Egy Néma krónikája

Alvilági lények

Egy köpönyegbe burkolózott alak járta Nadelpa főutcáját. Bár nem volt hideg, ő mindig fázott. Arca nőies, fiatal volt, termete apró. Jelentéktelennek tűnt a sokaságban, ahol a magas halhatatlanok észre sem vették.

Boroger, a helyőrség századosi posztjának várományosa mégiscsak felfigyelt rá. Ugyan sok kereskedőt, regös komédiást meg vándort látott hosszú élete során, ilyen teremtést mindeddig nem.

Mi lehet ez? - töprengett magában. Tisztes távolságból követte, hogy szemmel tarthassa. Nem szereti, ha veszélyes lények járják a királyi város utcáit. Gyűlölte minden gaztettüket, hisz egyik sem merült ki egyszerű tolvajlásban. Nem, az ilyen lények zendítették az embereket, gyilkoltak, szövögették az alvilági terveket és a saját akaratukra formálták a sorsot. Ha pedig a sors nekik kedvez, velük, halhatatlanokkal ki törődik?

Az alak nem halhatatlan - ez eddig világos. Túl alacsony és rejtőzködő. A brutroszi víziemberekhez sem hasonlatos, akiknek bőre elszineződött az Indigó vizétől. Drángvieni? Talán. De leginkább rögföldi, belőlük vannak a legtöbben. Ha hátrafordulna, csak egy pillanatra...

Két utcán és egy piactéren keresztül loholt utána. Az alak megneszelhette, hogy figyelik, mert egyre gyorsabban haladt. Nem futott, ügyelt a látszatra, de sokszor szinte a föld nyelte el. Ha egyszer-egyszer hátranézett, azt is az épületek árnyékában tette, ahol csak fényesen csillogó szemei villogtak hátra a tömegre.

Boroger hosszú, kétélű kardjára csúsztatta kezét. Tudta, ha valakinek nincs oka félni, nem veszi észre, ha követik. Egy ismeretlen aki titkolózik és köpenyegben lófrál egy kősivatagos városban? Kevés gyanúsabb dolgot látott. Azonban az Évközépi fénykarneválnak vége, a gazdag vendégek már hazamentek. Mi oka van bárkinek is a tömeg távozása után bajt keverni?

Az alak meglobogtatta sötét köpenyét és újra eltűnt a fergetegben. Boroger nem állt meg, sejtette, hogy újra észreveszi majd az egyik mellékutca mellett siklani. Sose megy be egyikbe se. Bármennyire is menekül, annyira azért mégsem, hogy változtasson az útvonalán. A várt cselekedet azonban elmaradt, a helyőr hiába forgolódott, az alak nem bukkant fel.

Éppen egy piactéren járt a város nyugati felében. A Nap a horizont alján bújdosott és Symita, az első hold körvonalai már felrémlettek az ég túloldalán. Közel állt a belső várfalhoz, árnyékai messzire nyújtóztak. Ebben a napszakaszban a nappali és az éjszakai népek váltják fel egymást, ilyenkor a legnagyobb a tömeg. Az alak bárhová is rejtőzött, egy gyerekjátéknál is könnyebben mehetett neki.

A Sötét világra is, ez az ember tudta, mikor kell jönnie! Ilyen szerencséje nincs mindenkinek, márpedig ha ez nem szerencse, hát ravaszság. A ravaszság, idegen fajok esetében egyet jelenthet: ellenség.

Megszaporázta lépteit. Olyan helyet keresett, ahonnan a lehető legtöbb pontot beláthatja feltűnés nélkül - ő nem látja az idegent, tehát neki sem szabad őt.

Felmérte a környezetét. Egy céhvezető tárgyalt egy kalmárral, késői zarándokcsoport kereste szállását, valahova medikást és rapeit hívtak, a pék a maradék, régi kalácsokat osztogatja. Családok, barátok, gyerekek és egyszerű közemberek keringtek egymás körül - ezek voltak a nappaliak. Az éjszakai nép már más: kocsmák, elrejtett bordélyházak tulajdonosai, sikátoros felkelők és démon tudja még, mi! Ők általában csak a közhangulatot javították és nem zavartak sok vizet.

Az egyetlen, ami problémát jelenthetett, az az Alvilág és a Néptáncosok -  akik a komolyabb, szervezettebb bűntettekért felelnek, jogilag feddhetetlen jellemükkel. Árnyakként szivárognak be a városokba, majd parazitaként, lassan teszik tönkre azt.