Furcsa Pár. BL. 🔞 Befejezett.

8.

Kettő, kettő ellen.

Jungkook már megint későn ér haza. Az óra mutatója már rég átlépte az éjfélt, én a kanapén ültem, az asztal megterítve várt ránk, s rajta pedig a rég kihűlt vacsora díszelgett. Minden egyes perc amit a várakozással töltöttem csak növelte az aggodalmamat. Elég gyakran fordult ez elő, az utóbbi hetekben szinte minden egyes nap egyedül vacsoráztam, s hajtottam a fejem nyugovóra, mert Jungkook későn vagy másnap hajnalban, sőt akár reggel mászott haza.

Amikor végre meghallottam a bejárati ajtó kulcsának zörrenését egyben megkönnyebülést éreztem, de ugyanakkor a düh lángjai is felcsaptak bennem. Jungkook lassan belépett az amerikai stílusú nappalinkba, ami egybe volt nyitva a konyhával, a megterített asztal felé fordította tekintetét, halkan sóhajtott egyet majd szégyellve magát megrázta a fejét. Hátat fordított nekem, s elindult a hálószobánk felé.

– Itt vagyok – szólaltam meg. Jungkook meglepődve fordult a kanapé felé.

– Ohh. Nem vettelek észre – mosolygott lágyan, vállai megereszkedtek a fáradtságtól, őzike szemei alatt nagy, fekete karikák pihentek. A nyakkendője meglazítva lógott a nyakában, hófehér ingének ujjai könyékig felvoltak hajtva.


– Merre voltál? – kérdeztem, csókért hajolva közeledett felém, de én az utolsó pillanatban elfordítottam a fejem, majd hirtelen mozdulattal felálltam a kanapéról. – Teljesen hülyének nézel engem?

Jungkook megtorpant, a csók elmaradt, meglepettség és zavartság látszott az arcán. Nem szoktam így reagálni és láthatóan nem tudta, hogyan kezelje a helyzetet.

– Miért mondod ezt? – kérdezte halkan, de a hangjában ott bujkált a bűntudat és a bizonytalanság.

– Tudod te jól, miért mondom – mondtam hidegen. – Miért nem hagyod ezt az egészet a hátad mögött?


Jungkook arca megkeményedett, mintha egy páncélt öltött volna magára. Lehajtotta a fejét, kezével végigsimította a haját.
– Tudod, hogy a maffia ügyei nem érnek véget munkaidő után sem – kezdte lassan. – Az utóbbi időben különösen feszült a helyzet. Riválisok mindenhol, és a területünket is meg kell védenünk.

– Riválisok, igen? – kérdeztem gúnyosan. – És ezért kell minden este későig kimaradnod?


– Igen – válaszolta halkan, határozottan. – Az informátoruk vagyok, de te is tudod, hogy mostanában egyre több piszkos munkát adnak a kezembe. Olyan feladatokat, amiket nem lehet nappal elintézni. Az utóbbi időben sokkal több lett a kockázat, és én.. – hangja elcsuklott. – Én sajnálom, Seonghwa. Megpróbálok változtatni, megígérem. Csak adj egy kis időt.

A fejem csóválva elindultam a konyha felé, s közben Jungkookot hallgattam, ahogyan magyarázkodik a maffia ügyeiről. Egyre nehezebb volt elviselni, a mindennapi fojtó kínt amit éreztem, amikor Jungkook későn, esetleg sérülést szenvedve esett be a lakásunk ajtaján. Kim Namjoon, a maffiavezér fia nem engedte Jungkookot kilépni, mindig újabb s újabb feladatot bízott rá, egyre kockázatosabbakat. Sakkban tartotta valamivel, de pontosan mivel, azt én sem tudom. Jungkook minden alkalommal bocsánatot kért tőlem a kimaradásaiért, ahogyan most is tette.

– Nem a sajnálkozásra van szükségem, hanem tettekre. A változásra – mondtam dühösen. – Hányszor hallottam már, hogy sajnálod? És mi változott? Hát a büdös semmi.

