Five years later [Seongjoong]

Five Years Later 11

A ház vásárlás után, a következő lépés egyértelmű volt. A gyermek vállalás.

Sokat gondolkoztak azon, hogy hogyan dolgozzanak, de végül is arra a döntésre jutottak, hogy amíg a gyerek óvodában vagy iskolában van, Seonghwa az idő alatt elvégzi a ház körüli munkákat, majd délután négytől a gyermekével foglalkozik, Hongjoong pedig kettő munkát vállalt egyszerre, főállásban bankárként, másodállásban pedig cipőbolti eladőként dolgozott, hogy mint felelős családapa el tudja tartani a kis családját.

Most a házaspár idegesen állt az árvaház bejárata előtt, egymás kezét szorongatva.

- Gyerünk, Hwa-baba. - vett erőt magán Hongjoong. - Egyszer be kell mennünk. Mindenünk meg van ahhoz, hogy szülők legyünk, és biztos vagyok benne, hogy nagyon is jól fogjuk végezni ezt a feladatot, szóval nincs mitől tartanunk.

- Igen, tudom. Igazad van. - sóhajtott Seonghwa, és a férjurával kéz a kézben megindult az épület felé. - Csak éppen annyira izgulok. Ez egy nagy lépés a kapcsolatunkban és egyben az életünkben. Ráadásul néhány évvel ezelőtt még azt mondtam volna, hogy én a világ összes kincséért sem szeretnék gyereket. És most nézd meg. Egy lépés választ el attól, hogy szülő legyek.

Na persze, ez a legkevésbé sem egy lépés volt, ugyanis a procedúra jóval hosszasabb volt annál, de technikailag igaza volt. 

Kinyitották a nagy fa ajtót, és megkerestek egy illetékes személyt, aki miután meghallgatta őket, egy szobába vezette Seonghwa-t és Hongjoong-ot, ahol hosszasan beszélgetett velük, és csupán a beszélgetés után engedte őket egy terembe, ahol sok-sok három és nyolc év közötti gyerek játszott.

Ahogy beléptek oda, egy kisfiú azonnal hozzájuk rohant, és átölelte Seonghwa lábát.

- Hát szia. - lepődött meg a sötét hajú férfi, de felkapta a kisfiút a karjaiba. - Hogy hívnak?

- Eunsoo. - válaszolt a kisfiú és teliszájjal rávigyorgott Seonghwa-ra.

- Milyen szép neved van, drágám. - mosolyodott el a férfi. - Én Seonghwa vagyok, és ő a férjem, Hongjoong. - mutatott a mellette álló párjára, aki intett egyet Eunsoo felé.

- Nagyon tetszik a hajad, megfoghatom? - kérdezte Eunsoo pöszén, de vidáman.

- Hát persze. - mondta Seonghwa kissé meglepetten.

Nem is értette, hogy lehet egy árva gyerek ennyire boldog, de valamiért Eunsoo mosolya őt is boldoggá tette.

- Azta. - pislogott Eunsoo. - Milyen puha!

- Örülök, hogy tetszik. - nevetett kissé Seonghwa, majd igazított a karjaiban lévő gyereken, hogy mindkettőjüknek kényelmesebb legyen.

- Hazavisztek engem? - kérdezte Eunsoo, mire mindkét férfi szeme kikerekedett és egymásra néztek.

- Szerintem nincs értelme megnézni a többit is. - mondta Hongjoong. - A kissrác oda van értünk. Vagy legalábbis érted.

- Így van. - értett egyet Seonghwa, majd Eunsoo felé szentelte a figyelmét. - Mondd csak, te haza akarsz velünk jönni?

- Igen! - mondta Eunsoo lelkesen.

Tagadhatatlan, hogy a kisgyerek egészen érthetetlen volt, de jó gyereknek tűnt, ráadásul pont olyan korú volt, akit Hongjoong és Seonghwa szerettek volna. Az meg már csak hab volt a tortán, hogy az első pillanattól kezdve ilyen szeretetteljesen fordult feléjük.

Seonghwa a karjaiban Eunsoo-val, és Hongjoong újra az árvaházi dolgozóhoz léptek, és bár fogalmuk sem volt mit szokás ilyenkor mondani, remélték, hogy a mellékelt ábra majd megmutatja.

A gondozó hümmögött és bólogatott, majd kérte, hogy tegyék le a gyereket, és újra az irodájába hívta a párt.

- Eunsoo négy éves. - ült le az asztalához, és elővett egy dokumentumot. - De nem egyke. - vett elő két másikat is.

- Ez gondot okoz? - vonta össze a szemöldökét Seonghwa.

- Amennyiben hajlandóak három gyereket örökbefogadni, nem. Tudják, itt nem lehet testvéreket külön-külön örökbefogadni. - magyarázta a nő.

- Értem. - bólintott Hongjoong. - És mennyi idős a többi gyerek? Mi történt a szüleikkel?

- Eunshin öt éves, Eunah pedig két hónapos. Az anya közös, de az apa más. Az első apa lelépett, a második apa meghalt, a harmadik apa pedig ismeretlen. Az anya Eunah szülésébe halt bele, de egyáltalán nem volt jó szülő. Mikor a gyerekeket arról kérdeztük, hogy milyen emlékeik vannak az édesanyjukkal, Eunsoo egyet sem, Eunshin pedig mindössze kettőt tudott felsorolni. Megtudtuk, hogy szinte soha nem látták az anyjukat, és, hogy gyakran magukra hagyta őket hetekre, akár hónapokra, és amikor hazament, akkor is piás volt, és pár nap múlva újra elment. - sóhajtott fel a nő, mint akinek a szíve megszakad. - Hihetetlen, hogy a szomszédoknak mennyi lehetősége volt, és egyik sem hívta egyszer sem a gyámügyet. Volt aki néha enni vitt nekik, volt aki még játékot is, de az, hogy valamit igazán tegyenek az ügy érdekében, senkinek nem jutott eszébe.

- Ez borzalmas! - teltek meg Seonghwa szemei könnyekkel, Hongjoong pedig összekulcsolta az ujjaikat, és megszorította a kezét.

- Nos, most abban reménykedünk, hogy szerető családba kerülnek. - tette össze a hölgy a két kezét. - Ha úgy gondolják készen állnak, írják alá ezeket a papírokat. - mutatott háromszor kettő rublikára. - Ez nem végleges, ez egy hat hetes úgymond 'próbaidő', aminek a végén a bíró fogja eldönteni, hogy alkalmasak-e a feladatra, vagy sem. A hat hét alatt a gyámügy háromszor fogja önöket meglátogatni, véletlenül szerű időpontokban. Amennyiben nincsenek otthon az az alkalom természetesen meg lesz ismételve. Szombatonként délután kettőtől négyig lesz vannak a csoportos beszélgetések, amik alkalmával ugyanilyen leendő szülőkkel találkozhatnak és oszthatják meg a tapasztalataikat. - sorolta a nő úgy, mintha ezt már több százszor elmondta volna. - Tekintve, hogy valószínűleg csak egy gyerekre készültek, meg kell kérdeznem van-e elég hely és megfelelő környezet három kisgyerek számára?

- Igen. - mondta Hongjoong, Seonghwa pedig bólintva megerősítette.

Igaz, hogy egyszerre csupán egy gyereket terveztek, és majd a jövőben valamikor egy másodikat, helyük bőven volt, és csupán az egyszemélyes totyogós ágyat kellett kicserélni emeletesre, meg a csecsemőnek venni egy bölcsőt. No és persze a ruhák, meg a cumisüveg. De ezeket meg tudták oldani hazafelé menet.