Az ajtóban Daniel állt, közvetlenül őt követte Charles is, aki ahogy észrevett engem alig láthatóan elmosolyodott. Egy kissé nyugodtabbnak éreztem magam, de nem tudtam eldönteni, hogy a jelenlétüktől vagy pedig az oldalamon lógó tőrtől. Daniel magához hívta az összes katonát akik a szobában tartózkodtak, felosztotta őket és a kastély különböző pontjaira küldte, ahol gyengült a védelem. Nem tudtam eldönteni, vajon hogy állhatunk, mert semmit nem közöltek velem. Már legalább tízszer körbejártam a tágas helyiséget, ami tulajdonképpen egy pihenőszoba volt, néhány heverővel, fotellel, a fal mentén elhelyezkedő könyvespolcokkal.
Megálltam az ablak előtt és a kezeimet tördelve kibámultam rajta. Az udvar területét teljesen ellepték William katonái és csak reménykedtem benne, hogy Daniel emberei is ott voltak, csak esetleg pont nem láttam rájuk. Majd beleőrültem a várakozásba. Percek teltek el vagy órák? Nem tudtam volna megmondani, csak az egyre növekvő feszültséget éreztem és nem csak magamon. Oldalra pillantottam, ahol Daniel egy fotelben ülve a kardját tisztította és közben néha mereven az ajtóra bámult. Mindketten a gondolatainkba merülve vártunk, egyedül Charles és James tűnt látszólag nyugodtnak, de ők tapasztaltak voltak már az érzelmek eltüntetésében.
Nemsokára hangos ordibálásra lettünk figyelmesek, mire Daniel rögtön felpattant a helyéről és intett Charlesnak és Jamesnek.
- Nézzétek meg mi folyik odakint! - parancsolta, mire mindketten kivonultak a szobából, így már csak mi ketten maradtunk.
Daniel ezután elém sétált, megfogta a kezem és a szoba túlsó felébe húzott, majd szembe fordult velem és a vállaimra téve kezeit tekintetét az enyémbe fúrta.
- Figyelj rám, Carina - kezdte - Bármi is történjék, maradj mögöttem, csak így tudlak megvédeni. Rendben? - nézett rám kérdőn.
Egy szót se tudtam kiejteni a számon, így csak bólintottam egyet. Az idegeim pattanásig feszültek, éreztem hogy történt valami odakint. Teltek a percek. Daniel fel-alá járkált idegességében, mindeközben én csak meghúzódtam az egyik könyvespolc mellett. A szívem őrülten kalapált, a térdeim remegtek, féltem újra szembenézni Williammel. Behunytam a szemeimet és elkezdtem figyelni a légzésemet, beszívtam a levegőt, bent tartottam pár másodpercig, majd kifújtam. Ez valamelyest segített, egészen addig amíg az ajtó hirtelen kivágódott.
Kipattantak a szemeim, miközben Daniellel együtt a bejáratra kaptam a tekintetem. Charles és James jelentek meg egymás mellett, két oldalról megragadták és úgy vonszolták be a bőrpáncélba öltözött alakot. Esetlenül szedte a lábait, a feje előrebukva lógott a levegőben. Amikor beljebb értek, Charles a térdhajlatába rúgott, így a maszkos alak egyszerűen térdre rogyott. Daniel közelebb sétált hozzá, majd ahogy odaért, egy egyszerű mozdulattal lerántotta arcáról a maszkot. Verítéktől csapzott haja az arcába hullott. William a padlót bámulta, miközben karjainál fogva tartották. Még ebből a távolságból is kiszúrtam, a hosszú vágást a bal karján amiből egyenletes ütemben csöpögött a vér.
- Micsoda kellemes meglepetés - szólalt meg Daniel, miközben összefonta háta mögött a kezeit - Rég találkoztunk, Will - a férfi nem reagált semmit, talán már nem is igazán volt az eszméleténél, ami kissé megnyugtatott - Nem gondolod, hogy meggondolatlanság volt rögtön ide rohanni bármilyen terv nélkül? Tudod már nem az a gyerek vagyok, akit régen mindig meg tudtál verni, kissé alábecsültél, nem gondolod?
Nem értettem, Daniel miért hergelte, inkább rögtön börtönbe kellett volna záratnia a férfit.
- Mi van, nem is köszönsz? - nevetett fel kurtán, majd a semmiből behúzott neki egyet.
A herceg feje hátra bukott, ajka felrepedt az ütéstől és lassan onnan is csordogálni kezdett a vér. William most először pillantott az előtte állóra, és olyat tett amire nem számítottam, nevetni kezdett. Gúnyosan, lenézőn.
