Sziasztok!
Elhoztam a folytatást, mert hétvégén valószínűleg nem lett volna rá időm megírni, de mindenképpen szerettem volna hamar hozni.
Remélem mindenkinek tetszeni fog. Jó olvasást!
❤❤❤
Fel s alá járkáltam a szobámban, miközben agyaltam, vagyis mondjuk ki az igazat, kifogásokat kerestem. Még én sem értettem a viselkedésemet, hiába próbáltam megmagyarázni, egyszerűen tehetetlen voltam saját magammal szemben. De mégis ki mert volna ezért hibáztatni? Jó okom volt rá, amiért nem voltam hajlandó bemenni William szobájába. Egyszerűen nem tudtam, mit mondhatnék neki.
Persze, illett volna megköszönnöm neki, hogy megmentette az életemet, úgy hogy ő közben majdnem belehalt. És azután? Felajánlom, hogyha már így alakult, akkor lehetnénk barátok? Felejtsünk el mindent ami a múltban történt és kezdjük elölről? Ez elképzelhetetlen volt számomra.
Idegesen csörtettem ki a folyosóra, majd lerohantam a lépcsőn és meg sem álltam egész az istállóig. Ott aztán kifulladva neki támaszkodtam az egyik karám oldalának és idegesen bámultam magam elé, amíg a lovászfiú fel nem nyergelte Bellát, az újdonsült lovamat. Bella igazi úri hölgy volt, gyönyörű hófehér szőrével és aranyszínű sörényével mindenkit elbűvölt, aki csak meglátta. Ez velem sem volt másképp, így amikor James hagyta, hogy válasszak egyet a sok ló közül, azonnal rá mutattam. Persze a többi lovat is meglovagolhattam, ha úgy tartotta kedvem, de Bella lett mind közül a kedvencem.
Amint elkészült, nyomban magam után húztam ki a szabadba és gyorsan fel is pattantam rá. Megindítottam a szokásos irányba, amikor láttam, hogy a kastélytól páran felém kezdtek futni. Helen - a szolgálók új vezetője - már messziről kiabálni kezdett, a nyomában pár szolgálólány próbálta beérni, így kissé gyorsabb tempóra váltottam, mielőtt utol értek volna.
- Kisasszony! - hallottam meg kétségbeesett hangját - Kisasszony! Hiszen nem evett ma még semmit - szajkózta, de nem foglalkoztam vele.
Szó nélkül megrántottam a gyeplőt és szélsebesen haladtam előre a távoli mezőre. Az adrenalin száguldozott az ereimben és végre sikerült kizárnom a külvilágot néhány percre. Ez sem tartott örökké, Bella néhány perc vágtatás után egyre jobban lassulni kezdett, szóval a közelben lévő patakhoz irányítottam. Volt elég időm bejárni a közeli helyeket, így nem féltem attól, hogy eltévedek. A pataknál megálltam és leszálltam a lóról, majd oda irányítottam, hogy tudjon inni egy keveset. Miután végzett kikötöztem egy fához, és leültem az egyik kiugró szikla tetejére.
A gondolataim ugyanott folytatták egymás üldözését, ahol abbahagyták. Hiába sorakoztattam fel mindenféle ellenérvet arra, hogy meglátogassam Willt, tudtam, hogy a saját érdekemben beszélnem kellett vele, hiszen annyi kérdésem lett volna, amiket egyedül csak ő tudott megválaszolni. De bármennyire is őrületbe kergetett a várakozás, úgy döntöttem húzom, halasztom, ameddig csak tudom. Nem éreztem, hogy fel lennék készülve a vele való találkozásra.
Kezembe vettem egy kavicsot és a patakba hajítottam, miközben próbáltam megfejteni a körülöttem lezajlott eseményeket. Azt már tudtam, hogy Daniel minden szava hazugság volt, a kérdés már csak az volt, bízhattam-e Williamben. Talán ő is meg akart téveszteni és volt valami hátsó szándéka, habár jobban belegondolva nem volt semmi, amit elvehetett volna tőlem, egyedül az életem. Sokáig töprengtem ott a kényelmetlen sziklán, de amikor már annyira éhes voltam, hogy fájni kezdett a hasam, jobbnak láttam visszamenni a kastélyba.
