My rude boy | Hyunho

- 16 -

Írói szemszög

Késő este volt, már majdnem hajnal. A két fiú egymás mellett feküdt Hyunjin szobájában. Hátat fordítottak egymásnak és azt tetették hogy alszanak, azonban mélyen gondolkoztak.

Hyunjinnak eszébe jutott a gyerekkora. Vissza gondolt a fájdalmas emlékekre és a párnájába fojtotta ki kívánkozó könnyeit.

- Anya, apa! Nézzétek milyen szépet rajzoltam! - szaladt be a konyhába az akkor még tíz éves Hyunjin. Kezében a rajzát tartotta. Bár tudta, hogy apja nem fogja megdicsérni, szerette volna lenyűgözni édesapját hogy egyszer végre büszke legyen a kisfiára.

- Ügyes vagy kicsim. - puszilta meg a buksiját a nő és kezébe vette a fakanalat hogy tovább kavargassa a rotyogó levest, hogy kész legyen ebédre.

Hyunjin tovább szaladt és apja elé állt. A férfi mogorván nézett a fiára. Már azt se tudja mikor mosolygott utoljára. A kisfiú lelkesen mutogatta apjának a rajzot, de a férfi nem mosolygott és dicsérte meg, ahogy azt Hyunjin várta. Ehelyett kikapta a kezéből a lapot és széttépte.

- Szerinted érdekel egy hülye rajz? Inkább menj a szobádba tanulni! - kiabált a férfi teljesen kikelve magából. Érződött rajta, hogy nem józan és hogy nem keveset ivott.

A munkálkodó nő nem szólt bele a vitába. Megtanította a kisfiának hogy ne szóljon vissza az apjának az ilyen helyzetekben, de Hyunjin ezt magától is megtanulta.

Hyunjin felszaladt a szobájába. Ágyába vetette magát és összekuporodva elpityeredett. Már megszokta hogy egyedül sír és senki nem megy fel hozzá. Csak anyjában és húgában bízott, de mivel mindketten féltek a Hwang családfőjétől egyikőjük sem mert segíteni a fiúnak. De persze esténként mikor nem volt otthon a férfi, Hyunjin és Yeji anyjukkal aludt a kicsi szobában és addig nem mozdultak el amíg reggel nem lett.

(...)

Hyunjin a tizennegyedik születésnapjára készült. Igazából csak anyjától és a húgától várta el hogy felköszöntsék, de váratlanul betoppant a két legjobb barátja az ajtaján. A barna hajú alacsony fiú, akit bátyjának tekintett, ő tette meg az első lépést és magához ölelte barátját. Másik barátja se volt rest, csatlakozott a hatalmas ölelésbe. Átkarolta Changbint és Hyunjint is apró kezeivel és az idősebbek közé bújt. Jeongin élvezte hogy ő volt a legkisebb, ezért vele máshogy bántak. Épp ezért kezdett el érezni valamit az egyik barátja iránt. Hyunjin mindig is szeretetteljesen fordult a kicsihez és elárasztotta minden jóval. Jeongin különlegesnek érezte magát mikor az idősebbekkel volt.

- Hogy van a szülinaposünk? - mosolygott Changbin legjobb barátjára, aki viszonozta ezt.

- Most, hogy itt vagytok, sokkal jobban érzem magam. - dőlt neki Jeongin vállának, aki próbálta visszatartani széles mosolyát az idősebb gesztusától. Bár nem sokáig örülhettek, mivel Hyunjin édesanyja és húga kopogás nélkül berontottak a szülinapos szobájába, hogy közölhessenek egy hírt.

- Ünnepeljetek nyugodtan, mi a kórházban leszünk. - mosolyodott el halványan az enyhén ráncos nő.

- Anya mi történt? - aggodalmaskodott Hyunjin.

- Apád kórházban van. - csendesült el a hölgy. Fia oda sietett és adott egy puszit anyja arcára és gyorsan megölelte kishúgát búcsúzásként.

A három fiú egyedül maradt. Changbin elővette az üres üveget a táskájából, mondván, hogy a szülinapos kedvéért felelsz vagy merszezzenek üveggel. Persze mindenki belement.

Leültek a szőnyegre. Hyunjin maga elé helyezte az üveget és megpörgette. Figyelmesen nézték kinél áll meg az üveg. Changbin volt a szerencsés.

- Felelsz vagy mersz, Bin? - tette fel a kérdést Hyunjin.

- Felelek. - válaszolt egyszerűen.

- Kivel csókoloztál először?

- Egy barátommal... - sütötte le szemeit. Kínosnak érezte ezt az egészet. Még nem vallotta be legjobb barátainak, hogy meleg.

- Hogy hívják? - kíváncsiskodott a legfiatalabb.

- Seungmin. Mostmár mehetnénk tovább? - pirult el szégyenében és megpörgette az üveget, ami Jeonginnál kötött ki. - Felelsz vagy mersz?

- Merek. - jelentette ki büszkén. Changbin gonoszan elmosolyodott.

- Ülj bele Hyunjin ölébe. - mondta el Jeongin feladatát, aki sokkoltan nézett Changbinra.

- Ezt még megbánod. - motyogta az orra alatt és nemes egyszerűséggel barátja ölébe fészkelte magát. Hogy Jeongin ne érezze magát rosszul, Hyunjin a vállára hajtotta a fejét és a derekára tette kezeit, de ettől csak még furábban érezte magát a kisebb.

Az ablakon keresztül beszűrődött a levegő. Egy nagyobb szellő keletkezett, ami persze az ablakon is beszűrődött. Jeongin fázni kezdett, ezért jobban a barátjához bújt. Addig mocorgott, amíg meg nem találta a legkényelmesebb pozíciót Hyunjin ölében. Az említett viszont kezdte egyre furábban érezni magát. Jeongin arca szinte fehérré változott mikor megérzett valami keményedő dolgot feneke alatt.

- Nekem mennem kell! Még nem etettem meg a kutyámat, sziasztok! - törte meg a csendet Changbin és kisietett a szobából.

- Nincs is kutyád te hülyegyerek!
- kiáltott utána Hyunjin, de a alacsonyabb már rég nem a házukban tartózkodott.

Jeongin magához tért és kimászott az idősebb öléből. Jól is tette, mivel valaki benyitott a szobába. Hyunjin anyját vélte felfedezni, aki görcsösen markolta a kilincset. Magához intette fiát a hölgy és két kezébe vette annak az arcát. A barna hajú egyre jobban aggódni kezdett édesanyja miatt.

- Kicsim, ígérd meg, hogy te sosem leszel olyan alkoholista mint apád. Téged nem bírnálak elveszíteni soha.
- suttogta a nő és arca sírásba torzult.

- Megígérem. - bújt anyjához és magához vonta Jeongint is.

Megígérem....

Megígére...

Megígér...

Megígé...

Megíg...

Megí...

Meg...

Me...

M...

Ezt mar regota kitettem volna csak elfelejtettem hogy nekem van egy ilyen konyvem is TT remelem tetszett, a kovetkezo resszel megprobalok nem kesni, na puszaa (*´ω｀*)