My rude boy | Hyunho

- 5 -

- Minhooooo, kelj feeel. - rázogatta meg a vállamat Bangchan. Szinte semmit nem reagáltam rá, csak sóhajtottam és mégjobban bele bújtam a párnák közé. Hiába keltett fel, képtelen voltam kikelni hőn szeretett ágyikómból. Chan ezt elég hamar megelégelte és úgy döntött más módszerrel fog kikelteni. Elkezdte felhúzni a pólómat, mire összerezzentem, de olyan kényelmesen feküdtem tovább, mintha az életem múlna rajta. Bangchan közelebb hajolt, vagyis csak a közelségét éreztem. Bőrömet a forró lehelete csiklandozta, mindaddig amíg nemes egyszerűséggel nem harapott rá a mellbimbómra.

- Te meg mi a faszt művelsz?! - keltem fel a kanapéról.

- Ha nem kelsz ki időben még másra is ráharapok. - hagyott egyedül a gondolataimmal. Bár nem láttam őt elölről, tudtam hogy most biztosan vigyorog.

- Baszódj meg. - sziszegtem összeszorított szemekkel, miközben próbáltam lenyugtatni magam és elfelejteni az előbbi mondatától következett mocskos gondolataim.

A konyhába cammogtam, ahol ugyanúgy Bangchan fogadott. Forró kávéját szürcsölgette, miközben próbált össze dobni valami reggelit. Rám se nézett, szerintem azt se tudta hogy a konyhába vagyok. Pulcsiját levette magáról, ezáltal rálátást nyerhettem a szűk pólójára, ami minden felső idomát kiemelte.

Úr. Is. Ten.

Feltűnően végig néztem a felső testén. Úgy szerettem volna most minden porcikáját végig csókolni, hogy utána összegyűrhessek vele néhány lepedőt.

Úristen, mikre gondolok?! Nem vagyok normális. Az összes gondolatomat elhesegettem, majd megköszörültem a torkom, amire Bangchan is felfigyelt.

- Kérsz kávét? - kérdezte, miközben végig figyelte minden mozdulatomat, ahogy beléptem az étkezőbe.

- Igen. - válaszoltam szűkszavúan. Nem kellett sokat várni, Chan elég hamar elém tolta a kávémat. Elmotyogtam neki egy „köszönöm” féleséget és belekorytoltam az energia dús italba.

A pultnál álldogáltunk. Látszott Chanon, hogy valamit mondani akar, de elvetette az ötletet. Ő is belekorytolt a bögréjében lévő kávéba, de hiába akarta elterelni a gondolatait, lerít róla, hogy igenis zavarja őt valami, és ha nem mondja el akkor mégjobban fogja zavarni. Erőt vett magán és hozzám fordult. Kíváncsian vártam mit akart közölni velem.

- Ma átjönnek Hyunjinék. - közölte nemes egyszerűséggel.

- Hogy tessék?! - köptem ki a számbam lévő kávét, mert túlságosan lesokkolt a hír. Hogy mégis mi a lópikula van? Hyunjin és Changbin a mi lakásunkban? Kész katasztrófa.

- Nincs rinyálás. Átjönnek és kész.
- mondta érzelemmentes arccal, majd megitta az utolsó kortyot is.

- Hogy jobban megismerjenek. Téged is és engem is. - magyarázta el, majd a mosogatóba tette a bögréjét. - És ezt a témát itt befejeztem.

Idegesen fújtatva trappoltam vissza a szobámba. Hanyatt feküdtem a kanapén. Gondolataimba merültem, amik jelen esetben Bangchan körül forogtak. El akartam felejteni azt a pillanatot, ahogy végig mértem a felsőtestét. El akarom felejteni a gondolataim róla.

Vajon Hyunjin mit takar annyira a kesztyű alatt? Sebet? Vagy valami mást? Nem értem miért kell takarni, ha esetlegesen egy heg. Nem kell szégyellni. De remélem egyszer a bizalmába fogad és megmutatja mégis mit takar. Nem akarok tolakodó lenni, az ő döntése. Azt is megértem, ha nem bízik meg bennem. Mégis ki bízna bennem? Senki.

Hyunjin szemszöge

- Hallod. - bökdöste a vállam Changbin. Már a konyhában ültem, de hiába voltam ébren, lélekben még mindig az ágyban feküdtem és aludtam. - Hwang Hyunjin. Hallod amit mondok?

- Tudod hogy utálom a nevem.
- hajtottam a fejem az asztalra. Vettem egy nagy levegőt és felültem a székbe normálisan. - Mit akarsz törpe faszú? - kérdeztem kicsit sem barátságosan.

- Azt akarom mondani te zsiráf nyakú, hogy ma átmegyünk Minhoékhoz. Le lett beszélve. - ült le mellém.

- De jó, hurrá! - mondtam szarkasztikusan, mire Bin megcsapta a vállam.

- Hatkor megyünk. Addigra készülj el.
- állt fel és hagyott magamra a konyha kellős közepén. Csak megforgattam a szemem, majd Changbin után eredtem.

Semmi kedvem nem volt elmenni ahhoz a taknyos gyerekhez. Úgy érzem még nincs itt az ideje, de ha Changbin ezt akarja, akkor el fogja érni. Ő mindig is ilyen volt. Ha valamit akart akkor megküzdött érte és nem hagyta annyiban. Ellenben velem. Én tipikusan az az ember vagyok aki könnyen feladja a dolgokat. De ez így van rendjén. Changbin úgyis erősködni fog, ha nem küzdök magamért, én meg unottan fogom végig hallgatni. Teljesen kiegészítjük egymást. Nem hiába a legjobb barátom gyerekkorom óta.