Jungkook tekintete elsötétült, és egy pillanatra mintha visszatért volna az a hidegvérű férfi, aki a maffiában tevékenykedik.

– Nem értheted meg, miben vagyok benne – mondta keményen. – Az életem szinte állandóan veszélyben van, és mindennap a túlélésért harcolok. Te csak itt ülsz és panaszkodsz, de fogalmad sincs, milyen nehéz...

– Amikor összeköltöztünk megígérted, hogy ki fogsz lépni! Azóta eltelt 2 év – emeltem fel a hangom.


– Olyan könnyen beszélsz, ez nem így működik – vágott vissza Jungkook. – Ma a kanapén alszom.

Jungkookot ott hagytam, s puffogva indultam a fürdőszoba felé. A tűzforró víz alatt állva próbáltam lenyugodni, kevés sikerrel. Miért nem képes megérteni, hogy aggódom? Hogy féltem a kapcsolatunkat? Egyszerűen nem értettem. Zuhanyzás után egy szál törölközővel a derekamon vágtam le magam az ágyra, s úgy fortyogtam tovább. Ahogy telt az idő, az idegességem szépen lassan átfordult bűntudatba. Mi van, ha tényleg nem tehet mást? Mi van, ha igazán próbál változtatni, de egyszerűen nem tud? Ezen kattogva rángattam fel magamra a kedvenc rövidnadrágomat, amiben alszok általában s egy pólót, majd a konyhába indultam, hogy igyak egy kis vizet. Fél szemmel Jungkookra pillantottam, aki már szuszogva feküdt a kanapén, a munkában a viselt ruhájában. A szája kissé nyitva volt, s a halk horkolása megmosolyogtatott. Mindig azt mondja, hogy nem horkol, na tessék itt a bizonyíték rá. Elgyengültem, s hirtelen rám tört a bűntudat fájdalmas érzése. Azon gondolkodtam, mivan ha tényleg nem tehet mást? Lehet ezerrel próbálkozik, hogy megszabaduljon Kim Namjoon fojtogató karmai közül, én meg a szemére hányom a dolgokat. Ezért Jungkook elé sétáltam, épp leguggoltam amikor halk zörej csapta meg a fülemet.
A szívem kihagyott egy ütemet, és minden izmom megfeszült. A hang a bejárati ajtó felől jött, mintha valaki babrált volna a zárral. Először azt hittem, csak képzelődöm, de aztán a zörej erősödött. Szinte azonnal rájöttem, hogy valami nincs rendben.
Éreztem, ahogy Jungkook a vállamra fog, az ajtóról Jungkookra vezettem a tekintetem, a mutatóujját a szája elé helyezte, hogy maradjak csendben.
Halkan felállt, a dohányzó asztal alá nyúlt, s két fegyvert vett elő. A hideg is kirázott ahogyan a kezembe nyomta. Annyi volt a szerencsém a pisztollyal kapcsolatban, hogy tudtam használni, Jungkook megtanított arra, hogyan kell lőni, újra tölteni.

Elindult az ajtó felé, én pedig hátrálni kezdtem. Hirtelen elcsendesült minden, azt hittem egy pillanatra, hogy megmenekültünk. De nem.. Az ajtó egy hatalmas csattanással kivágódott, s öt darab kigyúrt fekete maszkos férfi lépett be a lakásunkba. Jungkook kettőt azonnal leterített egy-egy lövéssel, de a másik három ott maradt még. Mindannyian fegyvert rántottak, s ránk szegezték azokat. Jungkook felemelte a kezét, lassan visszafelé kezdett sétálni, mintha megadná magát. Amint az állólámpa mellé ért, egy gyors mozdulattal felborította azt, ezzel elvonta egy kevés időre a támadók figyelmét. A szilánkok szétszóródtak a padlón, a hangzavart kihasználva Jungkook mellém szaladt, s berántott a pult mögé.

