autumn vibe

2.

Lehet, hogy néha az ember úgy érzi, hogy hétvége van. Na én pénteken pont ezt éreztem és ráérősen iszogattam a kávémat a szobámban egy könyv mellett, és nem tűnt fel, hogy síri csend van a házban. Jó, be volt dugva a fülem, de hajlamos vagyok úgy belefeledkezni egyes könyvekbe, hogy semmit nem érzékelek a körülöttem lévő dolgokból. Így történt, hogy mire észbe kaptam, 7:45 volt. Ami azt jelentette, hogy a suliban becsengettek és marhára el fogok késni.
Úgy ahogy voltam, pizsamában elindultam a gimibe. Még szerencse, hogy egy kényelmes melegítőben és egy bő pólóban indultam útnak, így senki nem nézett hülyének.
Az indulás előtti pár másodpercben felkapott váltóruhát begyömöszöltem a táskámba és hat kiló parfümöt spricceltem magamra. A fésülködésről és a sminkről már ne is beszéljünk!
Nem is tudom, hogy mennyi lehetett az idő, amikor beestem a terembe. Két dolgot vettem észre. Az egyik: nem volt tanár. A másik: a fele osztály volt a teremben.
- Itt mi történt? - néztem körbe leginkább Szofitól érdeklődve.
- Kárpáti nincs ma suliba, helyettesítő tanár nem jött, a legtöbben meg lementek az udvarra - tárta szét a karját tehetetlenül. Szuper, így lesz időm átöltözni.
- Óóó. - Ez volt a reakcióm. Szofi összehúzta a szemöldökét.
- Tuti, hogy tegnap történt veled valami - jelentette ki. És nem lőtt túl messzire. De ennyitől hogy tudta meg?
- Hát igazából egy picit összevesztem anyáékkal, mert Gréti oldalára álltam egy veszekedésben, aki mellesleg nem köszönte meg, hogy segítettem neki, de mindegy - hadartam el egy szuszra és én is meglepődtem, hogy ilyen gyorsan tudok beszélni.
- És ebben közrejátszott az is, hogy a pizsamádban jöttél suliba?
Na neee, ennyire észrevehető, hogy ez a pizsamám?
- Honnan tudod, hogy ez a pizsamám? - csodálkoztam és nagyon hülye fejet vághattam, mert Szofi elröhögte magát.
- Tippeltem - vonta meg a vállát. - Miért késtél?
- Volt már olyan érzésed, amikor azt hitted, hogy hétvége van? - kérdeztem, Szofi meg egy darabig töprengve bólintott. - Na velem pont ez történt reggel - mosolyogtam. - És még valami! Kaphatok egy fésűt?

