Az ágyamon kuporogva bámultam a kint tomboló vihart, miközben még mindig a Charlessal való beszélgetésen kattogott az agyam. Hirtelen felpattantam és idegességemben járkálni kezdtem fel s alá a szobámban. Haragudtam a férfira, hiszen Danielnek majdnem sikerült véghez vinnie őrült tervét és ebben Charles rengeteget segített neki. Úgy éreztem, muszáj beszélnem Charlessal a herceg jelenléte nélkül. Talán csak óvni akart a további csalódásoktól, de nekem ennyi nem volt elég. Válaszokat akartam.
Már lassan virradni kezdett, amikor végül feladtam a vívódást, egy köpenyt a hátamra terítettem és úgy ahogy voltam tompa fejjel, véreres szemekkel elindultam a korábban megtett úton. Meglepő módon nem tévedtem el a folyosókon és szerencsére az őrök is simán átengedtek.
Ahogy megálltam a cellán kívül, megköszörültem a torkom, mire a férfi lassan megemelte a fejét és rám pillantott. Csupán árnyéka volt önmagának, a bátor és erős férfi helyett most mintha egy megfáradt öregember ült volna előttem.
- Carina, de örülök hogy visszajött - mosolyodott el halványan - Kérem hallgasson meg! - könyörgött azonnal, mintha attól tartott volna, hogy hirtelen köddé válok - Tudom jól William herceg jóindulatára nem számíthatok, de higgye el én nem tudtam, hogy mit tervezett az a féreg Daniel - mondta halkan, miközben lassan közelebb kúszott a földön.
- Mégis mit hittél, mit akar velem tenni? - néztem rá széttárt karokkal.
- Egy biztos, álmomban nem gondoltam volna, hogy gyilkosságot tervez - csóválta meg a fejét szomorúan.
- Hogy ismerted meg Daniel apját? - tettem fel egy újabb kérdést, hátha több mindent megtudok.
Charles hátradőlt, fejét a falnak döntötte és a mennyezetet kezdte bámulni - Nagyon rég volt már, fiatal voltam és lelkes. Erőm teljében voltam akkoriban, aki csak látott azt gondolta legyőzhetetlen vagyok. Minden csatát megnyertünk a társaimmal, nem volt ellenfelünk a világon. Nem féltem semmitől egészen addig, míg nem találtam szembe magam Dominic seregével, Ő volt Daniel édesapja. Az emberek órákon keresztül csak mészárolták egymást, velem az élen. De egyszer csak elfogytak mellőlem a társaim és ott álltam, körülöttem legalább száz katona, és akkor kilépett a tömegből Ő maga. Azt mondta választhatok, itt és most véget vet az életemnek, vagy pedig hűen szolgálom Őt amíg csak élek - megvonta a vállát - Természetesen az utóbbit választottam.
- Ez érthető - bólintottam egyet - És mi történt ezután? - kérdeztem, miközben leültem a földre.
- Ezután a Dominic birtokához tartozó közeli faluba költöztem, ahol megismertem egy csinos cselédlányt. Nellynek hívták - egy halvány mosoly jelent meg az arcán - Sajnos ő nem élte túl a szülést, tehát ketten maradtunk a kicsi Sallyvel. Eközben mindvégig Dominic seregében harcoltam, természetesen kihasználta a képességeimet a harctéren amennyire csak tudta. Sallyre a szomszédlány vigyázott amíg távol voltam, a másik két gyermeke mellett.
- Sajnálom Charles - mondtam ki őszintén, miközben átfutott az agyamon, hogy egyáltalán nem ismertem ezt az embert idáig.
- Köszönöm, de már rég volt - biccentett - Miután hazatértem az egyik küldetésem után, Sally sehol sem volt. Dominic elvette tőlem a kislányom és elküldött, hogy veled térjek vissza, különben soha nem kapom vissza Sallyt. Nem szállhattam szembe egy akkora hadsereggel, mint az övé volt, ezért hát kénytelen voltam útnak indulni.
- És nem tudtál rólunk semmit? - merült fel bennem egy újabb kérdés.
- Csak annyit tudtam, hogy édesapád és Dominic barátok voltak. Egyszer kétszer láttalak is titeket, de nem tudtam sokat rólatok, hiszen nagyon ritkán tartózkodtam a kastélyban.
