Furcsa Pár. BL. 🔞 Befejezett.

2.

Levadászlak, Életem.

Végeláthatatlanul hosszú, kavargós ösvényeket látok, melyeket óriási mamutfenyők szegélyeznek az út mentén. Éjszaka van, apró cseppekben esik az eső, az ablaktörlőm egyfolytában takarítja a szélvédőről a vizet. Hunyorogva előredőlök, pislákoló fényt látok az ösvény legvégén, de a végén kiderül, hogy csak szemem káprázik. Az szélvédő visszaveri a hátsólámpám fényét. Babrálni kezdek a gps-el, újra és újra beírom az elérni kívánt cél nevét, de minduntalan ugyan az a válasz érkezik. A legközelebbi kanyarnál találom a tóparti házat, jobbra. Ám ezúttal nincsenek ösvények. Csak a fákat, az egyenes kétsávos utat, illetve a holdat látom, amint szégyenlősen egy felhő mögé rejti a fél arcát. Sóhajtva felegyenesedem, a műszerfalra lököm a mobilomat, miközben megnyomom a hívás gombot. Három csöngés után fülsüketítő morajlás tölti be az utasteret. Hangos zenét hallok, nevetést és üvegcsörgést. Úgy hallom, már órákkal ezelőtt kezdetét vette a buli.

