A Maffia Kapujában (18+) 1. Riovaggio Story 1/2

1. A Kígyó vallomása

- A szentségit! - hördült fel egy férfi a hideg éjszakában. - Élsz még?
Eiko érezte, hogy a koszos ruháin át az idegen a nyakához nyúl. Megnézte a pulzusát. A lány résnyire kinyitotta a szemét. A szűkös kukák mögötti bunkerébe beszűrődő lámpafényben egy csupa vér idegen férfi magasodott fölé. Odakintről lábdobogás és kiáltás hangzott.
- Nézd meg a kukák mögött!
A férfi azonnal bekúszott a szűk fóliákból és rongyokból épített apró zugba. Eiko ellenkezni akart, de a férfi nagy tenyere a szájára tapadt, a fejéhez pisztolyt szorított.
- Hallgass! - súgta a fülébe.
A lány próbált minden erejével kiszabadítani magát, de a férfi olyan erős volt, amivel az ő kimerült, sovány teste nem vehette fel a versenyt. A férfi betuszkolta a testét mellé és magukra rántotta Eiko takaróját.
A lány hallotta, hogy elhúzzák a kukákat és egy telefon fényét látta meg elsuhanni a vacka előtt.
- Csak hajléktalanok vannak itt - mondta a férfi a másiknak és már tovább is rohant.
Az idegen várt míg elhalnak a léptek, aztán kitakarta magát és Eikora mosolygott
- Sajnálom - tette el a pisztolyát a zakója alá. - Nem akartalak megijeszteni, de nem volt időm magyarázkodni.
Eiko biccentett és az egyik kukának dőlt. Hallgatott. Úgy hitte jobb, ha nem beszél és hamarosan távozni fog a férfi és vele együtt a baj is. Volt elég problémája egy bujkáló bajos idegen nélkül is.
- Mi a neved? - kérdezte a férfi kíváncsian.
- Eiko - mondta kis hallgatás után.
- Hány éves vagy?
A lány nem felelt. A keze a nagy munkás overálja zsebébe csúszott, ahol egy építkezésről elemelt vésőt tartott. Ezzel tartotta biztonságban magát.
- Én Adam vagyok - mondta a férfi barátságosan.
- Nincs pénzem - szűrte a fogai között a lány.
- Az nem is kell. Viszont nincs valami ruhád nekem? - kérdezte a férfi és az alattuk lévő rongyrengeteget pásztázta. - Most szerencsém volt, de nem bujkálhatok itt örökké.
- Ha kapsz ruhát elmész?
- Nem. Kell valaki, aki segít elmenekülni. Ha segítesz nekem, borsos jutalomban lesz részed. Fizetek neked, amennyit csak akarsz.
Eiko elfordította a fejét. Kecsegtető ajánlatnak hangzott, de biztosra vette, hogy nem fog beteljesülni. Már rég megtanulta, hogy túl szép dolgok sosem igazak.
- Bármennyit? - kérdezte fakó, száraz hangon.
- Mondj egy összeget mennyire gondolsz és meglátjuk, hogy meg tudom-e adni.
Eiko tudta, hogy az egész egy ostoba játék, hiszen a fegyverre való tekintettel nem volt más lehetősége, mint segíteni. Ennek ellenére mégis elmerengett, hogy milliók ütik a markát és akkor mihez kezdene. Visszatérhetne a csillogó luxus életébe... minden olyan lenne, mint régen. Az élete néhány másodperc alatt végig pörgött a szeme előtt és nagyot nyelt. Másra volt szüksége, mint pénz. Tudta, ha pénzt kapna akkor megint összeomlana a látszat világa. Ez volt az igazság.
- Nem akarok pénzt - mondta és közben matatni kezdett az alattuk szétterített ruhák között.
Felpillantott a széles vállú férfire és egyik pulóvert dobta el a másik után.
- Mit szeretnél, ha nem pénzt? - dőlt előre a véres arcú.
- Biztonságot... - a lány gyorsan elharapta a mondatot. Ostobaság, ha elhiszi a zsarolónak, hogy valóban fizetne neki akármennyit is a segítségéért.
Tovább kutakodott a rongyok között, és hamarosan talált egy meleg pulóvert meg egy megfelelő méretű nadrágot, ami jó volt a széles csípőjére. A férfi nem volt kövér, csak nagyon robosztus volt minden porcikája. Az öltöny kifogástalanul állt rajta, tehát minden bizonnyal rá szabták.
