I Am The Luna

2.rész

ZARA.

A következő nap olyan komoran és sötéten virrad, mint a mellkasomon nehezedő súly.

Sebastian tegnap este elment. Hallottam, ahogy becsapódik a bejárati ajtó, és kíváncsi vagyok, vajon Alice-hez ment-e.

Az előttem lévő válóperes aktát bámulom.. ötmillió dollár tartásdíjként.. Nem kis összegről szó. Tényleg ennyire kétségbeesetten akarja ezt??

Ledobom a mappát az ágyra. Nincs szükségem a pénzére. Semmi sem tudja pótolni azt a fájdalmat, hogy a párom elutasított. A férfi, akinek mindent megadtam.

Hátranyomom a gyűrött ágyneműt, kikelek az ágyból, és a fenti tükörképemet bámulom.

Visszabámul rám a krémes bőr szeplőkkel, hosszú vörös hajtincsekkel, melyeket annak ellenére, hogy nehéz volt karbantartani, soha nem gondoltam rá, hogy levágjam, mert Sebastian szerette. A dús ajkaim közel sem olyan nagyok, mint Alice-é, de a legszembetűnőbb tulajdonságom valószínűleg az ametiszt színű szemeim.

Volt idő, amikor minden férfi engem akart. A főiskolán és az egyetemen minden fiatal randevúzni akart Zara Toussaint-tel.

Tanulmányaim során szereztem hírnevet, mellé pedig az alfa, Julian Toussaint lánya voltam. Jó családból származtam, a falkánk pedig majdnem hogy akkora , mint ez. De a hírünk azonban merőben más.

Amíg apám falkája társadalmi státuszáról és befolyásáról ismert, a Dark Hollow Falls az erejéről és az irányításáról volt ismert.

Senki sem akar keresztbe tenni nekik.

Lebámulok a kezemben lévő papírokra.

Kezemet a hasamra helyezve megnyugszom. A stressz nem tesz jót a babának.

Nem fogok itt ülni és sírni. Megmutatom neki, hogy jól vagyok.

Elszántan ütögetem a kezemben lévő papírokat, mielőtt felkészülnék rá, hogy lemenjek a földszintre.

– Az Alfa nem jött vissza tegnap este? kérdezte Elsa az ebédlőben.

Gondolom látta az asztalon hagyott ételeket.

„Későn jött, én pedig elaludtam” – válaszolom, mosolyt erőltetve, miközben a konyha felé tartok.

– Sápadtnak tűnsz . Luna, jól vagy?” – kérdezi, miközben készítek magamnak gabonapelyhet, bár nincs étvágyam.

Mielőtt válaszolhatnék, csörög a telefonom.

Valerie Smith az, az orvosom és közeli barátom.

"Helló?" - válaszolom, és ellépek az asztaltól, majd elhagyom a konyhát.

– Zara, sajnálom, hogy ilyen korán zavarlak. Még egyszer átnéztem az eredményeidet és szeretném, ha visszajönnél néhány további vizsgálatra.

– Valerie… minden rendben? – kérdezem idegesen.

– Ne aggódj, Zara, csak gyere el hozzám, amilyen hamar csak lehet.

Leteszem a kagylót. Félelem motoszkál a gyomromban és minél hamarabb indulni akarok, ezért  megkérem Evant, hogy készítse elő az autót.