Aznap még egészen felszabadultan járkáltam a kastélyban, de másnap megváltoztak a dolgok. Minden úgy ment, mint eddig, lementem az étkezőbe, ahol jól bereggeliztem, aztán visszatértem a szobámba, hogy nyugodtan olvasgassak. Nemsokára kopogtak az ajtómon és meglepő módon James bújt be rajta. Egy kissé zavartnak tűnt, ami nem vallott rá, de végül megtudtam miért.
- Elnézést a zavarásért Miss, - darálta le monoton hangon - de a herceguram látni kívánja - fejezte be a mondatát, mire nekem a torkomba ugrott a szívem.
Nem, még egyáltalán nem voltam felkészülve erre.
- Sajnálom, de még rengeteg dolgom van, talán majd holnap - válaszoltam látszólag könnyedén a kissé döbbent férfinak.
Egy szót sem szólt, csak enyhén meghajolt, majd kifordult a szobából.
Néhány perc elteltével átbattyogtam a két szobával arrébb elhelyezkedő fürdőszobába, hogy elvégezzem a dolgom. Az álló tükörben alaposan szemügyre vettem az arcom, ami most már sokkal egészségesebbnek tűnt, mint pár napja. Vissza akartam indulni a szobámba, de ahogy kitártam az ajtót, egy ismerős hang ütötte meg a fülem. Egy nagy lendülettel visszahúztam a nyílászárót, csak résnyire hagytam nyitva, hogy ki tudjak pillantani rajta.
A kisebb csoport elején William törte az utat, nagy léptekkel sietett végig a hosszú folyosón. Némán figyeltem ahogy végig robogott a világosbarna szőnyegen, kezeit ökölbe szorította, állkapcsát megfeszítette. Néha összerándult egy-egy pillanatra és az oldalához kapta a kezét, de egy kicsit sem lassított a tempóján. Egy pillantásra sem méltatta az őt követő orvost és szolgálókat, hiába próbálták megállásra késztetni.
- Uram! Talán jobb lenne, ha visszafeküdne az ágyába, hiszen még egyáltalán nem épült fel és bármelyik pillanatban összeeshet - sietett mellette a fehér köpenyes és levegőért kapkodva próbálta megállítani a herceget. Nemsokára James is feltűnt az emberek között, de úgy tűnt nem állt szándékában közbeavatkozni, szimplán csak ott volt, hogy támogassa a hercegét.
William egy pillanatra megtorpant, majd hű parancsnokához fordult.
- Melyik az? - tette fel idegesen a kérdést, majd miután James a szobámra mutatott, már el is indult felé.
Ahogy odaért nagy hévvel bekopogott - vagyis inkább dörömbölt - az ajtón és meg sem várva bármiféle választ, berontott. Nagy szemekkel néztem ahogy eltűnt a folyosóról és közben hálát adtam az égnek, amiért pont nem voltam bent.
Nem telt el sok idő, Will előbújt az ajtó mögül és fáradtan felsóhajtott, majd intett a kíséretének, hogy lépjenek le, egyedül James maradt ott és várta a parancsait.
- Nincs bent - közölte fáradt sóhajjal - Mégis hol lehet? - szegezte neki a kérdést, miközben idegesen a hajába túrt - Mit mondott pontosan? - tette fel a kérdést.
- Azt mondta rengeteg dolga van és talán holnap elmegy meglátogatni - idézte fel a szavaimat, ami megmosolyogtatott - Uram, talán jobb lenne, ha adna neki egy kis időt. Túl sok minden történt vele az utóbbi időben - tette még hozzá, mire a herceg szúrós pillantást vetett rá.
- Igen, igazad lehet - értett egyet vele, majd a folyosó vége felé intett - Azt hiszem visszamegyek pihenni - mondta még, majd együtt elindultak a szobája felé.
Még jó ideig a fürdőben maradtam és a történteken gondolkodtam. Úgy tűnt, William tényleg nagyon szeretett volna látni, ami furcsa érzéseket keltett bennem. Egyrészről úgy éreztem, valaki törődött velem, amit egyedül az apámtól kaptam meg eddig. Másrészt viszont továbbra is tartottam tőle, ha nem is annyira, mint a megmentésem előtt, de úgy éreztem, vigyáznom kell vele, leginkább az indulatai miatt.
