I Am The Luna

27.rész

SEBASTIAN.

Nézem, ahogy az arca a meglepettségből és a felismerésből pusztulásba változik át. A szíve vadul kalapál, ahogy engem bámul, gyönyörű ibolyaszínű szemei tágra nyíltak.

Jól gondoltam, nem tudta..

Látva ebben az állapotban azt kívánom, bárcsak valahogy megtaláltam volna a módját, hogy tudassam vele, hogy Valerie-nek szüksége van rá. De ez a kudarcom sem meglepő, mivel a dolgok elbaszása az erősségem volt már akkor is.. és persze ez azóta sincs másképp.

Korábban ő volt a logika és az értelem hangja az életemben.. Talán ez az, amiért apám annyira helyeselte őt. Bár soha nem szerette az apját, Zarát mindig is nagyra tartotta.

Ha ránézek, tudom, hogy megérdemli ezt a vezérigazgatói pozíciót. Igaz, soha nem mondom ki, amit érzek, de büszke vagyok rá.

– Én… hogyan? – kérdi halkan.

„Soha nem fogtuk el a támadót. Ez egy hosszú történet, és… nem szabad itt lennem veled. Találkozhatunk máshol, mondjuk holnap? – kérdezem nyelve, miközben próbálom nem nézni csábító, fényes ajkait.

"Találkozni? Szeretnél velem találkozni? Mondd el, mi történt Valerie-vel. Látnom kell őt, muszáj! Borzasztó barát vagyok.. – suttogja a végét, miközben elfordítja a fejét.

"Ez nem a te hibád. Erősebben kellett volna próbálkoznom, hogy eljusson hozzád az üzenet. Nézd, itt van James száma. A történtek után Valerie anyjának eredeti falkájába költözött Smith-ékkel. Hívd fel, ő elmondja a többi részletet és megadja a címet – mondom elővéve egy kis kártyát, amire felírtam James elérhetőségét.

Nem kockáztathatom meg, hogy együtt lássanak vele..

A kártya után nyúl, ujjbegyei az ujjamat súrolják, miközben elveszi. Nincs már köztünk kötelék, de az érintésétől előjövő bizsergés erősen átszáguld rajtam. A szemeim ezüstösen villognak egy pillanatra, mielőtt elfordul tőlem.

– Köszönöm – mondja hátat fordítva nekem és a kilincsért nyúl. Utálom, hogy el kell mennie. Miért nem tarthat tovább ez a pillanat?

"Zara"

Szünetet tart, de nem fordul vissza hozzám, várja, hogy megszólaljak.

– Hogy vannak a kölykeim? – kérdezem halkan. Szíve nagyot dobban, de válasz helyett kinyitja az ajtót és kilép.

A szívem összeszorul, de nem küzdök ellene. Nem kockáztathatom meg, hogy együtt lássanak minket. Még ha egyre közelebb kerülök is ahhoz, hogy megtudjam, kik ők. Nem ronthatom el az egészet, ha már idáig jutottam…

Még egy kicsi, Zara… És akkor érted megyek.

– Zara?

Bassza meg.

„Ciara? Ó… évek óta nem láttalak. Hogy vagy?" – kérdezi Zara és a hangja sokkal melegebb, mint amikor hozzám beszélt.

„Wow… bébi, rohadt jól nézel ki… gyönyörű vagy. Látom jól csinálod.. Nem az van, amit hallunk.” - nevet.

Nem akarom megkockáztatni, hogy Ciara meglát, így tovább rejtőzködök. Apa megkért, hogy hozzam el a találkozóra, de most úgy érzem, bárcsak ne tettem volna.

„Köszönöm. Nos, biztos vagyok benne, hogy színesek a pletykák, de igen, boldog vagyok. És te.. hogy vagy?" – kérdezi Zara alkalmat sem hagyva neki, bár nyilvánvalóan nem zavarta Ciara megjegyzése.

– Ó, jól vagyok.. Nos, valójában egy randevún voltam itt… - Ciara elhallgat, mire összehúzom a szemem. Ennek egyik része sem volt randevú és ha ezt sugallja, az feldühít.