Sziasztok, amint a cím is mondja furcsa, nem megszokott párosokról, és shipekről írunk nektek. A téma a megszokott BL. Olykor 🔞 részekkel. Ha kíváncsi vagy, a shipekre,tarts velünk.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Felteszem a maszkom és ráérősen felsétálok a házunk tetejére. Itt Koreában kötelező mindig viselni ezt a ruhadarabot, úgyhogy kénytelen vagyok most is elviselni ahogyan nehezíti a lélegzést. Kicsit olyan, mint a láthatatlan maszk, amit minden reggel magamra erőltetek. Csak azért, hogy másoknak jobb legyen, és ne a szenvedő, élni sem akaró énemet lássák, hanem az erős, vicces, mindig vidám mókamestert. A BTS anyukáját. A legjóképűbb embert, akit valaha a hátán hordott a Föld. Ez így is volt... Vagyis. Még mindig én vagyok a legszebb, de a többi már csupán színjáték.
A tetőre érve lassan kifújom az addig bent tartott levegőmet. Körbenézve látom a gyönyörű kertet, amit drága szerelmemmel együtt alkottunk. Keserédes mosollyal simogatom a hófehér rózsák selymes szirmait, szemeim megtelnek könnyekkel. Egyedül vagyok, szóval nem törődöm vele túlságosan. Most nem fogom allergiára vagy megfázásra.
A tető széléhez lépkedek, mikor is halványan megjelenik a szerelmem körvonala. Minden lépéssel élesebben látom Jimint, az arcomon patakokban folyó könnyek ellenére. Szólásra nyitja ajkait, végül úgy dönt inkább nem mond semmit. Lassan elém sétál, puha kezeivel arcomat simogatja. Kis ujjaival könnyeimet törölgeti. "Kérlek..." Suttogja halkan. Nem kell mást mondania, tudom mit szeretne. Mégis előrébb lépek. Már teljesen tisztán látom szerelmemet. Gyönyörű szemeiben könnyek jelennek meg, és próbál minden erejével visszatartani. Kezeivel jobb kezemet tartja és szinte érzem érintését. Elengedi karomat és a virágágyások közé lépdel. Kezei egyből mindkettőnk kedvenc virágának szirmait találják meg. A hófehér szirmok káprázatosan mutatnak a fiú ujjai alatt. Ruhái is fehérek akárcsak a virágjaink nagy része. Egyedül Jimin haja bontja meg az egyhangúságot. Bár a rózsaszín jól passzol a fehérhez, így mégsem makulátlan a megjelenése. Legalábbis szerinte... Én akkor is őt szeretném a világon a legjobban, ha egyik ruhadarabja sem illene egymáshoz. De ezt ő soha nem tudta elfogadni. Így most nem teszek megjegyzést arra, milyen gyönyörűen fest ismét. "Rég hallottalak nevetni, Jinnie..." Suttogja halkan, hangját majdhogynem elmossa a szél. Szemeimből újra megindulnak könnyeim, nem tudok gátat szabni nekik. Sem pedig válaszolni szerelmemnek. Bár tudja, miért nem nevetek, vagy érzem magam jól, minden alkalommal megjegyzi. Vissza sétál elém, magára hagyva a rózsákat. Szoros ölelésbe von, vagy legalább is próbál. Én még közelebb lépek a tető széléhez, hátha ezzel erősebben érzem szerelmemet. Elméletem helyesnek bizonyul, hiszen a fiú karjait egyre jobban érzem testem köré tekeredni. "Kérlek Jinnie... Még olyan sok dolgod van..." Suttogja ismét, mire én megrázom a fejem. Nélküle semmi dolgom nincs ezen a világon és ezzel ő is tisztában van... "De... Ma jöttem utoljára. Nem szeretném ha véletlenül leesnél..." Suttogja ismét, majd halvány mosollyal ajkain elválik tőlem. "Emlékszel, hogy mennyire kíváncsi voltál arra mi a kimondatlan igazság, amit mindig is titkoltam előled?" Kérdeztem remegő ajkakkal, mire a fiú ajkairól eltűnt a mosoly. "Szeretlek, Jimin..." Suttogom, mire a fiú eltűnik szemeim elől. Még egy lépést teszek előre. Egy utolsót.
Zuhanás közben ismét megjelenik előttem Jimin. Szemeiből megállíthatatlanul folynak könnyei. A becsapódás pillanata egy ezredmásodperc. Majd megszűnik minden... Mikor a feketeség eltűnik szemeim elől egy aggódó Jiminnel találom magam szemben.
– Mi a baj?
Kérdezi, miközben szemeiből süt az aggodalom. Körbenézek és meglepődve tapasztalom mennyire emberi környezetben vagyunk. Szemeimből ismét megindulnak a könnyek, de ezúttal az örömömet fejezik ki. Szorosan magamhoz ölelem a fiút, aki mit sem értve néz rám.
– Már semmi. Itt örökké együtt lehetünk.
– Tessék? Basszus, Jinnie! Mit álmodtál?
Kérdezi Jimin, majd ő is szoros ölelésbe von. Apró kezeivel könnyeimet törölgeti én pedig nem értek semmit...
– Élünk? Kérdezem bizonytalanul. Szemeim cikáznak a fiú szemei és a szoba pontjai között.
– Igen, miért?
– Ohh... Istenem de örülök!
Suttogom halkan, miközben szorosan tartom karjaim között Jimint.
– Álmodban meghaltunk?
– Először csak te... Én pedig követtelek.
– Jinnie... Miért?
Kérdezi könnyes szemekkel Jimin.
– Mert szeretlek...Suttogom halkan, talán meg sem hallja a fiú. Feltűnhetett volna, hogy nem is rózsaszín a haja, így hogy jobban megnézem. Jelenleg szőke a ruhái pedig zöldek. Vagyis egy világoszöld kantáros nadrág van rajta, sötétzöld pólóval.
– Én is, Jinnie... De azért kérlek többet ne halj meg direkt, még álmodban sem, jó?
– Csak ne festesd rózsaszínre a hajad...
– Nem fogom.
Ígéri meg már mosolyogva. Akkor is, ha nem érti miért kérem ezt megígéri. Csak hogy boldoggá tegyen... Ki ne szeretne bele? Kedves, aranyos és majdnem olyan szép, mint én. Ezen el mosolyodok, hiszen tudom, hogy nem gondolom így. Jimin a legszebb dolog, amit valaha láttam, vagy látni fogok.
– Köszönöm!
– Semmiség...
Suttogja ajkaimra, majd megteszi, amire már hosszú évek óta vágytam. Óvatosan hajol ajkaimra, amit én is viszonzok. Egy édes, apró csókban fonódunk egybe és úgy érzem én vagyok a legszerencsésebb ember az egész világon.
