Eternal struggle ❤️‍🔥🔞 (3. Rész)

11. Elit

Avery a "szabadnapját" töltötte. Ilyenkor mindig az anyjával van találkozója.

Miután felkelt, azonnal lement az edzőterembe és 1 órát töltött a futópadon, hogy enyhítsen a szorongásán. Ezután letusolt, felöltözött, majd lement az első étkezésre.

A többiekkel kimérten, de kedvesen társalgott, alig evett pár falatot, majd miután befejezte, elnézést kért és a szobájába ment.

Ránézett a telefonjára, ami abban a pillanatban villant fel: Instagram értesítés.

Akkor ez csak Georgina lehet! - vert hevesebben a szíve. Hiszen még a múltkor beállított egy "láthatatlan követő" algoritmust.

Az ujjai annyira gyorsan cselekedtek, hogy amint megnyitotta a posztot, véletlenül be is szivecskézte a képet. A rohadt életbe! - szitkozódott magában, amint eltüntette a kedvelést és csak reménykedni tudott benne, hogy elég gyors volt és a nő nem látta.

Dolgozni ment. A háttérben a kórház állt. Biztos nem a telefonján lóg...

A lemenő nap sugarai lágyan csókolták meg a bronzos bőrét. Fényes, fekete haja hibátlanul terült szét a vállán. A tekintete ragyogott.

Lélegzetelállító! - gondolta, miközben végigsimított a képernyőn, mielőtt zárolta. Ezután készülődni kezdett.

Az anyja előtt mindig kifogástalanul kell megjelennie. Az előző napokban már átnézte a legfrissebb trendeket és a világmárkák aktuális kollekcióit, így meg tudta rendelni a megfelelő ruhadarabokat.

A szettje minden darabja Brunello Cucinelli tervezése és bézs színű volt: élére vasalt lenvászon nadrág, póló, finomkötött pulóver és egy nagy, rézgombos kardigán. A kellemesen meleg hőmérséklet miatt a hozzáillő, barna bőrkabátot a szekrényben hagyta.

A haját precízen befésülte, majd hajlakkal fixálta. Utolsó simításként felvette az apja pecsétgyűrűjét és az egyik karóráját.

Mégegyszer, utoljára megnézte magát a teljesalakos tükörben. Idegesen elsimította a gyűrődéseket a nadrágján, majd vett egy nagy levegőt és illant.

Az előcsarnokban testesült meg és meghúzta a falicsengőt, hogy jelezze a Szolgálóknak az érkezését.

Hamarosan megjelent Geoffrey, aki rövid meghajlás után köszöntötte:

- Üdvözlöm Fiatalúr! Miben segíthetek?

- Édesanyámhoz jöttem.

A férfi bólintott.

- Szólok az Úrnőmnek. - mondta, majd sarkon fordult és a dolgozó szobába ment. Avery leült a szófára.

- Kis türelmét kérjük. - biccentett, mikor visszatért - Úrnőm még nem fejezte be az elfoglaltságát.

- Köszönöm. Távozhat. - mondta neki kimérten.

- Óhajt esetleg...? - kezdte, de a szavába vágott.

- Nem, köszönöm. Távozhat. - mondta most határozottabban, majd a férfi ismételten meghajolva magára hagyta.

Avery megnézte az időt az óráján. Pontos volt. Az anyja nem. Tipikus... - sóhajtott, miközben reményvesztve hátravetette a fejét.

Idegen volt a saját otthonában. Úgy kezelték, mint egy vendéget. Itt nőtt fel, mégis... semmi melegséget nem érzett. Makulátlan és dizájnos, de rideg volt az egész ház.

Jó 20 perccel később nyílt ki a dolgozószoba ajtaja. Azonnal felpattant, hogy illedelmesen köszönjön. Az anyja viszont csak egy bágyadt mosolyt küldött felé: