Hyunjin élete örökre megváltozott, miután a főnöke brutálisan molesztálta. A traumától gyötörve évekig elzárkózott a fiúktól, és még ha képes is volt érezni valamit, az mindig csak a lányok iránti érdeklődésében nyilvánult meg. A múlt árnyai azonban...
- Sajnálom. - kisebb fajta csókot hintett nyakára - Sz-szeretnéd, hogy elme—
- Nem. Abból csak baj lenne. Tanultam az esetből.
- Rendben.
——
- Mióta tudsz főzni?
- Sok óta. - nevetgélt - Tudod... - ült le vele szembe, s letette maga elé telepakolt tányérát - Az a helyzet, hogy elég kicsi korom óta tudom, hogy meleg vagyok. - sóhajt - Így mindig anyunak segítettem mindenbe. Takarítottam, varrtam, főztem, ha anyu beteg volt, és... - itt megakadt. Régóta nem beszélt a művészeteiről, megfeledkezett arról, hogy hogyan csendesedjen el. De még időben magában tartotta hála az égnek.
- És...?
- Szóval eléggé hajlottam inkább a nőiesség felé.
- Pedig nem tűnsz annak. - gondolkodik hangosan.
- Úgy gondolod? - figyelt fel rá.
- Igen.
Minho elmosolyodott; végre valahára nem nézik le - Apa mindig mondta.
- Mármint?
- Hogy nagyon nőies vagyok. - sóhajtott - Sokszor... szólt rám emiatt.
- Te meg mi a faszt csinálsz, Minho? - apja közelebb talpalt fiához - Ez korrektor? Mi vagy te, buzi?! - kiveszi kezéből a segédeszközt, s eldobja azt.
- Nem vagyok buzi, csak eseményre megyünk! Nézzek inkább ki úgy mint egy halott? - szólt vissza ingerből, teljesen meggondolatlanul.
- Te hogy beszélsz velem, huh? - kapja el fülén, szorosan magához húzva őt. Ujjai közt mintha lyuk lenne, így jobban megvizslatta - Te kiszúrtad a füleid? Normális vagy?
