Ük

10

Tehenekkel álmodott Rea. Szaladtak át a marhák a mezőn, porfelhő szállt, az arany szemcsék belekeveredtek az ég kékjébe. Dobogtak és kolompoltak. Messze szállt a kolomp hangja, mint afféle harang.

Harangozásra ébredt. Nem szokott délig aludni hétvégén sem, hiszen akkor járt a vidéki házba szortírozni. Most elaludt. Zsongott a feje. A kolomp mintha benne lüktetett volna.

Baj van a földdel. Ez az érzés folyamatos sajgásként nehezedett a mellkasára. Baj van a gazdasági rendszerrel. A hatalmaskodással, az önzéssel, a mértéktelenséggel. Erkölcs sehol, csak dekadencia, korrupció, szétesés, züllés, erózió. Ami történik a talajjal, az történik az emberrel is. Porrá lesz, atomjaira hullik szét.

Minden civilizáció így ért véget. Nem bírta kezelni a túlnépesedést, tönkretette a talajt, s ahol az ősök romjai állnak, ott homokot perget a szél.

Az emberek tudata is szétesik. Elég felmenni az internetre, ahol arctalanságukban minden indulatuknak átadják magukat. Egy éjszakára keresnek valakit, nem szimpátia alapján, hanem időpont szerint. Ekkor érek rá, akkor légy az ágyamban. Szórakozóhelyek mosdójában esnek egymásnak. Szigetekre visznek kiskorúakat megrontani. Mentegetik a bűnözőt. Összehazudnak mindent egy morzsányi előny reményében. Az állatokat kínozzák, mintha nem is értelmes, érző lények volnának. A növényeket azzal a vegyszerrel locsolgatják kártevők ellen, amivel a világháborúban embereket irtottak ki. Nem olvas senki, csak gyűjti a szívecskéket, pózol, fotózkodik. Az ember a társát a húspiacról szerzi be, egy jobbra húzás dönt a sorsáról, s ha nem elégedett maradéktalanul a portékával, megy a következőhöz, mert a jobbra húzható termék végtelen, bőséges a választék jobbnál jobb szeretőkben, egy délután alatt le lehet tudni harminc randit, s közülük egy sem lesz az igazi, mert hátha a következő az.

Generációk egymásra gúnyneveket ragasztanak. A távolság és az idegenség nő. Közeledés és megértés semmi.

Gyerekek bűnözői karrierről ábrándoznak, lenézik a erkölcsöset, és istenítik a maffiózót. Prostituáltak készülnek egy könnyű élet reményében.

Valós, teremtő munka alig. Mesterséges intelligencia végzi azokat a kreatív folyamatokat, amik az ember legbecsesebbjei voltak, fest, rajzol, gondolkodik, forgatókönyvet ír és zenét szerez. Az ember közben megszakad. Az élővilág kipusztul. De a gépnek legalább jó. Az művészkedhet.

Emlékezni nem képes az ember. Pedig nem kéne újat kitalálnia. Minden működött, rend volt. Csak ugyanazokat kéne újra. Hiszen egy fa tudja, milyen nedveket szívjon föl a földből, hogy almát teremjen belőle. Egy farkas tudja, milyen bogyókat fogyasszon, ha nemzeni akar. A macska is kiszalad az erdőbe, hogy bizonyos növényeket rágcsáljon az egészségéért. Tudják a méhek, hogyan kell működtetni a kaptárt. S ez mindig így volt. Mert ha mindennek a tudása nem lett volna meg a kezdetektől, a fajok sokasága nem élték volna túl. Dehát itt vannak ma is, mert él bennük a tudás. Miért csak az ember a kivétel? Hogy lehet, hogy csak az ember teszi tönkre magát és a környezetét?

Rea fogat mosott, megfésülködött. Könnyű ruhát választott, hogy érje a nap. Összekészült, s lesietett.

Közben tovább gondolkodott.

A rókának nem ír fel senki receptet. A baglyok nem járnak orvoshoz. Csak mi adtuk ki a kezünkből a tudást, ami pedig olyan elérhető lehetett valaha a számunkra is, mint az állatoknak.

Rea Auréliára gondolt. Üknagyanyja valószínűleg azt mondaná, az univerzum nem rejteget senki elől semmit.

Csak rossz választásokat hozunk, tűnődött tovább Rea, s beszállt kocsijába, ezért rendre olyasmire teszünk, ami a vesztünket okozza.