- Miféle biztonságra gondolsz? - kíváncsiskodott Adam.
Eiko keserűen felnevetett.
- Biztonságos életre vágyom, ahol nem kell aggódnom, hogy megerőszakolnak a hajléktalan szállón és nem botlok úton útfélen stricikbe, dorogosokba vagy fél őrült erőszak mániás veteránokba.
Adam felvonta a szemöldökét.
- De hát a pénz ezt orvosolná.
- Nem, az csak rosszat tenne nekem - morogta Eiko és elé tett néhány kisebb pulóvert egymásba tekerte őket. - Ezzel tömd ki a hasad - utasította és aztán kipattintotta az overálját.
- Észre fogják venni, ezzel csak feltűnőbb leszek - panaszolta Adam.
Eiko kibújt a munkás overáljából.
- Nem, ha ezt is felveszed.
A férfi elhűlt, aztán elvigyorodott. Tetszett neki az ötlet.
- Kik elől menekülsz? - tudakolta a lány.
- Csak juttass ki, a többivel ne foglalkozz - mondta halkan. - Tehát? Mit szeretnél konkrétan?
- Szeretnék egy biztonságos lakást és normális munkát, ahol ki is fizetnek és nem kell hozzá végzettség. Normális életre vágyom.
A lány nem is tudta miért mondott ilyesmit, hiszen úgy is teljesen mindegy, hogy mit hazudnak neki.
- Hová akarsz eljutni? - kérdezte Eiko, miközben levette magáról a nagy férfibakancsokat.
- Manhattanbe kell eljutnom. Ha eljutunk odáig és nem árulsz el, megadom a biztonságos életet, amire vágysz. Munkát és lakást is.
Eiko azonnal abba hagyta az öltözködést és ösztönösen a vésőjéért nyúlt. Adam felé fordult és felvonta a szemöldökét.
- Talán nem hiszed, hogy meg tudom adni? - a hangja fenyegető volt.
- Abban nem hiszek, hogyha kivittelek akármit is akarnál tenni! - fröcsögte a lány.
- Halkabban - emelte fel a kezét Adam. A gesztusban volt valami megnyugtató, amit Eiko még soha nem tapasztalt. Mintha az idegen mindig is ezt csinálta volna. Egyetlen mozdulatával megállította a benne száguldó érzelmeket.
- Nem akarlak átverni - magyarázta tovább Adam, és a szívére tette a kezét. - A családom életére esküszöm, hogy megkapod, amit kértél.
- Nem vagyok ostoba. Fegyvered van. Nem kell ez az egész maszlag. Tudom, hogy ha kijutottál eltűnsz. Már megszoktam.
Adam szeme elkerekedett a válaszától.
- Sűrűn kaptál ígéreteket?
Eikonak tele volt a padlás mindenféle jótevő ígéretével. A tekintetében benne lehetett a válasz, mert a férfi arca megfeszült.
- A közelben van egy gyár - magyarázta a lány tovább. - Éjszaka is nyitva van. A műszakváltás pontban hatkor történik. Elvegyülhetsz a sok melós között.A férfi megállt a cipője kioldásában.
- Na és te?
Eiko mélyet sóhajtott és inkább elfordult a férfitől. Nem tudta biztosan, hogy jó ötlet-e vele mennie. Feltűnő jelenség volt. Félvér. Japán anyától és mexikói apától. Magas volt és túlságosan beteg ahhoz, hogy bármilyen fizikai megterhelést jól bírjon.
- Csak hátráltatnálak. Feltűnő vagyok és beteg - mondta végül.
A férfi felvonta a szemöldökét majd közelebb hajolt hozzá.
- Mi bajod van?
A lány elfordult. Nem volt kedve beszélni róla, hogyan jutott a bulémia egyre mélyebb bugyraiba. Mióta az utcára került, hiába határozta el, hogy enni fog. Újra és újra kijött belőle az étel. Már nem is kellett hánytatnia magát. Csak úgy megtörtént.
- Nélküled nem megyek sehová - jelentette ki a férfi.
Eiko mellkasában rég nem érzett forróság terjedt szét. De nem engedett egy pillanatra sem az érzéseinek. Keményen állta Adam parancsoló tekintetét.
- Ezt vegyem feltételnek?
- Pontosan - mondta a férfi. - Te fogsz kivinni innét. Ha egyedül vagyok jobban fel fognak figyelni rám. Te fogsz kijuttatni. Másképp nincs üzlet.