Kit a nép csodával figyel,
Kit úgy ismernek, ezermester.
Kezébe akadhat bármi.
Nincs, mit nem tud megcsinálni.
De az élet oly keserves tud néha lenni.
Megjavítva eszközeid, mint egy kovács,
Csinál egy bútort, mint egy ács.
Kifogja a tó összes létező halát,
Ha kell, legyőzi magát a halált.
De az élet oly keserves tud néha lenni.
Jaj, Ezermester, mit kéne tenned?
Szíved elrabolták, elment minden kedved.
Leírod versekben érzéseid,
Arcán látod a gúnyt megjelenni.
De az élet oly keserves tud néha lenni.
Ezermester elmegy új faluba,
Múltja teljes egészét letagadva.
Felfedezi az élet örömforrásait,
S elkezd élete jobbá válni.
De az élet oly keserves tud néha lenni.
Megesküszik, jobb lesz, mint valaha,
S kimászik a gödörből, ha van.
Élete oly nyugalmassá alakul,
Elfelejti, mi az a bosszú.
De az élet oly keserves tud néha lenni.
Családot alapít, lesznek utódjai,
Kiknek tehetségét igyekszik átadni.
Szerelme, kiért mindent megtesz,
Megcsalja, s emiatt gyorsan elmegy.
De az élet oly keserves tud néha lenni.
Azt hiszi, ettől rosszabb nem lehet,
A csodák azonban igenis lehetnek.
A gyermekeit elrabolja az,
Kinek egykor a szívét adta.
De az élet oly keserves tud néha lenni.
Bús a lélek, bús az élet,
Mit tett, amiért ez az érem?
Noha maga nem is tudja,
Hogy ellenfele saját maga.
De az élet oly keserves tud néha lenni.
Az élet keserves tud néha lenni,
Emiatt kell e történetet lezárni.
Mert ha tovább folytatom ezt,
Talán sohasem lesz vége.
Mert az élet oly keserves tud néha lenni.
