A Maffia Kapujában (18+) 1. Riovaggio Story 1/2

5. A Véreb Keze

Eiko a fürdőben volt, csalódottan bámulta az önarcképét. A három kilónyi pluszt, amit az elmúlt nyolc napban felszedett nem látta magán. Ugyanolyan beesett volt az arca, talán kevésbé tűnt sárgásnak. A haját ugyan rövidre vágatta, de azon sem látott változást. Maximum annyi történt, hogy megállt a hajhullása. A karikái nem múltak bármennyit is aludt és evett. Végül a fogai következtek. Rávicsorgott magára a tükörben. A sárgás színük már kezdett elmúlni, de a fogorvos is mondta, hogy nagyon megsérült a fogzománca a folyamatos hányás eredményeként. Viszont a fogíny betegség kezdett megszűnni és kezdtek vissza erősödni a foggyökerei. Némelyik már nem is mozgott, azonban egyet kihúztak. Azt amelyik megrepedt még az utcán, a szemfoga mögötti jobb oldalt felül. Szerencsére nem volt feltűnő és már készítették az implantátumát. Ha meggyógyul az ínye be is ültetik.

Már több, mint egy hete rendesen tudott enni, mégis kevésnek érezte az eredményt. Bele markolt a csontos ujjaival a mosdókagylóba és csak bámulta azt az idegen lányt a tükörben, aki csak nyomokban tartalmazta azt, aki egykor régen volt. Ami szép volt talán az a mandula vágású óriási barna szeme, meg a természetesen telt ajka. De az is állandóan száraznak tűnt, hiába ivott rendesen.

Végül elfordult a tükörképétől. Tudta, hogy türelmesnek kell lennie és nem is akart visszatérni a régi önimádó viselkedéséhez, de jobban érezte volna magát, ha legalább úgy nézne ki, mint egy ember.

A fürdőszoba padlóján árnyékot vetett a tükör világítása. Még mindig olyan volt, mintha egy csontváz sétálna.

Végül elvégezte a dolgát és készült a lefekvéshez. Betett magának egy filmet, és épphogy elmerült volna benne kopogtak.

Fura kopogás inkább csak koppintás volt.

– Ki az? – kérdezte Eiko bizalmatlanul.

Ismét koppintás hangzott. A lánynak egyből elindult a fülzúgás és a nyomás a mellkasában.

– Ki az? – kérdezte hangosabban.

Az ajtó kinyílt és egy már ismerős szőke üstök, vad metsző zöld szempár nézett szembe vele. Ez volt az a fickó, akinek neki tolták az ágyát, akitől a legjobban sípolt a füle.

Eiko lélegzete elakadt, de nem engedte, hogy kapkodjon. Nagyon lassan a telefonjáért nyúlt, hogy kikeresse Adam telefonszámát.

– Ne fossál! Segíteni jöttem – morogta azon a mély, torz hangján.

A férfi besuhant az ajtón. Mert olyan néma és gyors volt, mint egy árnyék. A magassága ellenére a mozgása kicsit sem volt darabos. Suhant némán és megállíthatatlanul. A férfi egy fekete melegítőt viselt a kezében egy fehér hűtőtáska volt. Eiko megnyomta a hívás gombot és kihangosította.

A férfi oda ért az ágyához és lerántotta róla a takarót. Eiko felnyögött a rémülettől. Teste lelke remegett.

– Mondom, hogy ne fossál! – villantotta rá a filmbe illő hófehér tökéletes fogait.

Eiko az ajkába harapott. Adam nem vette fel a telefont. A férfi, akit Blazenek hívott az ápoló kiragadta a telefonját a kezéből és kinyomta aztán letette az éjjeliszekrényre.

– Mit akarsz tőlem? – kérdezte a lány.

A férfi a pulóvere alól vett elő egy régi ütött kopott nyomógombos telefont és tárcsázott majd kihangosította.

– Hallgatom, Blaze – szólt bele Leon a telefonba.

– Jó megérzései vannak a lánynak. Jól megijedt tőlem.