Csak a testemmel voltam az órákon, fejben teljesen máshol jártam. Először is nem értettem, hogy hogyan tűnt el a táskámból a váltóruhám, ezért egész nap pizsamában ültem a suliban. Másodszor, fogalmam sem volt, hogy miről van szó, de nem is nagyon érdekelt. Harmadszor, azon gondolkoztam, hogy miért vagyok láthatatlan. Ja, ezen már születésem óta gondolkodom, de még nem kaptam rá választ. És valószínűleg nem is fogok.
Kicsengettek, mire felkaptam a táskámat és kiszaladtam a teremből, Szofival együtt. A pláza mindössze pár percre volt a sulitól, mi mégis busszal mentünk a Bellozo-ba. Lehetetlenségnek tűnt leülni, és amíg a rendelésünkre vártunk, addig szabad helyek után kutattunk. Pont nem érdekelt, hogy még mindig pizsamában vagyok.
Hirtelen lecsaptunk egy üres asztalra pont akkor, amikor a teherautó átvitte a paradicsomunkat az egyik táblarészről a másik táblarészre, mire Szofi ledobta a cuccait és a pulthoz sietett, majd visszajött a rendelésünkkel a kezében.
- Liának egy carbonara tészta, egy epres limonádé és egy kis desszert, Szofinak pedig egy pomodoro tészta, szintén epres limonádéval és végül valami csokis cucc - sorolta fel, hogy mi mindent kértünk, én meg megköszöntem az elém lerakott ételeket és enni kezdtem.
- Megkóstolhatom? - böktem a villámmal Szofi tányérja felé, mire megcseréltük a kajánkat. - Ó, de finom - nyeltem le a tészta darabot és összenéztem Szofival. Némán megbeszéltük, hogy tányért cserélünk, így enyém lett a pomodoro.
- Egyébként mi olyan jó abban, ha valakinek műkörme van? - érdeklődött Szofi. Ösztönösen eldugtam a kezem az asztal alá és értetlenül megráztam a fejem.
- Ezt hogy érted?
- Lia, te is pontosan tudod, hogy hogy értem - legyintett. - Miért jó a műköröm? - ismételte meg a kérdését. A szám szélét rágva fogalmam sem volt, hogy ezzel most Szofi mit akar elérni. - Hé, ezt ne támadásnak vedd, csupán egy kérdés. Egy olyasmi kérdés, amit napi szinten kérdezgetünk egymástól és én most kíváncsi lettem valamire.
- Jó, jó, értettem - tettem fel a kezem védekezőn. - És nem tudom, hogy miért olyan jó ez - mutattam a körmömre. - Csak szeretem, hogy hosszú és nem kell mindennap újra kifesteni.
- Jogos - bólintott a barátnőm és a hátam mögé bökött a villájával. - Te, az ott nem Batu? - mondta. Megfordultam és éppen láttam, ahogy leül a haverjaival egy asztalhoz. Gyorsan elkaptam a tekintetem és egy kicsit közelebb hajoltam Szofihoz.
- Most oda kéne mennem hozzá? - suttogtam, mire Szofi megvonta a vállát. Nem voltam rosszba Batuval, csak nem tudtam, hogy hogyan kéne köszöntenem. - Inkább megvárom, hogy ő vegyen észre - határoztam el.
Pár perc múlva Batu az asztalunk mellé lépett, mire felpattantam és köszöntem neki.
- Lia, de rég láttalak! - mosolyodott el. - Mi újság?
- Hát igazából nem történt mostanában semmi érdekes - feleltem és zavaromban a gyűrűimet piszkálgattam. Soha nem voltam még hasonló helyzetbe, ezért kicsit kényelmetlenül éreztem magam. - És te hogy vagy?
- Megvagyok. Elvileg a haverom nemsokára a szomszédotok lesz. Ha jól tudom holnap délelőtt költöznek be a családjával és osztálytársak lesztek.
- Én erről nem is tudtam - pislogtam.
- Batu, engem észre se vettél? - szólalt meg Szofi.
- Szofi! - vigyorgott Batu és a barátnőm mellé lépett. A gondolataimba elmerülve próbáltam felidézni, hogy anya mondott-e valamit az új szomszédokról, de gyanítom, hogy ő sem tud róluk semmit.
- Lia, vigyázz magadra - búcsúzott el Batu és visszament az asztalukhoz, miközben én leültem.
Megettük a desszertünket és a pláza folyosóján sétálva nézelődtünk, majd egyszerre tértünk be egy boltba, ami tele volt otthoni dekorációkkal.
- Még nincs Halloween - emelt fel értetlenkedve egy szellemes tányért Szofi.
- Nézd, ez milyen jól néz ki! - mutattam egy csontvázas tányérra.
- Szerintem menjünk a gyertyákhoz - javasolta, mire szó nélkül követtem és elvettem egy fahéjas gyertyát. Minden évszakban új gyertyát veszek magamnak, tipikusan olyan illatút, ami kapcsolódik az évszakhoz. Mondjuk ősszel néha kettőt veszek és kidíszítem az egész szobámat. Nem is értem, hogy másoknak miért nem az ősz a kedvenc évszaka.

A szobámban kipakoltam a szatyromból a díszeket és a ruhákat, amiket vettem, majd kinéztem az ablakomon, ami pont a szomszéd ház egyik ablakára nézett. Holnap már valószínűleg valakinek az az ablak a szobájának az ablaka lesz.
Átöltöztem, meggyújtottam az új gyertyámat és leültem az ágyamra, majd a kezembe vettem a horgolótűt és a fonalat és egy útmutató alapján elkezdtem csinálni a Hello Kitty-s plüsst.
Egy óra múlva lementem a konyhába és egy chips után kutattam, amikor Regőt észrevettem, ahogy csendben fekszik a kanapén és néz ki a fejéből.
- Baj van? - kérdeztem.
- Te észrevettél engem? - tetetett csodálkozást. - Ez meglepő, hiszen láthatatlan vagyok - forgatta a szemét.
- Egész nap ezt csinálja - lépett be a konyhába anya és szó nélkül a kezembe nyomott egy chipset, majd kiment a kertbe apának segíteni a gazolásban.
- Mi a baj? - ismételtem meg a kérdésemet. Regő láthatóan nagyon szenvedett és válaszolni sem akart. - Na jó. Kelj már fel, szedd össze magad és csinálj valami érdekes dolgot és törődj bele abba, hogy mindenki levegőnek néz! - kiáltottam rá. Regő eléggé meglepett fejet vágott, de legalább felállt. Visszamentem a szobámba és óvatosan feltettem az egyik arcmaszkomat, miközben elindítottam egy sorozatot. A chipses zacskó zörgésére Tofi felkapta a fejét és az ölembe ugrott. Hála a cuki kis cicámnak, a film elejéből semmit nem láttam, de aztán feladta a chips kéregetését és elaludt. Én meg úgy aludtam el, hogy nagyon izgatott voltam. Természetesen nem az új szomszéd miatt, hanem Dóri látogatása miatt.