kertben lévő tó felszínét a sugarai.

Halkan kinyitom az ajtót és lassan lebatyogok a lépcsőn. A ház csendes még mindenki aludt, csak én vagyok ilyen korán kelő tipus. Vagyis csak nem érzem magam biztonságban.

De mindegy is.

Felvettem a cipőm és kimentem a kúriából és a tó felé vettem az irányt. Közelebbről még szebb volt mint az ablakomból. Leültem a stégre és csak néztem a feljövő napot. Olyan nyugodt volt és csodálatos. Minden nap van ereje felkelni és beragyogni az egész világot és értelemet adni az égnek. Majd lenézek a tóra és látom ahogy szinte hálásan mosolyog fel a napra, hogy melegen tartja. Bárcsak itt lenne Fred. Nélküle egy fagyott jégkocka vagyok.

Oldalra néztem ahol a kúria melletti erdő van. Kicsiként mindig féltem bemenni mert apám mindig rémisztő sztorikat mesélt, hogy a vérfarkasok széttépik az embereket. Draco is mindig félt. De nem tudom, hogy most is fél e még. A fák zöld lombjai enyhén ide-oda mozogtak ami kellemes volt a bőrömnek. Behunytam a szemem és élveztem az enyhe szél süvítését és tó halk hullámzását. Olyan nyugodt volt és békés amit már régóta nem éreztem.

Szinte már teljesen feljött a nap amikor egy személy ült le mellém. Draco volt az. Ránézésre most kelt. Haja össze-vissza ált és a pizsamája irtó cuki volt.

- Jóreggelt. - mondta álmos hangon.

- Neked is, és boldog születésnapot! - mondtam mosolyogva.

- Téged is isten éltessen! - válaszolta szinten mosolyogva mire az én arcom elkomorult.

Vajon ma van az igazi születésnapom? Vagy teljesen máskor? Egyáltalán idősebb vagy fiatalabb vagyok Draconal? És vajon valójában hány éves vagyok? Lehet, hogy nem is 16, lehet, hogy 17 vagy 15.

- Szerinted ma van a szülinapom? - kérdeztem végül.

- Nem tudom, de talán jobb ma úgy tettetni, hogy igen. - mondta. - A vendégek miatt.

- Igen persze, tettetésben verhetetlen vagyok. - mondtam ironikusan.

Draco elnevette magát majd felállt.

- Gyere, menjünk be. - mondta majd a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen.

Felálltam majd elkeztünk a kúria felé sétálni. Az idő még kellemes volt, remélem egész nap ilyen lesz.

...

Dél körül lehet, kint a nap már hét ágra süt de az én szobámban teljes a sötétség. Semmilyen lámpa nem ég és az összes redőny le van húzva. Még reggelizni se voltam lent habár éhes vagyok, de egyszerűen nem vesz rá a lélek. Csak az ágyamon akarok feküdni és bámulni a plafont. Enyhe fény szűrődik be a redőny kis lyukain ami pont elég, hogy nagyjából lássam a szobámban lévő tárgyak alakjait. Mikor felálltam volna, hogy odamenjek az asztalomhoz valaki kopogott, majd benyitott.