Félelmet láttam a szemeiben, mellkasa gyorsan emelkedett a heves levegővételek miatt. Hallottuk, ahogy ropognak a maszkos férfiak bakancsai alatt az üvegszilánkok, óvatosan kinéztem a pult mögül, s láttam ahogyan az egyikőjük oldalazva lép egyre közelebb hozzánk. Azonnal cselekedtem. Lábon lőttem, ordított egyet majd elterült a földön.

– Megdöglesz Jeon! – kiáltotta.

Jungkook felugrott, s két lövést adott le. Akit lábon lőttem, az kapott egy golyót pontosan a szemei közé. A másik egy kiáltással a vállához kapott, elesett, beverte a fejét, s elájult. Lélegzetvisszafojtva néztem körbe, de az utolsó támadót sehol sem láttam.
Jungkook is körbekémlelt, majd óvatosan felállt, a szekrényhez ment, félretolta a lisztet s mögüle kivett egy vastag kötelet.

– Egy hiányzik Jungkook.

– Tudom, a francba.. Lehet elmenekült – mondta. Az ájult fazont csuklóit és a bokáját összekötözte, a falhoz húzta, majd beleragadt a hajába s felrántotta a fejét.


– Ki küldött? – kérdezte keményen.

Semmi válasz nem érkezett, ezért Jungkook tenyere nagyot csattant a férfi arcán.

– Ki a franc küldött? – kiáltotta, egyre idegesebb lett, a homlokán izzadság gyöngyözött, s úgy be volt feszülve, hogy az ing majdnem szétszakadt a karján.

Ezek után sem kapott választ, az ájult szemei épp csak megrebbentek. Jungkook behúzott neki egyet, s erre már elkezdett ébredezni a támadónk.

– Nem fogsz beszélni, ugye? – sziszegte Jungkook, és egy újabb ütéssel próbált szóra bírni a férfit, aki azonban makacsul csendben maradt.
– Seonghwa, nézz körül, hogy biztosan eltűnt-e az ötödik – mondta, és én remegve, de bólintottam.

Elkezdtem körülnézni a házban, először a hálószobát ellenőriztem, majd a fürdőszobába néztem be. Mindkét helyiség üres volt. A szívem vadul kalapált, ahogy továbbmentem, és a hátsó bejárathoz közeledtem. Túl csendes volt a ház. Túl csendes. Éreztem, hogy valami nem stimmel. Egyedül Jungkook dolgozószobája maradt még ki az átvizsgálás alól. Amint beakartam lépni a helyiségbe, az udvar felől halk nesz ütötte meg a fülemet. Ezért odasétáltam, s halkan kinyitottam az ajtót, csak annak a nyikorgását lehetett hallani. Nem láttam semmit sem a kertünkben, ezért egyetlen lépéssel visszaléptem. Amint kezem a kilincset érintette, egy hideg fém nyomását éreztem a tarkómon.
Egy reszelős hang szólalt meg mögöttem.

– Ne mozdulj, különben itt helyben végzek veled.

Azt hittem a szívem kiugrik a helyéről, de próbáltam nem pánikba esni. A pisztoly csövét még erősebben nyomta a tarkómra, ahogy a támadó közelebb lépett.

– Mit akarsz? – suttogtam, próbálva időt nyerni.

– Csak annyit, hogy csendben maradj és ne csinálj semmi ostobaságot – válaszolta a férfi. Lassan felemeltem a kezemet, jelezve neki, hogy engedelmeskedem, majd egy gyors mozdulattal kiverte a kezemből a pisztolyt. Fasza. Akkor verekednem kell.


– Most kussban maradsz, különben a kis szívszerelmed bánja. Lassan, kurva lassan megfordulsz és szépen visszamegyünk a nappaliba, de te meg sem szólalsz – parancsolta. – Megértetted? Bólints ha igen, ha nem.. nos azt majd megtudod.

Egy határozott bólintással válaszoltam, kezeimet még mindig feltartva megfordultam, s úgy néztem szembe az utolsó támadónkkal. Ahogy beléptünk a nappaliba, Jungkook még mindig az ájult támadót faggatta. Először fel sem tűnt neki, hogy bajban vagyok, teljesen a kihallgatásra koncentrált.

