-Főnök találtunk valami egész érdekeset.
Kiadtam a parancsot hogy kutassák át apám irodáját és találjanak valami kézen fogható nyomot. Már négy napja nem találtak semmit sem. Ideje volt már hiszen a türelmem is kezdett elfogyni.
- Valóban? Mégis mit?
-Egy halotti bizonyítványt. Amin az ön és az apja neve is szerepel. Amivel nem lenne gond ha nem egy másik nő neve szerepelne rajta.
Kicsit megszeppentem. Halotti bizonyítvány amin egy másik nő neve szerepel. Ez valami vicc?
-Add ide azt nekem.
Kezembe adta az egyetlen nyomunkat ami valószínűleg semmire sem lesz jó. Elkezdtem elolvasni a rajta szereplő adatokat. Akkor halt meg mikor én születtem. Az idő és a dátum is egyezik.
-Azonnal nézz utána mégis ki ő!
-Igenis.
Ezzel távozott az irodából. Lehet hogy akit eddig anyámnak hittem nem az? Dehogy ez valami félre értés lehet. Hiszen apa mindig mondta hogy anya sokat dolgozik. Lehet hazudott nekem? Ne érezzem azt hogy miattam halt meg? Ez hülyeség akkor nem lettem volna neki soha fontos.
-PICSÁBA!- lelökve mindent az asztalomról ültem vissza székembe.
-Adam...
Mi a baj?- Lép be a szobába Tae.
Közelsége mindig megnyugtat. Talán ezért van itt mindig. Valahogy minden feszültségem megszűnik.
-Találtak egy halotti bizonyítványt amin egy másik nő neve szerepel. Halála pont aznap volt mikor én születtem. A dátum és az idő is egyezik.
Nem válaszolt egyhelyben állt. Próbálja feldolgozni az előbb elhangzottakat. Számomra is lehetetlennek tűnik. Mivan ha igaz? Én soha sem láthattam anyámat. Már ha az anyám. Könnyek kezdtek el folyni szememből. Soha nem sírtam és nem is értem most miért teszem, de most nagyon jól esik. Tae közelebb jött hozzám. Ölembe vontam és rajta folytattam a sírást. Mikor már nagyjából sikerült megnyugodnom megszólalt.
-Tudod...Nekem is meghalt az anyukám. Egyszer összevesztem vele és elmentem otthonról. Mivel apám soha nem élt velünk ezért egyedül maradt. Begyógyszerezte magát és mire haza értem már túl késő volt.
-Soha nem mondtad hogy hogyan halt meg.
-Mert részben én öltem meg őt. Ha aznap nem veszek vele össze és nem megyek el otthonról talán még most is élne...
-Hidd el nekem nem te vagy a hibás. Lehet akkor is megtette volna amikor éppen alszol. Ez a véletlen műve. Lehet neked akart bűntudatot okozni.
-Lehet, de ezt már soha nem tudom meg.
Mosolyt eröltetve magamra szemébe néztem.
Szemei csillogtak mégis láttam bennük a fájdalmat. Nem akarom őt így látni.
Egy halk kopogás zavart meg minket.
-Gyere!
-Főnök bocsánat hogy zavarom, de a kislányom belázasodott haza kellene mennem.
-Rendben John.
Menj csak nyugodtan. De bármi baj van hívj és segítek.
-Tudom.
Köszönöm.
Ezzel távozva az irodámból ismét kettesben maradtunk. Fejét vállamra hajtotta. Légzése egyre lassabb lett majd elaludt kezeim között. Óvatosan felálltam a székből és felvittem az emeletre. Leraktam az ágyra és betakartam. Nekem marad a kanapé.
Mosolyogva indultam volna ki a szobából de valaki megragadta a kezem.
-Ne menj ki!
Aludj velem.
Bebújva mellé takartam be mindkettőnket. Adtam egy csókot szájára és próbaltam volna elaludni. De az én szépségem nem tervezett. Arcomra puszikat nyomott. Onnan haladt nyakamra, csikis volt de nagyon élveztem teljesen ellazultam tőle.
-Ha így folytatod ma nem alszunk.
Halkan kuncogott egyet és folytatta. Tényleg nem szeretne ma aludni. Megragadva kezét magam alá tepertem.
-Te tényleg nem hallgatsz rám?
Bólogatott nemleges választ adva majd kezét összekulcsolta nyakam körül. Vad és szenvedélyes csókba kezdtünk.
Már egy ideje nem volt köztünk semmi. Ami most igazán meglátszik...
Remelem tetszeni fog a resz. koviben talalkozunk sziasztok😘❤
