I Am The Luna

17.rész

SEBASTIAN.

A hazaút homályos és nem tudok másra koncentrálni, csak arra, ami történt. A jelenet újra és újra lejátszódik az elmémben.

Kótyagos a fejem és úgy érzem, semminek nincs értelme.

Ezerszer beletúrtam az ujjaimmal a hajamba és még most sem hallok rendesen, amikor James szól, hogy megfordul és elindulunk.

Alice hallgat, a karja be van kötve, mellette Valerie ül szűkszavúan.

A feszültség az autóban érezhető, amire csak rá tesz egy lapáttal, mikor James kérdezősködni kezd, én meg csak rávágom, hogy nem akarok beszélni róla.

Én is vissza akarom kapni őt ... a tüzet a szemében látva eszembe jutott az a nő, aki mindig megragadta a tekintetem... a vad királynő, akit elengedtem...

Az elhaladó autók zaja szinte alig hallatszik, annyira visszhangzik a fejemben a szívem heves lültetése.

- Hagyd abba, James - mondja Valerie hidegen. - Nem akarja őt!

- Tudom, én csak...

- Basszus, befognád végre?!- morogja figyelmeztetően.

Kinézek az ablakon, de még a táj sem tudja elterelni a gondolataimat Róla.. a következő pillanatban ismét bevillan az a képsor, amivel végérvényesen a padlóra küldött:

" Én, Zara Toussaint elutasítom magát..."

Lehunyom a szemem, próbálok mély levegőt venni és megnyugodni .. Szinte fullasztó a fájdalom a mellkasomban...

Tényleg elvesztettem őt.

Mi vagyok én nélküle?

Egy szívtelen Alfa, egy bolond ember... egy őrült...

Hol hibáztam?

Gondolataim sötétsége magával ragad, amíg csak én vagyok és azok a gondolatok...

- Itthon vagyunk.

Kipattannak a szemeim és beletelik egy másodpercbe, míg feldolgozom James szavait.

Körülnézek. Még mindig a kocsiban vagyok, kint még mindig sötét van... Biztosan elaludtam.

Ez mostanában sokszor előfordul..
Lehet a részegség teszi és az összeomlás vagy csak annyira elmerültem a gondolataimban hogy elaludtam... de ugyanez van akkor is, amikor az éjszakákat hánykolódva töltöm és folyamatosan azon a nőn kattog az agyam, akit ostobán ellöktem.

Tudom, hogy szét vagyok esve, de ma este... ma este úgy érzem, újra elvesztettem őt.

Hátrapillantok és látom, hogy Alice és Valerie is elment.

- Hol vannak... - masszírozom a halántékomat.

- Először hazavittem őket - mondja James sóhajtva.

„Mi a fene folyik itt, Seb? Mit akarsz? Úgy értem, hogy elutasítottad, aztán megtaláltad, utána futottál, majd olyan hirtelen elmentél és azt mondtad, nem
szeretnél még egy percet ott tölteni. Nem értelek, esküszöm.

- Megparancsolta, hogy azonnal hagyjuk el a falkáját, és így is tettünk - válaszolom szűkszavúan.

- Az ő területén voltunk, és nem engedhettem meg magamnak, hogy mindent kockára tegyek, túlerőben voltak. - motyogom a kastélyt bámulva.

De az igazság az, hogy el kellett tűnnöm onnan, mielőtt teljesen összetörök annyi ember előtt.

Szemeim a hálószobára tapadnak, ahová nem tudok belépni, amióta elment.