My rude boy | Hyunho

- 9 -

Minho minden porcikája remegett mikor ideért. Felsőtestét csak egy póló takarta, de az is vizes volt az eső miatt. Biztos, hogy a kint töltött idő alatt fölfázott, és nem akartam hogy rosszabb legyen a helyzet, tehát új ruhát kerestem neki amit átvehet.

A szobámba invitáltam őt. Az ágyamra ült és várakozott. A szekrényből kikotortam egy tiszta pólót és egy nadrágot. Az alsó fiókból kivettem még egy alsónadrágot és oda nyújtottam neki a ruhákat.

A kis takonypóc annyira elvolt magában, hogy nem is vette észre hogy én is a szobában vagyok. Viszont én egy szót sem szóltam volna neki. Akkor kaptam észbe, mikor már az alsóját vette át, én pedig nyilván eltakartam a szemeim. Lehet néha szemtelen vagyok és túlságosan is kíváncsi, de azért tudom a határokat.

Látszott rajta, hogy nagyon fáradt és bármelyik pillanatban képes lenne elaludni. Kétségbeesetten nézett rám, hátha az ágyamban aludhat, de nem akartam. Felrángattam az ágyból és a nappaliba vezettem, ahol letelepedett a kanapéra.

- Nem aludhatok a szobádban?
- törölgette a szemét álmosan.

- Nem. - jelentettem ki egyszerűen, majd vissza szaladtam a szobámba. Felkaptam egy párnát és egy takarót és amint vissza értem a nappaliba, át is adtam Minhonak.

- Köszi. - terítette maga mellé a takarót. A párnát is odatette, majd rám nézett. - Hány óra van?

- Mindjárt fél tíz. Úgyhogy lassan ideje aludnod.

- Hyung, nem vagyok már gyerek.
- nyafogott. Édes volt, de nem vallottam volna be. És ez a becenév... Aranyos. Tőle még nem hallottam.

- Mégis hat évvel idősebb vagyok nálad. - takartam be Minhot, aki csak egymagába duzzogott. De ahogy engem nézett ellágyult a tekintete.
- Mostmár aludj. Jó éjt. - hagytam ott a nappaliban.

Nem akartam bunkó lenni, de nem is akartam kimutatni hogy igenis vannak érzéseim. Nem akarom közel engedni magamhoz. Amúgy is túl fiatal hozzám képest.

Amíg ezen gondolkoztam befeküdtem az ágyamba. Nem szoktam túlgondolni vagy csak simán elgondolkodni valamin. Ez nekem fura. De mivan, ha lesznek iránta érzéseim? Nem, nem szabad ezen gondolkoznom. Még a végén tényleg megtörténik.

Egész este csak forgolódtam az ágyba. Az egész házban csend volt. Ahogy kinéztem az ablakon még sötét volt. Tényleg ennyit gondolkoztam volna? Nem hiszem.

Az igazság pedig az volt, hogy órákig azon gondolkodtam, hogy vajon milyen érzés lehet csak megérinteni a fiút. Arról nem is beszélve mennyire puhának tűnnek az ajkai. Birtokolni akarom azokat az ajkakat, mégha sebes is lesz a rengeteg csóktól. Meg akartam csókolni teste minden porcikáját. Meg akartam érinteni mindenhol.

Hiába vittek tovább a képzeleteim, egyszerűen nem tudtam elképzelni hogy olyan dolgokat is megteszek Minhoval. Nekem ez túl sok volt.

Az összes gondolatom elszállt és nem kattogott tovább az agyam. A ház talán még az előbbinél is csendesebb volt. Az óra kattogása idáig is elhallatszott. Meg merek rá esküdni, hogy talán még Changbin horkolását is lehet hallani.

Még mindig csak forgolódtam. Sehogy nem volt kényelmes. Az álom teljesen kiment a fejemből, ezért azzal már nem próbálkoztam. Kikeltem az ágyból. A takarót gondosan vissza helyeztem az ágyra, de nem is tudom miért húztam az időt. Egy sóhajtás keretében otthagytam a takarót és inkább kimentem a szobámból.

Mikor kiértem a nappali tárult elém. Az erkély függönye nem volt felhúzva, ezért enyhe fényt adott. Az a fény pedig a kanapén szuszogó fiúra világított. Szépen lassan Minho felé közeledtem. Arca annyira simának tűnt, annyira tiszta volt és ártatlan. Mint egy összetört angyal rengeteg fájdalommal.

Nagyot nyeltem és leültem a kanapéra. Szívem szerint befeküdtem volna és addig ölelgettem volna a fiút ameddig csak lehetséges. De hiába akartam mindennél jobban, mégsem tehettem meg. Szenvedtem a hiányától. Azt akartam hogy magához öleljen.

Amíg gondolkoztam Minho ébredezni kezdett. Vagyis csak úgy tűnt. Az eddig magán tartott takaróját lerúgta, ami miatt fázni kezdett. Teste úgy remegett mint amikor ideérkezett. Arcát csokor szerűen fogtam két kezem közé. Szemét nyitogatni kezdte.

- Miért nem alszol? - motyogta álmosan. Laposakat pislogott és folyamatosan le-le pillangatott az ajkaimra. Testét egyre közelebb éreztem magamhoz. Egyre melegebb volt a testhője.

- Egyfolytában gondolkodtam és nem tudtam elaludni. - feküdtem be mellé. Minho hirtelen nem tudta mit csináljon, de végül a mellkasomra hajtotta a fejét.

- Hyunjin. - halkan szólított.

- Igen?

- Meg akarlak csókolni. - motyogta, miközben elkezdte megszüntetni a köztünk lévő távolságot.