My rude boy | Hyunho

- 7 -

Minho szemszöge

"Szánalmas vagy"

"Mindig csak sírsz, mást nem tudsz"

"Csak végezz magaddal végre"

"Ő nem lesz veled mindig. Őt is ki fogod készíteni mint engem és elfog hagyni"

Gondolatok ezrei próbáltak ébren tartani, ami sikerült is. Folyamatosan Jisung hangját hallottam a fejemben. Ez kezdett kikészíteni.

Alapvetően nem érdekel amit mond, de az utolsó mondata ütött, elég rendesen. Vissza gondoltam a múltra amikor boldogok voltunk. Vagyis, csak boldog voltam. Észre sem vettem hogy Jisungnak elege lett a folytonos hisztizésemből. Boldognak mutatta magát, de le volt terhelve miattam. Én basztam el ezt az egészet.

Eleredtek a könnyeim, de letöröltem azokat és kikeltem az ágyból. Nem akartam hogy a gondolataim még jobban elszomorítsanak, ezért kikászálódtam a takarók közül és Chan szobájához közeledtem. Nem mentem be. Furcsálltam, hogy a lámpa fel volt kapcsolva. Azt hittem már alszik.

- Chan? - kopogtattam az ajtaján. Az említett ki is nyitotta azt, majd beinvitált a szobájába.

- Miért nem alszol? - tette fel a kérdést.

- Ezt én is kérdezhetném. - forgattam meg a szemem.

Szótlanul leültem az ágyára. A barna hajú is leült mellém és rám vezette a tekintetét. Végig néztem rajta. Most a szokásosnál is fáradtabb volt. Szemei alatt lapuló karikák arról árulkodtak, hogy nem igazán aludt mostanában. Laposakat pislogott, mintha kész lenne helyben elaludni. Ami így is volt, hiszen nagyon fáradtnak tűnt.

- Aludj. - jelentettem ki. Bangchan csak pislogott, szinte nem is reagált. Hiába akartam hogy aludjon végre, nagyon makacs és az alvás nem nagyon az erőssége.

- Bújj hozzám. - kezdte el idegességében rendezgetni a takarót. Én csak elkuncogtam magam rajta és befeküdtem az ágyába. Magunkra terítette a takaróját és felém fordult miután lekapcsolta a villanyt.

A szobában teljes sötétség honolt. Éreztem, hogy Chan bámul, ezért én is ránéztem. Szemei szinte csillogtak a sötétségben, de ez most valami más volt. Mintha akarna valamit. Erős szívdobogását hallgattam, ami megnyugtatott, de még mindig zavart a tény, hogy valamit akart. Hirtelen eszembe jutott, hogy akkor szokott így nézni mikor meg akar csókolni. Most is azt akarja? Vagy valami mást?...

(...)

- Jó reggelt! - köszöntött Changbin mosolygósan. Viszonoztam a gesztusát és hátra mentem egészen a konyháig. Hyunjin már ott volt, sőt takarított. Ez tőle nem megszokott.

Csak álltam egyhelyben, miközben a fekete hajút bámultam. Rosszul éreztem magam a tegnapi miatt, de próbáltam elfeledni. Nem akartam hogy ez a mai napom rovására menjen.

- Mi a baj takonypóc? Most a szokásosnál is depisebbnek nézel ki.
- állapította meg Hyunjin. A felmosót vissza tette a sarokba és a pult mellett lévő székre ült.

- Nincs baj. - mondtam unottan. Hyunjin csak megforgatta a szemét.

- Nem úgy tűnik. Na ki vele, mitől vagy ilyen búval baszott ma reggel. - tette keresztbe a lábát, de figyelmen kívül hagytam. A polcról levettem egy zacskót és kivettem belőle egy kávé kapszulát. A hűtőből kivettem a tejet és beleöntöttem a hozzám legközelebb eső bögrébe, amit ezután a kávéfőző alá helyeztem. - Ejnye, nem neked van a kávé.

- Megihatnék egy kurva kávét? Köszönöm. - néztem rá gúnyosan, majd a kávéfőzőbe tettem a kis kapszulát.

- Tudod hogy addig foglak csesztetni amíg nem mondod el mi a bajod.

- Az a bajom hogy nem hagysz békén.
- vágtam vissza, de Hyunjint ez nem hatotta meg.

- Mond az igazi okot. - nézett rám, de mikor vissza fordultam a félig készen lévő kávémhoz, Hyunjin a derekamra fogott és magával szembe fordított.
- Csak mond ki.

- Tegnap lefeküdtem Bangchannal. Most örülsz? - mondtam idegesen. A fekete hajú sokkoltan álldogált, éppenhogy nem esett össze.

- Hogy tessék? - kérdezte halkan. Látszott rajta, hogy tényleg lesokkolta a dolog.

Megfogtam a kávémat és kikerültem Hyunjint. Tényleg ennyire sokkoló ez?

Guyss, a következő részekben drámák várhatóak majd :3