Ük

6

Rea először furcsa üzeneteket, aztán még furcsább hívásokat kapott, amikben Erik mormogott valamit, közben a háttérben dübörgő zene szólt, mindezt az éjszaka közepén. Az üzenetek sok elütéssel közölték, hogy Rea csodálatos, és ugyanezt próbálta Erik előadni szóban is, hasonlóan zagyva módon.

A lány egy idő után megunta, és elindult a szórakozóhely felé, ahol Eriket sejtette. Nem volt elragadtatva az ötlettől, hogy ő furikázza Eriket haza már sokadszorra, de az a gondolat, hogy Erik egyedül van valahol kiszolgáltatottan, még rosszabb volt.

Miután leparkolt, céltudatosan sietett bejutni, idegesen toporgott a sorban, míg bekerült, aztán a szórakozóhelyen belül a férfivécé felé sietett, mert Erik üzeneteiből arra következtetett, a férfi valamelyik kabinban görnyedhet, félig eszméletét vesztve, félig öntudatánál. Az öntudatos részeket a Reával való üzenetcserére használja fel.

Reát csodálkozó arcok fogadták a férfivécében, de a lány nem sokat törődött ezzel, sietve haladt az öklendező hangokat hallató kabin felé, rátörte Erikre a sután bezárt ajtót, kicibálta a férfit, megitatta friss, hideg vízzel, aztán soká ültek kinn az utcán, ahol már csak tompán hallatszódott a külföldi énekesek éles hangja meg a ritmikus basszus, és nem érezték már a hely sajátságos illatát sem, ami nem hasonlított egyik illathoz sem, amit a nappali fővárosban lehetett érezni.

A benti villódzó kék-piros fények után nyugodalmas volt az éj sötétjébe meredni egy utcapadon megülve.

Erik kábán vakarászta a fülét. Lehet, el lett volna itt hajnalig. Aztán majd hazatalál. Sok hála nem tükröződött az arcán. Talán haza is vitt volna valakit. Végül is, jól néz ki, nincs mit letagadnia az életéből, most átmeneti nehézségeken megy keresztül. Rea ezen tűnődött, miközben magas sarkúja orrával a kavicsokat görgette. Erik talán másra vágyik. Neki írogat, de eljött ide, ahol másokat vihet haza. Miért is jött érte?

- Kitalálom – mondta Erik, mintha Rea gondolataira válaszolt volna.

Rea felnézett.

- Mit találsz ki?

- Hogy merre tovább.

- Mi olyan bonyolult ebben? - kérdezte a lány.

Az nem lehetett a válasz, hogy ide kell jönni, a sárga földig leinnia magát, hogy rátaláljon a belső ösvényére. Ezek csak terelő válaszok lehettek.

Rea lehunyta a szemét. Kár volt eljönni, kár volt Eriket ilyen állapotban látni. Meg akarta menteni, de inkább csak összetört a szemében a férfi, és Erik sem fogja megbocsátani, hogy jó volt hozzá.

- Nem bonyolult? - lehelte Erik maga elé, karikás szemmel. - Az ember agya, az egy leegyszerűsítő gép – mondta rezignáltan. - De a valóság nem egyszerű. Abban minden van. Egymásnak ellentmondó jelenségek is. Hogy igazodsz el ebben? Hogyan? Valamit kell, hogy tagadj, hogy valamit igaznak vélj.

Rea ült a pad jobb oldalán. Hátradőlt. Erik filozofikusra issza magát? Erre senki nem készítette. Sok mesét nézett gyerekkorában, de arról egyik sem mondott semmit, miként kell viselkedni, ha a herceg részegen a világ megfejtésére kész.

Hát csak hallgatott.

- Mindig ez a két erő volt – folytatta Erik, s kezével sután mutogatott –, az újító erő, meg a régit megtartó erő. Az új, ami változást hozta. Meg az, ami régit fenntartotta. Ez a kettő verseng, hol ez áll nyerésre, hol a másik.

Rea felbámult az égre. Semmitmondó igazság, gondolta magában. Nem lehet ezzel mit kezdeni, se helyeselni rá, se vitatni. Erik nem várta, hogy bármit reagáljon. Mondta tovább, szaggatottan, szeszszagúan, ültében is dülöngélve, de meggyőződéssel.