I Am The Luna

3.rész

ZARA.

Ahogy hazaértem, bármerre nézek, őt látom.. látom az életet, amit itt együtt építettünk. A bénító fájdalom felemészt attól, amit magam mögött hagyok, de nem engedem meg neki, hogy még többet vegyen el tőlem.

Nem engedem, hogy bántsa a bennem növekvő életeket. Ezek a babák ugyanúgy az enyémek, mint az övéi és mindent megteszek értük.

Elkezdek pakolni, csak a legszükségesebb dolgokat viszem magammal és bedobom egy bőröndbe.

Minél gyorsabban megyek el innen, annál jobb.

Egy rövid üzenetet írok Elsának, megköszönve a szolgálatait.

A kezembe veszem a válási szerződést és leülök az étkezőasztalhoz. Fülsüketítő a csend a házban.

Elsa már biztosan befejezte a munkáját és elment.
Remegő kézzel aláírom a papírokat  és bezárom az aktát. S ezzel a mozdulattal becsapom az ajtót életemnek ezen fejezete mögött.

Előveszem a telefonomat, anyám számát bámulom. Egy ideje nem hívtam. ... Bár ő és az apám külön vannak, ő is ellenezte, hogy férjhez menjek.

De tudom, hogy mindenkinél jobban meg fog érteni… Végül is.. apám őt is elhagyta.. nem másért, mint Alice anyjáért.

A szüleim sorstársak voltak, de apámnak viszonya volt egy másik nővel, így született Alice, néhány napnyi különbséggel utánam.

A mostohaanyám nem csak anyukám párját vette el, de apámat is elvette tőlem.

Amikor kicsi voltam, közel álltunk egymáshoz, de a mostohaanyámnak ez nem tetszett és mindig ellenem uszította, megpróbált falat állítani közénk. Nos, mondanom sem kell, sikerült neki.

Annak ellenére, hogy luxusban nevelkedtem, és a legjobb oktatásban részesültem, a mi kapcsolatunk egyszerűen formalitássá vált számára. Olyan felelősség, amelyet már nem akart.

De ahogy felnőttem, apám újra tartotta velem a kapcsolatot. Természetesen  a születésnapomon is mindig eljött, de abban a pillanatban, amikor nem voltam hajlandó feladni Sebastiant Alice miatt, ismét kizárt az életéből.

Elmegyek anyámhoz és megkérdezem, maradhatok-e ott néhány napig. Csak annyi ideig, hogy elrendezzem magamban a dolgokat.

Könnyek gördülnek le az arcomon, ahogy lehúzom a gyűrűm és a válási aktára teszem. Megragadva a bőröndöm fogantyúját húzom magam után, közben szólok Evan-nek, hogy hozza az autót.

Egy utolsó, elhúzódó pillantással végigmegyek a folyosón.

A tegnap esti árulása még mindig a fülemben visszhangzik. A harag a hangjában még mindig kísért. Ő és Alice látványa az irodában még mindig marja a lelkem.

Azt hittem, ez a terhesség megmentheti a kötelékünket, de bolond voltam, hogy így gondoltam. Tudnom kellett volna, hogy soha nem fog hinni nekem, amikor ismét megvádolt azzal, hogy hazudok neki.

Kilépve látom, hogy elállt az eső, szivárvány terül szét az égen, tárt karokkal fogad, de nem tudom értékelni a szépségét, ma nem. Szinte megbénít a vállamra nehezedő teher, a fájdalom már a bensőmet kezdi karmolni.

Egy éles, szúró érzés a mellkasomban szinte térdre kényszerít, a látásom elhomályosul. Halk nyöszörgés szökik ki az ajkaimon, mielőtt visszafoghatnám.