Számkivetett || Fred Weasley ff.

32. Teher

Reggelt Fred mellett ébredtem. Ő még aludt és halkan szuszogott, így nem volt szívem felébreszteni. Halkan kimásztam az ágyból és kimentem a szobából. Lehet, hogy bunkóság csak úgy egyedül hagyni, de úgy éreztem el kell mennem. Felvettem a cipőmet majd kimentem a házból.

Korán reggel a Roxmorts macskaköves utcáin nem sok mindenki van, így egyedül mentem vissza a suliba.

A hatalmas Roxfort is üres volt még, mivel szombat reggel még mindenki alszik. A griffendél klubbhelységéhez vezetett az utam de valamiért a lábaim még is a mardekáréhoz jutatott.

Nem mentem be. Csak leültem az üres folyosón és csak vártam a csodára. Azonban nem gondoltam volna, hogy a csoda nem csoda lesz.

Egy társoság jött ki a klubbhelység ajtaján akiket a hátam közepére sem kívántam.

- Micsoda meglepetés szépségem! - mondta undorító hangon Jason.

- Komolyan? Nincs jobb dolgotok szombat reggel? - kérdeztem unottan, miközben felálltam.

- És neked édes? - kérdezett vissza Jason. - Fogadjunk rám vártál!

- Pff, persze álmodban! - mondtam hitetlenül.

Jason rámmosolygott majd közelebb jött hozzám két lépéssel.

- Ugyan már! Tudom, hogy engem szeretnél! - mondta undorító csábos hanggal.

- Dehogy is! Freddel vagyok, őt szeretem! - védtem meg magam.

Jason egyre közelebb jött mire én egyre távolabb de a hátam neki ütközött a falnak. Jason pár centire volt tőlem én pedig kezdtem megijedni.

- Hagyj békén! - próbáltam komoly lenni és leplezni a félelmet a hangomban.

- Tudom, hogy nem szeretnéd! - mondta mosolyogva majd egyre közelebb tolta csípőjét az enyémhez.

Elegem lett és két kezemet mellkasára helyeztem és ellöktem magamtól. Mivel nem számított rá így elvesztve az egyensúllyát és majdnem elesett. Idegesen nézett vissza rám.

- Te hülye ribanc! - jött volna nekem ha nem lép ki valaki a mardekár klubbhelységéből.

Draco. A megmentőm.

- Mi folyik itt? - kérdezte ingatva a szemét köztem és Jason között.

- Semmi. - válaszoltam egyhangúan. - Rád vártam. Mehetünk?

Foggalmam sem volt, hogy mit mondok csak mondtam. Ki kellett találnom valamit, hogy lerázzam Jasonéket.

- Persze. - mondta majd elindultunk együtt.

Csendben sétáltunk egymás mellett. Kicsit kínos volt de nem volt kedvem megtörni. Leginkább most örökre halgatnék ha lehetne.

Az udvaron zöldellő fák igen szépek voltak. A korai kellemesen hűvös időjárás is segített kiszellőztetni a fejem. Az egyik padra az udvartól messzebb leültünk és néztük a napfelkeltét ami igazából már majdnem felkelt.

- Miért jöttél oda? - kérdezte hirtelen Draco.

Elgondolkoztam egy kicsit a válaszon.

- Nem tudom, - feleltem. - egyszerűen csak odavezetett a lábam.

- És mit akart tőled Jason? - kérdezett ismét.

- Hát elcsábítani azt hiszem. - mondtam bizonytalanul.

Nem kérdezett többet aminek hálás voltam. Valószínű érezte, hogy nincs jó kedvem így csak mellettem volt. Pont amire szükségem volt.

Egy darabig még ültünk a padon majd felálltam.