My rude boy | Hyunho

- 15 -

Idegesen nyitottam ki az ajtót, és vettem egy mély levegőt, hogy lenyugtassam magam. Bangchan lehajtott fejjel belépett a lakásba. Körülnézett a kicsi házban, majd rám pillantott, várva hogy hova vezetem.

Nem volt türelmem várni rá úgyhogy megfogtam a barna hajú kezét és a konyhába vezettem őt. Chan a hozzá legközelebb eső székre ült le, én pedig elé. Nem mondott semmit. Jobban szemügyre vettem megviselt arcát, és egy kicsit meg is sajnáltam. Szemei alatt sötét karikák voltak, ajkai sebesek voltak. Ujjait idegességében piszkálgatta.

- Csak mond mit akarsz. - néztem bele a szemeibe.

- Vissza kell mennem Ausztráliába.
- bukott ki belőle, majd kezébe temette az arcát és keserves sírásba kezdett.

- Hé, minden rendben van. - álltam fel az asztaltól. Mellé siettem, hogy megöleljem, de meghátráltam. Nem tudtam hogy most mit tegyek.

- Azt hiszem, én most megyek. - állt fel szipogva, de mielőtt még elmozdulhatott volna magamhoz vontam egy ölelésre. Teste megfeszült a hirtelen mozdulatra, de nem sokkal később vissza ölelt.

- Nem mész. Mond el mi történt.
- mosolyodtam el halványan.

- Autóbalesete volt a családomnak.
- szipogott tovább. Könnyei újra eleredtek. Fejét a vállamnak támasztotta. Éreztem ahogy a könnyei eláztatják a pólómat, de most ez érdekelt a legkevésbé.

Még pár percig egymás karjai közt maradtunk, miközben Chan próbálta megnyugtatni magát. Végül hátrébb húzódott, hogy végre haza mehessen, de megállítottam. Magam se tudom miért, de nem volt szívem egyedül haza engedni őt ebben az állapotban.

A hűtőhöz sétáltam és a benne lévő összes alkohol tartalmú üveget kipakoltam belőle és azokat felnyalábolva vissza mentem a konyhába. Az asztalra letettem az üvegeket és Bangchanra néztem, aki nem ellenkezett, csak az egyik megbontott boros üveghez nyúlt és kortyolt belőle.

- Mennyit tervezel inni? - mosolyogtam rá.

- Nem sokat. - emelte vissza a szájához az üveget, hogy tudjon belőle inni.

(...)

- Ahh ne legyél már ilyen erőszakos.
- túrt hajamba az alattam vergődő fiú. A könnyek végig szántották az arcát, és magamban elmosolyodtam azon a tudaton, hogy az élvezettől sír és nem pedig a fájdalomtól.

Kezeit lebányásztam a hajamról. Felötlött bennem, hogy hogyan tudnék még nagyobb élvezetet nyújtani Bangchannak. Ujjaim felkúsztak a mellkasán, egészen a nyakáig, amit meg is szorítottam. Csípőmet újra mozgásba lendítettem. A fiúban bent rekedt a levegő, pici kezeivel a lepedőbe markolt, a szétharapdált ajkai pedig tátva maradtak. Kezemet levettem a nyakáról és megtámaszkodtam Bangchan feje mellett.

Lábai néha megremegtek egy erősebb lökésnél. Csapzott homkolára rátapadtak a hajszálak. A levegőt szaporán vette, mellkasa gyorsan emelkedett fel-le.

- El fogok.. me-menni... - dadogta. Egyre jobban kapkodott a levegőért.

Hiba volt az egész..

Kérlek ne emlékezz rá.

(...)

Hasogató fejfájásra keltem. A mellettem lévő takarót tapogattam, hátha ott van Bangchan,  de szomorúan konstaláltam, hogy már rég nincs itt.

"Sajnos korán indul a gépem. Mond meg Minhonak, hogy ne keressen"

- Bangchan

A fiókba csúsztattam a papírfecnit. Egy hangos ásítás keretében végre kikecremegtem az ágyból és elindultam a konyhába.

- Ti meg mióta vagytok itt? - néztem a többiekre, amint a konyhába értem.

- Reggel óta. - válaszolt Changbin.

- De hát most is reggel van..

- Hyunjin, délután kettő van. - nézett rám mérgesen Minho.

- Jól van na, nehéz kikelni az ágyból!

- Csak akkor alszol ennyit, ha sokat iszol.
- vonta fel a szemöldökét.

- De nem is-

- Most én beszélek. - vágott a szavamba.
- Csak azt mond hogy hány üveg fogyott el.

- Kettő vagy három? Nem tudom. 
- sóhajtottam fel. Kihúztam a Minho melletti széket és leültem rá. - De nem egyedül ittam meg az egészet.

- Jó.. de mégegyszer ne nyúlj a piákhoz, mert megrúglak! - mondta Changbin és elém tette a nekem készített teát.

- Jól van, anyu. - kuncogtam.

Draga Mateka vegre osszeszedte magat es befejezte ezt a szart. Gratulaljatok nekem TT