Számkivetett || Fred Weasley ff.

43. Már meghalt...

Azt hittem haza hopponálunk, de nem. Nem ismertem fel a helyet ahol voltunk. Sötét volt bent a kinti világossághoz képest és ablakok se voltak csak néhány lámpa égett de azok közül is némelyik vibrált. Nem tudom mi ez a hely, de Arthurral vagyok, csak nem lesz semmi gond.

- Nem haza viszel? - kérdeztem tőle.

- De igen, csak előtt még el kell intéznem valamit. - mondta nyugodt hangon.

- Értem és mit? - kérdeztem kíváncsian.

Úgy hallottam mintha sóhajtott volna egyet és már várna, hogy mikor adhat vissza Malfoyéknak.

- Nem lényeges. - mondta kicsit idegesen.

Valami nem oké. Miért hozott ide engem amikor azt mondta, hogy haza visz. És hogyha nem haza visz miért nem mondta, hogy van egy kis elintézni valója? Na mindegy, próbáltam nem törődni vele és nem túlgondolni. Lehet, hogy csak egy apróság és igazából semmi közöm hozzá.

Nem szólaltam meg a következő két percen. Csak sétáltunk ezen a kicsit rémisztő folyosón. Majd hirtelen beugrott, hogy hol vagyunk. Felismertem a sötét csempét és a sötét falat. A Minisztériumban vagyunk, itt futottunk év végen a halálfalók elől. És persze az apám felől.

Eszembe jutottak ismét a szavai.

"Te vagy a legnagyobb csalódás a szememben"

"Nem érdemled meg, hogy élj"

"Egy haszontalan kis cafka vagy aki azt hiszi mindent megtehet"

Vajon komolyan gondolta, vagy csak ideges volt? És most vajon aggódik, hogy hol lehetek? És esetleg, hogy ha rosszul alakult volna és Audrina megölt volna, szomorú lenne?

- Arthur, kérdezhetek valamit? - szólaltam meg.

- Persze. - mondta nyugodtan.

- Lucius is aggódik? - kérdezem kicsit félénken.

- Hát tudod, nem mutatja, - mondta majd megállt és szembefordult velem. - de igen aggódik.

Elég nehezen tudom elhinni, hogy ő aggódik értem. Pont értem. Akit kirúgott az otthonából és akinek ilyeneket mondott. De hiszek Arthurnak.

Viszont még mindig furcsa volt ez a helyzet. Miért vagyunk itt?

- Amúgy miért vagyunk a minisztériumban? - kérdeztem hirtelen.

Arthur nem válaszolt, csak ment tovább. Miért viselkedik ilyen furán?

- Arthur? - szólítottam meg. De semmi, csak ment egyenesen. - Válaszolj már, miért vagyunk itt?

Hirtelen hátrafordult és nekem ugrott.

- Maradj már nyugton! - förmed rám.

Mi az isten? Mi ütött belé?

- Arthur? - kérdeztem mintsem inkább mondtam.  - Mi ütött beléd?

Nem válaszol. Hirtelen megragadja a karomat és húzni kezd maga után. Eléggé megijedek mivel fogalmam sincs, hogy hova megyünk és úgy viselkedik mint aki nincs magánál.

- Engedj el, ez fáj! - mondtam neki idegesen.

Ismét semmi válasz. Egyszer csak megérkeztünk egy helyiségbe. Amit egyből felismerek. Ez az, ahol Sirius meghalt.

El is feledkezek arról, hogy Arthur a karomat szorítja egészen addig amíg konkrétan a földre nem hajít.

Hangosan felszisszentek és a karomra teszem a másikat mert beütöttem.