Bús, komor tekintet, szörnyű hangulat,
Ő nem más, mint a sötétség ura.
Sohasem hitt a gyerek mesékben,
És már egyáltalán nem volt reménye.
Történt egyszer, meglepődve nézte,
Ahogy a területén egy angyal lépked.
Oda is ment hozzá, lekezelve beszélt,
Az megölelte, s adott neki reményt.
Az úr elküldte a leányt, menjen tőle,
"Veszélyes vagyok, félned kéne tőlem!"
Egy dolog azonban feltűnt neki,
Ez az angyal bizony szárny nélküli.
Okát nem kérdezte, csak arrébb ált,
Nem akarta, hogy megijedjen a lány.
Az mégse tett is, nevetve oda futott,
"Hogy menjek el, ha repülni se tudok?"
A sötétség nem értett egy valamit,
Hogy lehet, hogy ő mindent bevilágít?
Teltek a napok, hetek, hónapok, évek,
Az angyal mindent megtett ő érte.
A férfi nehezen, de elfogadta a sorsát,
Rájött, hogy rá nem a sötétség vár.
Kedves lett végül azzal lánnyal,
Aki mindig adta neki a támaszt.
Most itt áll az úr, egy öltöny van rajta,
Előtte áll az angyal fehér ruhában.
Megkezdődik a ceremónia, ő csak bámul,
Ez a történet egy házassággal zárul.
