Ük

4

Rea épp lépett volna be a monumentális irodaépület üvegajtaján, amikor egy ismerős, kemény hang megszólította. Nem a nevét mondta, csak hogy várjon, de olyan éles, egyenes volt a beszéd, tudta, neki szól.

Rea hátranézett, csak a válla fölött, hanyagul. Erik anyja állt az utcán, teljes valójában. Fújtatott, látszott, sietett, arca redői nehézkesen rezegtek. Széles arcú asszony volt ez, jókora tokával, ami egybefolyt vaskos nyakával. Bokája, csuklója semmi. Méregdrága, krémszínű blúzához bordó árnyalatú szoknyát választott, mélyvörös körömcipőt, burgundi kézitáskát, meg olyan ékszereket, amik már az előző évszázadban kimentek a divatból. Gyöngysor. Gyöngyházfényű körömlakk, selymes hatású szemhéjfesték, kendőcske. Fojtó olasz parfümszag.

Bianka, jutott Rea eszébe a név. Neki így kell szólítania, ki lett kötve.

Az asszony magához vonta a lányt, megálltak egy félreeső sarokban, hogy a jövő-menő dolgozókat ne zavarják, s ott kezdtek el pusmogni.

- Hallottam mi történt. Botrányos!

- Igen, megrázó, de Eriknek semmiből sem telik új munkahelyet találnia, itt is mindig el akarták halászni. Nem kell aggódni érte, megáll a lábán – Rea egy mosolyintással is megpróbálkozott, de az asszony olyan keményen nézett rá, hogy a mosoly egyből leolvadt az arcáról.

- Felfelé ívelt a karrierje. Mindene megvolt itt!

- Nem én döntök arról, hogy ki dolgozik a cégnél – Rea kezdte kényelmetlenül érezni magát. A tény, hogy Erik anyja eljött ide csak azért, hogy ezt a szemére vesse, már eleve katasztrófával kecsegtetett.

- Nem te döntesz! Persze, ki vagy te ahhoz! - az asszony felemelt hangon szónokolt, erős olasz akcentussal, csücsörített szájjal. A fogára is ment kicsi a levendulaszín rúzsból. Hogy ezt miért csinálják az idősek? Rea ezen komolyan elgondolkozott. Nehéz lehet, ha nem lát közelre, és sminkeli magát, hol legyen a szemüveg, hogy tartsa a tükröt, hogy fesse a szemét? De ez nem magyarázat a rúzsos fogra. - Mégis miattad kellett elmennie! Rajtad múlt! - Az asszony szempillája rebegett, mint Eriké nem is olyan régen. Orcája kivörösödött, orrlyukai kitágultak, ujja a levegőt markolta. Rea hátrált, az asszony közeledett.

- Egy kolléganőnk összefecsegett mindenfélét...

- Nem rúgják ki a fiamat ezért, ha nincs alapja! Egy ilyen fényes karriert feladni... ezért...

Az asszony becsmérlően tekintett végig Reán, s a lány hasonló szemmel pásztázta végig önnön testét. Milyen ellenszenvet válthat ki Erik anyjából. Fehér kosztüm, fekete vászonnadrág, vörös rúzzsal, ez a mai szett, de így, ahogy most látta, kurvás volt mindene, a nyaka ívétől kezdve a lábujja görbületéig. Egy éhes szajha, aki kész elveszejteni a kiválasztott férfit, csak hogy egy-két köteg pénzt befalhasson.

- Nem rajtam múlt – mondta Rea. Koncentrálnia kellett rá, hogy ne hátráljon tovább, s hogy hangja is megkeményedjen. Ha menekül, bűnösnek tűnik.

- Ha lenne benned egy kis becsület – az asszony itt halkabbra vette a hangját, feszülői izmai ellazultak, arcából visszatűnt a vér –, elintéznéd, hogy a fiam, akire nagy jövő várt itt, továbbra is itt dolgozhasson. Akár a magad árán is. Ő már bizonyított itt, dolgozott annyit, hogy épp csak egy centire volt az előléptetéstől. Azt baltáztad el neki. Most kezdheti elölről máshol. Megint évek telnek el. Itt már elrendezett volt minden. Kész jövője volt. Amíg meg nem jelentél. Neked mi van itt? Semmi. Máshol ugyanolyan volna. Neked kéne elmenned innét, nem neki.

Rea megszorította retiküljét.

Elbámult a biztonsági őr felé, ki már többször vetett rájuk bizalmatlan pillantást.