A Maffia Kapujában (18+) 1. Riovaggio Story 1/2

11. A jövő kezdete

Eiko egy piros csípést látott meg másnap az ujjbegyén. Megkérdezte, hogy valaki járt-e itt nála, vagy hogy kapott-e valamit. Az aggodalmára még Luka is megvizsgálta.

– Talán egy pók lehetett – jött a diagnózis.

Eiko ezután nem is foglalkozott vele többet.

A szokásos vizit után pedig üzenetet kapott a tabletére Blazetől.

A gyilkos átküldött neki egy meditációs edzést, ami segíthet a PTSD legyűrésében és az izmoknak is jót tesz, meg minden másnak. Mivel nem volt mit veszítenie, kipróbálta. És sikeresen elaludt a gyakorlat alatt. Nem volt ő az a meditálós fajta. Ellenben az anyja sokszor meditált.

Eiko a felkészítés ellenére elég magányos volt. Kapott egy olasz tanárt, aki minden nap két órát foglalkozott vele. És két három naponta felváltva beugrott hozzá Helen és Marcello. Luka is néha benézett hozzá nővérek nélkül és beszélgettek mindenféléről. Mindenki kedves volt és nagyon szerettek volna segíteni nyelvet tanulni, de az igazán felhőtlen öröm akkor volt, amikor Adam felhívta. Ezek a beszélgetések nem voltak többek sosem öt percnél, de akkor is mindennap várta. Elvégre Adammel az is meghittnek tűnt. Sajnos mire tényleg komoly témáknál jártak volna mindig jött egy fontos hívása így el kellett búcsúzniuk.

Eiko végül kilenc napot várt arra, hogy végre kivegyék a nyavalyás katétert és felkelhessen. Gyengébbnek érezte magát, mint valaha, amikor nagyon lassan felült. Lihegett és kellemetlen nyomást érzett az izmain nem csak a sebe körül.

– Ne felejtsd el. Napi tizenöt percet sétálhatsz csak, amúgy szigorúan csak a mosdóba járhatsz ki – emlékeztette Luka.

Eiko nagyon örült volna, ha Adam itt lett volna vele legalább, amikor felkel. De végül talpra állt két nővér segítségével. Lassan mozgatta az elernyedt izmait. Sajnos Blaze kezelése is a múlté volt, hiszen hiába minden csodaszer, ha azt étellel és mozgással nem tudta támogatni.

– Van előkészítve mankó – ajánlotta Luka.

– A lábamon a seb már jól van – mondta Eiko magabiztosan és a falba kapaszkodva lépkedett.

Ekkor kivágódott az ajtó és Adrina jelent meg egy magas csokoládébarna hajú lánnyal az oldalán.

Eiko nem akarta elhinni kit lát. A híres Eliza Mondaria modell volt Adrinaba karolva. Találkoztak néhányszor. Eikonál három évvel volt fiatalabb. Eiko emlékezett rá, hogy mennyire leszólta a pózait a lánynak és mennyire undorítóan viselkedett vele.

– Ó, te jó ég! Ez az első, hogy lábra álltál a baleset óta? – kérdezte Adrina.

Eiko biccentett.

Eliza végig mérte meglepetten majd elborzadt maga is. Oda adta Adrinanak a táskáját és mellé lépett.

– Hello! Rég láttalak! Segíthetek?

Eiko a fejét csóválta.

– Köszönöm, de egyedül is megy.

– Ugyan már! – mondta és megfogta a karját.

Eikot kirázta a hideg és rá mordult.

– Egyedül is megy!

– Dehogy megy! Remeg minden porcikád – mondta Adrina mosolyogva és maga oda állt a másik oldalára.

– Adrina! – szólt rá Luka. – Hagyd békén! Hadd próbálja meg egyedül! És maga is! – mutatott rá a modellre.

Mind ketten elengedték és Eiko a falnak dőlt. Izzadt minden porcikája. Mélyeket lélegzett. Mindenki őt bámulta és ettől még borzalmas volt. Háttal dőlt a falnak és a keze ökölbe szorult.