Egy Néma krónikája

Baráti búcsú

Cipőtalpak kopogtak a recsegő parkettán. Egy fekete árny haladt végig a sötét folyosón, lépteit felriadt éjjelilepkék kísérték. Nehéz csomagot cipelt. Már megbánta, hogy ennyi mindent szedett össze. Út közben magabiztosan kerülgette az akadályokat, bár fény nélkül nem is láthatta volna azokat. Az egyetlen gyertyát, amit magával hordott, épp foltozott bőrtáskájába próbálta begyömöszölni.

Hátranézett a folyosóra. Szemei csak egy fényt tükröztek, a másikat szemfedő takarta.

Az árny befordult egy sarkon. Már nincs messze. És ha ezt megtette, szabad az út ...igazából bárhova.

Egyszerű, kopottas festésű ajtó előtt állt meg. Végignézett a fa erezetén, majd mégegyszer, csak úgy az időhúzás kedvéért. Sosem járt még itt. Nem egy ilyen alkalommal akart kezdeni.

Halkan bekopogott. Csak álmos szuszogás volt a válasz.

Résnyire benyitott. Ugyan semmit nem látott, de tudta, hogy a lány bent van. Hallotta a lélegzetvételeit, a csendes recsegést, ahogy a rozoga ágyon forgolódik.

A résen bedugta fejét: - Zefira.

Szövetek surlódása szűrődött ki. Jexon újra próbálkozott.

- Zefira, ébren vagy?

A lány felült az ágyán. Kísérletet tett arra, hogy szeme hozzászokjon a sötéthez, ám miután többszöri próbálkozás után sem sikerült, feladta.

Remélte, hogy Jexon is hasonlóval küzdhet. Így legalább nem kell látnia őt fűző nélkül egy szál hálóingben.

- Jexon, te vagy az? - suttogta. Hangja álmosabb volt, mint hitte.

- Igen - jött a felelet. - Zefira, elbúcsúzni jöttem.

- Aha.

- Elmegyek a Havasi Kertből.

Az álom fátylán lassan szivárgott el Zefirához az információ. Mintha mézen akart volna átúszni, olyan lassan fogta fel. Ám amikor sikerült, az újfajta energiával töltötte el a lányt.

- Mi? Hová mész?

- Visszaszerzem az emlékeim - mondta Jexon. - Ha ez amnézia, van egy módja, hogy kiderítsem. Ha meg nem... Annak is. Rá fogok jönni, mi történt velem a csempészek előtt.

- A csempészek... - Zefira lassan emésztette a hallottakat. - Hol kezdenéd?

- Van egy sejtésem. Taikka jó kiindulás lehetne.

Csend következett, amit csak halk szuszogás tört meg.

- Zefira?

- Hm?

- Zefira, nem bánod?

Hogy bánja-e? Ez egy remek kérdés. Zefira magában eldöntötte, milyen dühös lesz. Hogy utolsó néhány csepp erejét összeszedve kiabálni fog a fiúval és a lelkére beszél. De mindez már nem tűnt helyénvalónak. Jexonra nem lehet hatással, ezt már sok év tapasztalat után bizton jelentheti.

- Zefira?

- Nem haragszom.

- Biztos? - Jexon alig hitt a fülének. - Azt akartam, hogy legalább te tudj rólam. Hogy ne tarts olyannak, mint Thorout.

Zefira hálás volt ezért. Hálás lett volna, ha épp nem ólomsúlyok próbálják leragasztani a szemhéját.

- Zefira?

Nem érkezett felelet. Jexon ellépett az ajtótól, majd hangtalanul becsukta.

- Viszlát, Zefira. Még találkozunk.