Abban a pillanatban ahogy a férfi elengedett, a térdeimre estem és a félelemtől reszketve, arcomat a tenyereimbe temetve próbáltam minél jobban a falhoz fordulni, nehogy a herceg felismerjen. A férfi rögtön magyarázkodni kezdett és úgy állította be az egészet, mintha tényleg csak szórakoztunk volna. Persze a vak is láthatta, hogy ez mekkora hazugság volt, mégsem voltam képes ellenkezni.
- Berry, ez volt az utolsó alkalom. Ha még egyszer megtudom, hogy ilyesmivel próbálkozol azt nagyon megbánod! - fenyegetőzött a ház ura, habár nem tudtam mégis mennyire gondolta komolyan azt, amit mondott.
- Sajnálom, többé nem teszem - a férfi ezután fülét farkát behúzva kirohant az istállóból, bármiféle büntetés nélkül.
Magamban csak azért imádkoztam, hogy a herceg is tűnjön el innen, de úgy tűnt neki más tervei voltak. A fapadlón kopogott a csizmájának sarka, ami jelezte hogy egyre közelebb lépdelt hozzám. Amennyire csak tudtam összehúztam magam és lehajtottam a fejem, de továbbra is úgy remegtem, mint a nyárfalevél. A könnyeim némán peregtek végig az arcomon, az ujjaim között.
- Hé kislány, jól vagy? - szólalt meg szelíden, miközben leguggolt mellém.
Aprót bólintottam, jelezve neki hogy semmi bajom, habár ezt egyáltalán nem így éreztem. Úgy tűnt ez neki nem volt elég meggyőző, mert hirtelen megéreztem a csuklómra fonódni meleg tenyerét. Szép lassan elhúzta azt könnyes arcom elől, mire én erősen összeszorítottam a szemeimet, hátha ezzel láthatatlanná válhatok. Éreztem, hogy mikor ismert fel, mert abban a pillanatban elengedte a kezemet, így az lehullt a földre. Nem akartam elhinni, hogy pont az utolsó nap kellett összetalálkoznom vele, hiszen olyan jól el tudtam kerülni eddig.
Ijedten pillantottam rá, a rég nem látott sötét szempár összekapcsolódott az enyémmel és néhány másodpercig csak meredten bámultunk egymásra. Nem tudtam mi ment végbe az elméjében, de hirtelen kezét az arcomhoz irányította, mire reflexből elhúzódtam tőle és így az megállt a levegőben.
- Van egy seb a homlokodon - jegyezte meg halkan, majd feltápászkodott és felém nyújtotta a kezét.
Amikor kétkedve pillantottam rá, sóhajtva meglóbálta azt előttem.
- Ne félj! Nem foglak bántani - szólalt meg most már kissé idegesen.
Hagytam tehát, hogy a karomnál fogva felhúzzon a földről, aztán csak szemlesütve álltam előtte, miközben a ruhám ujjával végigtöröltem az arcomat.
- Az a férfi... - kereste a megfelelő szót - bántott téged? - kérdezte végül.
Lassan megcsóváltam a fejem és rekedt hangon megszólaltam.
- Nem volt rá elég ideje - válaszoltam, miközben a karjaimat összefontam magam előtt. Kényelmetlenül feszengtem a férfi előtt, meztelennek éreztem magam, hiába takarta a testemet a ruhám. Mégis lassan kezdtem megnyugodni, hogy a herceg ez esetben talán tényleg nem fogja megtartani fenyegető szavait.
- És miért nincs melletted senki? - kérdezte idegesen, de úgy tűnt most nem rám, inkább a szituációra volt mérges - Tudtommal a szolgálók nem szoktak egyedül dolgozni, pont az ilyen dolgok elkerülése végett.
Összefontam a kezeimet és az ujjaimat tördelve kerültem a herceg tekintetét.
- Mert...nem igazán kedvel itt senki - feleltem halkan.
