A magány lassan rágta lelkemet.
Hogy e fájdalom ellen tegyek valamit, egyre többször néztem az emberek szemébe. A legtöbbször közöny, szánakozással vegyes távolságtartás tükröződött vissza arcukon. Néha keményebb érzelmeket is felfedeztem. Egy szempár volt, amelyik nagyra nyílt, amikor meglátott, s valami derengő fény jelent meg benne, a felismerésé.
Nehéz sorsú asszony volt Leonóra, ezt láthatta meg bennem, a rokonát, kivel nem a vér, hanem életünk közös fordulatai kötik össze. Fénylően szőke haja szikrát vetett a déli napfényben, s amikor sietett az utcán, hosszú szikrakígyók csavarodtak jobbra-balra, léptei ringására pattogtak a fények, mint amikor két kő összekoccan. Széles csípőjű, keskeny arcú, finom kezű, erős karú, ritkán mosolygó, szorgos és fáradt, mint mindannyian, és olyan elkeseredett, mint egyikünk sem.
Nem akart férjet, egyszer elárulta nekem, átok volt rajta a kötelesség. Döntése nem volt, atyja kívánta a birtokot, ami a házassággal járt, hát elígérte őt, mert úgy voltak vele, megszokja majd, ahogy a többi magatehetetlen feleség is végül megszokta az urát és elviselte így az életét. De Leonóra nem állhatta őket, bármelyikhez adták volna, nem lett volna jó.
Házasságkötésük napján a kútba akart ugrani, de belegubancolódott a bonyolult menyasszonyi ruha a kút kiszögellésébe, és beakadt, mire kiszabadult, már érte jöttek, nem menekülhetett.
Próbálkozott ezután is, míg meg nem lettek a gyerekek, mert a gyerek után nem lehet már úgy itt hagyni ezt a világot. Keserű pirulát vett be, meg a folyóba vetette magát. Dühödten, sértetten mesélte ezeket. Miért nem indult új életet kezdeni valahol máshol, ezt kérdeztem tőle, ő meg kinevetett, hogy olyat nem lehet, ez van, ami van, újat nem lehet belőle kérni. Én elmondtam neki akkor, hogy én mint tervezek új életet kezdeni, s hogyha van benne késztetés, jöjjön ő is, ellakhat a tisztáson lévő házban, ha segít felépíteni.
Ettől a naptól kezdve együtt dolgoztunk a házon. Tudtam, Leonóra nem árul el, neki épp oly szüksége volt rám, mint nekem őreá. Izgatottan szöktünk, amikor alkalmunk nyílt rá, és titkos örömmel tettünk mindig hozzá valami kicsinységet a házhoz, ami nem volt akkor még ház, csak egy rakás sár és nád, de mi tudtuk, hogy el fog készülni, mert nekünk kell az az új élet, nem fogadtuk el, hogy csak ennyi jár.
Leonóra nagy segítség volt nem csak erős karja, de nagy szája miatt is. Seperc alatt beszédbe elegyedett munkásokkal, árusokkal, gazdákkal, grófkisasszonyokkal. Gond nélkül tájékozódott arról, hogyan a legcélravezetőbb felhúzni egy házat a magunk szerény eszközkészletével, és senkiben nem keltett gyanút, hiszen beszélt ő mindenről, nem ez volt az első furcsa téma, amit felvetett. Míg ha én kérdezősködöm, az feltűnő, hisz nekem nem volt egy komám sem a faluban, elmormolt köszönésnél több szót nem váltottam senkivel.
Így hát Leonóra szorgosan gyűjtötte a morzsalék információt, ami igencsak hasznunkra vált. A könyv betűtudása helyett élő tudáshoz jutottunk.
Kérdezte, miért van, hogy én derűsebben viselem sorsomat, s nem próbáltam neki véget vetni úgy, mint ő. Meséltem hát neki mindarról, amikről itt Neked is. Hogy a végtelen él rajtunk keresztül, s én nem is tudok úgy igazán haragudni arra, aki rossz velem, mert különbözőségünk csak látszólagos. Magamnak ártani sem tudnék, mert az életet sértem meg vele.
Leonóra nagy szemeket meresztett, és hamar leintett, ha erről beszéltem. Csak kitaláltad, mondta, hogy könnyebb legyen. Hogy el tudd viselni, amit átélsz. Hogy ne őrülj bele.
Nem hiszem, hogy kitaláltam, feleltem neki, mert addigra már számtalanszor végig gondoltam ezt.
Nézz csak körül, bármihez nyúlsz, őt érinted, nem nyúlhatsz mellé. A dalok, amiknek nincs egy szerzője, mert maga az élet a szerzője. A festmények, a faragások, a ruhák, a motívumok, a szólásaink, a babonáink, a mondáink, a nyelvünk, a szokásaink, a szertartásaink, az imáink, a ráolvasásaink, az ünnepeink, a megfigyeléseink, az építészetünk, az ételeink, a mesék, a versek, a mondókák, a játékok, a földdel végzett munkáink, a növényekről szóló tudásunk. Nem egy nagy egészet írnak le? Nem ugyanarról szól minden? Bárhonnan közelíthetsz hozzá, őt találod, az életet, mert belőle fakad mindez.
YOU ARE READING
Ük
General FictionRea, a harmincas éveiben járó marketinges megtalálja üknagymamája, Aurélia naplóját. Ahogy a napló olvasásába merül, élete is megváltozik. Munkahelyén kívül Erikkel találkozgat, a mentorával, aki a cégnél szakmai életútját igazgatja. Erik olasz szár...