– Mondd meg, ki küldött titeket! – ordította Jungkook, miközben a férfi arcába hajolt. – Miért akartatok megtámadni minket?

Én próbáltam csendben maradni, de a rettegés és a feszültség egyre nőtt bennem.

– Seonghwa, nézd meg a hátsó ajtót, zárva van-e – mondta anélkül, hogy felém fordult volna.

Nem válaszoltam, csak némán álltam. Jungkooknak végül feltűnt a szokatlan némaságom, felkapta a fejét, s rám nézett, aztán a mögöttem álló fazonra. Arcán az ijedtség futott végig, de gyorsan rendezte a vonásait, próbált nyugodt maradni.

– Mi a franc folyik itt? – kérdezte, miközben lassan felállt.

– Meg se mozdulj – egy idegen hang szólalt meg mögöttem, nem az én támadóm volt az. Mellém lépett, s pisztolyt tartott Jungkookra.


Döbbenten bámultam a helyzetet. Tehát hatan voltak. Öt elölről támadott, s egy hátul. A hat személyből még hárman éltek, egyikőjük alig. Kettő, kettő ellen.

Jungkookkal egy pillanatra összenéztünk, a szemünk találkozott, és azonnal tudtam, hogy ugyanarra gondolunk. Tudtam, hogy Jungkooknál is van egy pisztoly, valahol kézközelben. Tátogva formáltam meg a szavakat: „Háromra."

Jungkook nagyon aprót bólintott, amit a két támadó nem vett észre, mert éppen azt beszélték, hogy a főnök mennyire büszke lesz rájuk.

– Egy... – kezdtem el lassan.

A támadók továbbra is a saját beszélgetésükkel voltak elfoglalva, nem figyeltek ránk. Nyomorult amatőrök. Remélem a megbízótok is ilyen balfasz, mint ti ketten.

– Kettő... – folytattam.

Amint kimondtam a hármat, minden egy szempillantás alatt történt. Könyökkel gyomorszájon vágtam azt a férfit aki fegyvert fogott rám, összegörnyedt s kiejtette a veszélyes tárgyat a kezéből, amit azonnal messzire elrúgtam. A másik meglepődött, de éber maradt. Meglöktem, neki esett a falnak, de a pisztolya elsült. A golyó egyenesen a szemközti falba csapódott, de közben Jungkook karját súrolta, aki felkiáltott fájdalmában s elhajította a fegyverét, hogy a fájó pontra simítson. Nem volt időm ezzel foglalkozni, ugyanis a pokol elszabadult. A támadóm ököllel az arcomba vágott, az ajkam kicsattanhatott, ugyanis megéreztem a vér fémes ízét. Én sem maradtam tétlen, tökön rúgtam a faszit, a fejét belevertem a falba, s két határozott ütést mértem az arcára. Ezután kicsavartam a kezéből a pisztolyt, s abban a pillanatban fejbe lőttem.

Jungkook a földön verekedett, úgy tűnt vesztésre áll, de nagyon erősen próbálkozott. Annyira forgolódtak a földön, hogy már majdnem elérte azt a pisztolyt amit én rúgtam arrébb. Odaszaladtam hozzájuk, de későn értem oda, ugyanis a támadó szerezte meg a pisztolyt. Felemelte azt, s Jungkook fejéhez tartotta. Nem volt más választásom, azonnal cselekednem kellett. Egy gyors mozdulattal megpróbáltam kirúgni a fegyvert a kezéből, de csak annyit értem el, hogy a lövés iránya megváltozott. Jungkook hatalmas erővel verte állon a támadóját, 2 foga repült ki a szájából, s emiatt ordított a fájdalomtól. Nem lőhettem, hiszen Jungkookon feküdt a faszi, ezért tarkón vágtam a pisztollyal, erősen megszédült. Jungkook lelökte a véres szájút magáról, a pisztolyt kikapta a kezéből. Felugrott, s kétszer mellkason lőtte.

A kimerültség miatt összerogyott, nehezen lélegzett.

