Adam szemszögéből:
Tae-t végre ma haza engedik. Egy teljes hetet kellett bent lennem vele így John-hoz se jutottam el. Már épp úton vagyunk haza amikor megcsörren a telefonom. Ismeretlen szám, nem fordítok neki nagyobb figyelmet majd később vissza hívom. Leparkolva a ház elé le állítom az autót és Tae cuccaival együtt be megyünk a házba.
-Szeretnél valamit enni?
-Nem köszönöm, inkább lefekszek pihenni-apró mosollyal az arcán elindul az emelet felé.
Kezembe vettem a telefont, hogy megnézzem mennyi az idő és abban a pillanatban csörögni kezdett. Megint az az ismeretlen szám hív. Kénytelen leszek felvenni.
-Halo?
Itt Adam Thailor.
Miben segíthetek?
Nem jött válasz. Ami kezdett egy kicsit feldühíteni.
-Halo?
Kivel beszélek? -mondtam kicsit feszültebb hangnemben.
Ugyanúgy semmi válasz nem érkezett. Kezdtem már nagyon pipa lenni amikor is megszólalt.
-Kisfiam...azt hiszem beszélnünk kell.
-Beszélnünk?
Mégis miről? Eltüntetek egy szó nélkül. A húgom majdnem megölt egy embert és sittre vágtak.
Ezek után akartok beszélgetni?
-Adam kérlek csak hallgass meg. Mindent elmagyarázok. Ígérem.
-Rendben.-azzal a lendülettel rá nyomtam a telefont.
Ennyi szenvedés után akar találkozni és megmagyarázni mindent. Hát erre kíváncsi vagyok.
Adam és Emilia anyukájának szemszögéből:
Miután felhívtam Adam-et azonnal elküldtem neki a címet, hogy hol találkozzunk. Nagyon, félek. De tudnia kell az igazságot nem titkolhatom tovább előle. Tudnia kell és ennek most jött el az ideje. Egész nap ideges voltam. Féltem hogy nem jön el 5-re a megbeszélt helyre.
Már öt is elmúlt de Adam sehol. Ettől féltem a leginkább, hogy nem jön el. Haragszik rám, inkább ránk de muszáj volt ezt megtennem. Gondolataimból Adam hangja rántott vissza.
-Itt vagyok, mond!
De siess mert, dolgom van.
-Azt hittem nem jössz.
-Úgy volt, de itt vagyok, úgyhogy ki vele!
-Először is köszönöm hogy eljöttél. Másodszor pedig...
Mondod végre vagy mi lesz?!
-Adam...tudod ez évekkel ezelőtt kezdődött. Te még csak kisfiú voltál. Amiért pedig eljöttünk az Emili.
Ő az én lányom, de te Adam nem vagy a fiam, csak én neveltelek kiskorod óta. Egy szegény családból származom, gazdag családnak dolgoztam, mint minden cselédlány. Ám azon a bizonyos napon bejött apukád a pihenőbe azzal az indokkal, hogy anyát keres a fia mellé. Aki neveli és gondozza. Minden cselédlányt sorba állítatott velük együtt engem is. Nem tudom miért talán a sors keze van benne, de engem vitetett magával. Elmesélt mindent rólad. Beszámolt arról is hogy az anyukád meghalt mikor megszülettél. Persze ezt te nem tudtad, és soha nem is tudhattad volna meg. Rengeteg dolgot meg kellett jegyeznem kis idő alatt. Köztük azt is hogy ha rákérdezel hol voltam ennyi ideig, azt mondom hogy japánban voltam a munkám miatt. Így is volt. Ezt mondtam neked és egész életedben hazudtam neked és Emilinek is. Sajnálom...
-Miért pont Emili miatt mentetek el?
-Tudod van az a vállalatunk...
-Igen.
Mivan vele?
-Na azt eladtuk egy befolyásos férfinak. Alacsonyabb rangon van mint apád. De az emberei felkészültebbek.
-Lényegre térnél?
-Emilit akarta elvenni feleségül, de mi nem akartuk neki odaadni. Ezért azt kaptuk hogy vagy elhagyjuk az országot vagy Emilit megölik. Hát ebből az lett hogy majdnem Emilit akrta meg ölni valaki.
Én csak jót akartam ahogy apád is.
-Hát a jóból nem lett semmi. Emili sitten van. Én egy idegroncs vagyok. Tae alig bír még mindig mozogni a baleset óta. Rémálmai vannak. Semmi nem lett jobb.
-Ki az a Tae?
-Semmi közöd hozzá!
És ha most megbocsátasz én megyek.
-Adam kérlek várj!
Beszelgessünk még egy kicsit!
-Nincs kedvem ehhez.
Szia.
Ezzel faképnél is hagyott. De egy kérdés maradt bennem. Ki lehet Adamnak ez a Tae?