Persze az már más téma, hogy nekem ez pont jól jött a szökés miatt. Eszembe jutott, hogy a herceg vajon miként fog reagálni, ha reggel kiderül, hogy az éjszaka leple alatt megszöktem az egyik katonával.
- Ezen már meg sem lepődök - intézte hozzám kedves szavait.
Mérgesen pillantottam rá, és akkor láttam meg az apró mosolyt a szája sarkában.
- Ha nem bánja, akkor én most folytatnám a munkámat - vetettem hozzá bunkó módon, de ahogy megfordultam volna a csuklómra fonta hosszú ujjait, így visszatartva engem.
- Mára végeztél - hallottam meg halk, mégis határozott hangját - Emlékszel még hol van az a szoba ahol Grace ápolgatott? - kérdezte, mire csak bólintottam egyet - Menj oda és pihenj le, ma éjszakára pedig nyugodtan maradj ott, beszélek Margaret-el.
Kíváncsian pillantottam a hercegre, de semmi különöset nem tudtam leolvasni az arcáról. Furcsa volt a kedvessége, hiszen legutóbb nagyon csúnyán váltunk el, most mégis figyelmes volt velem és nem mertem volna megesküdni rá, de mintha egy kissé aggódott volna értem.
- Rendben - bólintottam egyet és miután elengedett hátat fordítva elindultam a kijárat felé.
- Várj egy kicsit! - jött utánam, mire megtorpantam és kérdőn felé fordultam - Így nem sétálhatsz végig a birtokon - dünnyögte maga elé.
A következő pillanatban eltűnt mögöttem, ezután pedig a ruha megfeszült rajtam és mire megértettem, hogy mi történik, a férfi már elkezdte feljebb húzni a cipzárt a hátamon. A levegő bent rekedt a tüdőmben és még moccanni sem mertem, csak hagytam, hogy a hajamat eltűrje a jobb oldalamról és teljesen felhúzza rajta a kis fémkocsit.
- Ahogy látom, a hegek már nem fognak teljesen eltűnni - szólalt meg amikor végzett.
Örültem amiért nem fordult szembe velem, mert éreztem hogy az arcom lángokban állt.
- Nem számít - köhintettem egyet - Akkor én megyek - tettem hozzá, majd sietve távoztam, magam mögött hagyva az istállót és a herceget.
Szinte futólépésben tettem meg a pár száz métert a kastélyig, ahol felfutottam a hosszú lépcsősoron és kopogás nélkül berontottam a rég nem látott szobába. Ahogy bezárult mögöttem az ajtó, lerogytam a puha ágyra és magam elé meredve próbáltam feldolgozni az előbb történteket. Az idegen férfi erőszakoskodása keserű szájízt hagyott maga után, megborzongtam ahogy eszembe jutott a mocskos érintése. A herceg viselkedése viszont teljességgel meglepett, nem tudtam hova tenni ezt az egészet. Mondhatnám, hogy feldühítette amit látott, de ha jobban belegondoltam ő is bántott már fizikailag, még ha nem is olyan módon mint Berry, de még mindig elevenen élt az elmémben az amikor fojtogatott és a falnak lökött. Mégis egy részem hihetetlenül hálás volt neki, amiért megmentett ettől az erőszakos férfitól, hiszen ha ő nincs, akkor most valószínűleg nem lennék ilyen állapotban és a szökés is teljesen meghiúsult volna.
Ebben a pillanatban jöttem rá, hogy még csak egy köszönöm sem hagyta el a számat, pedig nagyon úgy tűnt, hogy a herceg akaratán kívül is segítette a szökésünket, ugyanis tudtam, hogy ebből a szobából könnyen kisurranhatok, senkinek sem tűnne fel. Lassan lemenőben volt a nap, de még mielőtt mindenki visszatért volna, lesiettem a lépcsőn és észrevétlenül belopóztam a kis raktárszobába, ahol Charles-al a részleteket beszéltük meg. Ez volt az utolsó megbeszélésünk, innen már nem volt visszaút és éreztem, hogy most bizony minden a mi kezünkre játszott.