— Felix? — a legjobb barátom harsány kiáltására leszek figyelmes, amitől grimaszba torzul az arcom. — Felix, merre jársz? — Elromlott a navigáció — suttogom keserűen, miközben finoman oldalra tekerem a kormányt, hogy kikerüljek egy csatornafedelet. — Hogyan tovább? Hallom, ahogy élesen felsóhajt. — Adj egy kis támpontot. Mond, mit látsz? Körbepillantok. Mímelt mosoly szökik az arcomra, ahogy érzem, ez nem az én estém.  — Fákat... rendeget fát, meg egy kétsávos utat — ekkor elhallgatok, majd sietve hozzáteszem: — Azt hiszem, az út folyamatosan emelkedik. Sang fellélegez, hallom, ahogy kisétál a ricsajos helyiségből, hogy jobban hallhassa a szavaimat. — Nagyon jó, akkor fordulj vissza. Körülbelül két kilométerre lesz egy elágazás, ott jobbra kell majd fordulnod. Mielőtt lefékeznék, a visszapillantóba nézek. Senki sem jön a hátam mögött, ezért van időm megfordulni a keskeny úton. Az eső kezd elállni, tisztul a látóviszony, így már tisztábban látok a sötétben.  — Siess, Felix, nemsokára felvágjuk a tortámat! — halkan felnevet. — Na kinek? Na kinek van Halloweenkor születésnapja? Játékosan megforgatom a szemem, miközben a gázra taposok. Sang különösen büszke arra, hogy ezen az ünnepen született. Ilyenkor büszkén sétálgat a feldíszített utcákon, miközben mindenkivel közli, hogy ma mindenki őt ünnepli. De ezúttal egy csendesebb, távolabbi helyet választott az ünnepléshez, hogy hátborzongatóbbá varázsolja az estét. Mindenki jelmezben lesz, tökök díszítik az udvart, a kertet, a tóba pedig csontvázakat dobáltak. A tulajdonos, akitől kibérelte a lakást, nem engedte meg, hogy a fákat is feldíszítsék. Nem adott magyarázatot, egyszerűen csak kijelentette. Pedig Sang egy doboznyi kelléket vásárolt. — Jó, ha minden igaz, akkor húsz percen belül ott leszek. Leteszem, a mobilomat pedig a műszerfalon hagyom. Hírtelen egy éles fényre leszek figyelmes. Fájdalmas grimaszba torzul az arcom, félig lesütöm a pillámat, az ajkamat legörbítem. A sofőr égeti a reflektorlámpáját, pedig ilyen szűkös, nehezen átlátható úton, nem is lenne szabad. De még az erős, retina égető fény mellett is meg tudom állapítani, hogy egy nagy sárga, Mercedes G osztály közeledik felém. Amikor mellém ér, megpillantom a sofőrt. Az a férfi ül benne, akivel összetűzésbe keveredtem a benzinkúton, idefelé jövet. Egy pillanatra összeforr a pillantásunk. De csak egy másodperce. Utána sebesen elszáguldunk egymás mellett. Rémisztő pasas. Tőle kértem útbaigazítást, de ahelyett, hogy elmagyarázta volna, hogy merte kell mennem, megigézve figyelte a szemem, egy árva szót sem szólt. Tüzetesen átvizsgálta minden szegmensemet, a tekintete úgy égetett, mint a forró piszkavas. Miután végzett a szeme legeltetésével, csak ennyi hozzáfűznivalója volt: levadászlak, Életem. Faképnél hagytam, autóba ültem, és meg sem álltam addig, míg meg nem fordultam. Megtalálom a kereszteződést, amit Sang említett. Jobbra tekerem a kormányt, az autó fel-le ugrál a hepehupás földúton. Teljes sötétség honol a félreeső csapáson, egyedül a fényszóróm ad némi világítást. Ahogy egyre mélyebbre vágok, meggyarapodik az aljnövényzet. Attól tartok, hogy nem fogok tudni autóval eljutni a tóparthoz. A félelmem beigazolódik, amikor elakad az autóm kereke. Hiába taposom a gázt, egy tapodtat sem mozdul, ellenben sűrű füstfelhő tör fel a járgány alól. Sóhajtva kioldom a biztonsági övet, elrakom a mobilomat, kinyitom az ajtót, aztán kipattanok. Recseg a nedves fű a cipőm alatt, ahogy teszek előre néhány lépést. Óriási sóhaj hagyja el a számat. Sang mindig eltéveszti a jobbot és a balt. Az ügyetlensége miatt, most egy elburjánzott temető bejáratánál állok, elakadt autóval.  — Végül mégsem találtad meg a helyes utat. Azonnal megpördülök, és a hang irányába fordulok. A rémisztő pasas áll néhány méterre tőlem, de az autóját semerre sem látom. Viszont az enyém elhomályosítja a látásomat, ugyanis égve hagytam a fényszórót. A szemem elé helyezem a tenyeremet, úgy próbálom kivédeni, és hunyorogva pillantok a pasasra. Nagydarab. Izmos, szálkás, még a fekete kabátján keresztül is látom, hogy milyen jó erőben van.  — Talán ha segített volna... — jegyzem meg cinikusan. — Elakadtam az autómmal. Esetleg... Izgatottan a szavamba vág.  — Nem — megingatja a fejét. — Nem, mert úgy otthagytál engem. Felvonom a szemöldököm, úgy meredek rá tovább. A férfi kihúzza magát, terpeszben áll, a két karját pedig a teste mellett nyugtatja. Ha az a célja, hogy megrémítsen, jobban kellene igyekeznie. Komor tekintettel réved rám, a szeme feketén csillog, amint végigpillant rajtam. Olykor még az állkapcsa is megfeszül. Félmosoly szökik az arcomra, közelebb sétálok hozzá, majd játékosan meglapogatom a vállát.  — Megtalálom egyedül is az utat, idegen. Szép estét.  — Taeyang — elkapja a karomat, és visszahúz magához. — Te pedig, Felix.  — Tudod a nevem? Felvont szemöldökkel fordulok felé. Taeyang arcára félmosoly szökik, a tekintete sötétségbe burkolózik. — Igen. Onnan, hogy figyeltelek. Mielőtt utat engedhetnék bárminemű érzésemnek, erősen rámarkol a karomra, melyben az autóm kulcsát szorongattam. Kiejtem a kezemből, ami fémes csörrenéssel hullik a nedves fűre. Zakatol a szívem. Olyan hevesen verdes a bordáim között, mint egy fogságba esett madárka. A sírkert felé húz, a cipőm merő sár lesz a frissen hullott esőtől, ami fellazította a talajt. Elkerekedett szemmel nézek rá, amikor az omladozó templom oldalához nyomja a hátamat, melyen tengernyi inda és vadrózsa tekergődzik. Hevesen veszi a levegőt, a karjával szorosan egyhelyben tart, miközben iszonyatosan közel hajol az arcomhoz. Összevont szemöldökkel nézek rá, miközben lassacskán újra zuhogni kezd az eső. A hajamba vezeti a szabad kezét, erősen rámarkol a fürtjeimre, tekintetével felszólít, hogy azt tegyem, amit mond.  — Felix — ízlelgeti a nevemet. — Csodás érzés. Itt állsz előttem, miközben a neveden szólíthatlak. Halkan megköszörülöm a torkom, a karja elnyomja a nyakamat, nehezen kapok levegőt. — Mit akarsz? — suttogom torokhangon. Felpaprikázott mosoly jelenik meg az arcán. — Téged. Mielőtt újabb kérdést tehetnék fel, az ajkamra nyomja a sajátját. Újfent elkerekedik a szemem, amint megérzem a számban táncoló nyelvét, ami vadul köröz az enyém körül. Kivezeti a kezét a hajamból, végigsimítja az ujjait a derekam vonalán, melyek végül a farmerom övénél állnak meg. Kibontakozik a csókból, feltüzelt mosollyal néz rám, a szeme izzik az izgalomtól. Teljesen hozzám préseli a testét, érzem minden lélegzetvételét, illetve a belőle áradó hőt.  — Ez egy tökéletes hely ahhoz, hogy végre elvegyem azt, ami az enyém, Életem. Mímelt meglepettséget festek az arcomra. Az ajkaimat hagyom drámaian elnyílni egymástól, miközben ijedt fényt varázsolok a szemembe. De nem megy. Képtelen vagyok tovább szórakozni. Halk nevetés szakad fel belőlem, melytől hullámozni kezd a mellkasom. Taeyang zavart arckifejezéssel néz rám, egy pillanatra alább hagy a túlfűtött mosolya. Farkasszemet nézünk egymással, míg csillapodni nem kezd a nevetésem, amit nehéz kordában tartanom.  — Én is tudtam a nevedet, Taeyang. Meglepve felvonja a szemöldökét, miközben akarata ellenére enged a szorításából. Izgatott félmosoly kerekedik az arcomra, közben végigfutom a tekintetem a férfin, akiért olyan hevesen ver a szívem, hogy attól tartok, egyszer ő lesz a vesztem.  — Hát, nem csodálatos hely ez ahhoz, hogy végre elvegyem azt, ami az enyém? Elkapom a karját, erősen rászorítok, de vigyázok, hogy ne okozzak fájdalmat az erőmmel. Annyira össze van zavarodva, hogy küzdeni is elfelejt, hagyja magát. Mindkét karját satuba fogom a markomban, míg szabad kezemmel közelebb húzom magamhoz a kabátjánál fogva. Nagy szemmel néz rám, amikor váratlanul az ajkához préselem a sajátomat, és befurakodom a szájába a nyelvemmel. Édes. Én már sokkal több ideje figyelem őt, mint ő engem. Nem tudta, hogy érdeklődöm iránta. Azt hitte, én vagyok az áldozata. Szeretek játszani. Szándékosan hajtottam a benzinkútra. Tudtam, hogy ott lesz. Mindent tudok róla. Sang nem térített le az útról, direkt választottam ezt a félreeső helyet. Ha én magam is elhiszem, és belefolyok a játékba, sokkal hihetőbb, életszerűbb lesz az egész. Izgatóbb is.  — Nem akarok fájdalmat okozni, de ez most kicsit kellemetlen lesz — figyelmeztetem lágy hangnemben.  — Felix? Megragadom a tarkóját, majd egy utolsó izzó csók után, a szemközti templomfalba ütöm a fejét. Taeyang ájultam összeroskad a karomban, a szabálytalan légzése hírtelen nyugodttá válik. Megragadom, erősen magamhoz szorítom a testét, úgy vonszolom el az autómig, amely valójában nem akadt el. Túlpörgettem a motort, hagytam, hogy életszerűbb legyen a játékom azzal, hogy füstkarikák csapnak fel alóla. Hiszen tudtam, hogy a kis zaklató, követni fog. Beteszem a szerelmemet a csomagtartóba, olyan óvatosan, hogy véletlenül se essen bántódása. A sebesül fejére különös gondot fordítok. Felkapom a kulcsot a földről, visszafordulok, elgyönyörködöm a látványában, mielőtt lehajtanám a csomagtartót. Gyönyörű. Olyan hamvasnak tűnik a bőre. Miután együtt leszünk, örökké simogatni fogom.  — Utálom a tortát, Taeyang — sóhajtom fanyalogva. — De muszáj elmennem a buliba. Lágy mosoly kerekedik az arcomra.  — De utána csak veled fogok foglalkozni. Aludj jól. Lehajtom a csomagtartót, ami hangos kattanással jelzi, hogy bezáródott. A volán mögé ülök, beindítom a motort, miközben bekapcsolom a rádiót. Felcsendül a hangszóróból Sevdaliza Alibi című száma, ami betölti az egész utasteret. Megigazítom a visszapillantó tükröt, miközben egy felpaprikázott mosoly jelenik meg az arcomon, és elindulok a legjobb barátom születésnapi bulijára a szerelmemmel.

cserenana