– Mostmár minden rendben van – motyogta. – Sajnálom, szerelmem.

Leültem mellé a földre, s szemügyre vettem a sérülését. Nem volt súlyos, viszont bekellett kötözni, ugyanis eléggé vérzett még. A dohányzó asztal alatt tartottuk az elsősegély dobozt is, ezért négykézláb odamásztam. De amint odaértem a vér is meghűlt bennem.

Az ájult férfiről megfeledkeztünk, arról akit Jungkook próbált kikérdezni. Valahogyan eloldozta magát, ugyanis most ez a férfi nézett velem farkasszemet, Jungkook fegyverét fogta rám.

– J..Jungkook – dadogtam.

Felkapta a fejét, minden szín kifutott az arcából, teljesen elfehéredett.

– Mi a..

A pisztoly elsült. Jungkook egyetlen egy golyót kapott, azt is pontosan a szívébe.

– Ne!

Könnyeim azonnal folyni kezdtek az arcomon, visszakúsztam hozzá, de már késő volt. Azonnal zokogni kezdtem, ez a szörnyű érzés szétszakította a szívemet. Ott térdeltem a mozdulatlan teste mellett, s már nem tehettem semmit.

Három lövés.
Mindhárom az én hátamba. Az egyik átfúródott a mellkasomon, s Jungkook élettelen testébe csapódott.
Az erőm elhagyott, előrebuktam.
Szenvedve és gyötrődve hullottam Jungkook testére, fejemet az ő mellkasára támasztva hagytam, hogy az életem utolsó cseppjei lassan eltűnjenek.

Vér csöpögött a számból, de utolsó erőmmel még kiakartam mondani..

– Sz..sze..szeretlek.

Lehunytam a szemem, s az élet lassan kiszállt belőlem.

[***]

A temetés

A temetés napja szürkére festette a világot, mint egy gyászoló festő palettáját. A temető sorai között a csend egyszerűen fullasztó volt. Az eső, ami már egy hete szakadt, végre elállt, de a föld még mindig ázott és sáros volt. Az ég sötét felhői, mintha megértették volna a szomorúságot, borongó árnyakat vetettek mindenhová.
Az emberek egyesével érkeztek, könnyeiket próbálták visszatartani, de néhányuknak nem sikerült.
Amikor a sírásók elkezdték a földet a sírokra borítani, a szerelmespár szülei hangosan felzokogtak. Jungkook édesanyja a térdére borult, s úgy kérdezte az istent: Miért? A föld lapátolásának hangja a szívverésekhez hasonlított – minden egyes suhintás, mintha egy darabot tépett volna ki a szívünkből.

A szertartás vége után is sokan maradtak még a sír körül, késő este mentek el az utolsó gyászolók is. Amikor az utolsó gyertya fénye is kihunyt, Kim Namjoon lépett a sírok elé. Két fehér rózsát tartott a kezében. Felemelte a kezét, s megforgatta a két rózsát a levegőben. Majd szirmokra szedte, s a sírokra szórta.

– Nyugodjatok békében – suttogta. – Megígérem, hogy megtalálom azokat, akik a halálotokért felelősek.

Már csak 2 szirmot fogott az ujjai között, megcsókolta őket, s egymás mellé helyezve a sírra tette őket.

– Jeon te voltál az egyik legjobb emberem. Ezért nem engedhettelek el. Már bánom azt, hogy ilyen szigorú voltam. Ha vissza forgathatnám az időt, hidd el.. megtenném. Sajnálom – a következő szavait Seonghwahoz intézte. – Tőled is bocsánatot kérek. Tudom, hogy nagyon szeretted Jeont. Nem akartam azt, hogy.. nem akartam ezt az egészet.

A maffiavezér fia elmorzsolt egy könnycseppet.

– Meg fogom találni őket – mondta még egyszer, majd lassan, de határozottan elindult kifelé a temetőből.

Az éjszaka hidege körülölelte, és ahogy eltűnt a távolban, az árnyak sötétsége újra beborította a sírokat.

S azt a két szirmot, elfújta a szél.

Vége.

fruujikook