autumn vibe

3.

Nincs annál jobb, amikor a testvéred kelt fel fél tízkor. Hát Tomi már csak hangosan tud videojátékozni. Nyújtóztam egyet, majd az ablakomhoz mentem és elhúztam a függönyömet. Abban a pillanatban megakadt a szemem a szomszéd ház előtt álló nagy költöztető autón. Ezek szerint Batu nem hazudott. Lementem a nappaliba, ahol Tomin kívűl mindenki összegyűlt. Szóval Gréti nem ment el a matekversenyre Dóri miatt. Körbenéztem és rögtön kipattantak a szemeim, ahogy Dóri karjaiba ugrottam.
- Úgy hiányoztál - szorongattam meg a nővéremet.
- Te is nekem - mosolyodott el Dóri. Őt kikerülve Dávidot is köszöntöttem, aki mellé le is ültem és kibontottam a szuveníremet, amit Krétáról hoztak. Egy mini cicás naptárat vettek nekem. - Ez de cukiii - visítottam.
- Megfájdul tőled a fejem - forgatta a szemét Gréti, mire mindenki rosszallóan pillantott rá, kivéve Dórit és Dávidot, mert ők semmit nem tudtak a szerdai vitáról. - Most mi van? - tárta szét a karját. - Csak mondtam Liának, hogy ne játszon meg egy kismalacot.
Anya dühösen a konyhába trappolt és elkészítette a reggelinket, ami a mai napon kivételesen Nutellás kenyér volt.
- Hol van Tofi? - csámcsogtam.
- Kint valahol - vonta meg a vállát anya, mire kimentem a kertbe és szólongatni kezdtem a cicámat. Aki mellesleg a szomszéd kertben végezte a dolgát.
- Tofi! - sziszegtem. Azt akartam, hogy minél előbb visszajöjjön, mert nem akartam az új szomszédoknál már első nap rossz benyomást kelteni. - Tofikaaa! - szóltam. Abban a pillanatban Tofi elvégezte a dolgát és elszaladt. Mitől ijedt meg ennyire?
- Nem tudom, hogy hol jött át a macskád, de zárd le a lyukat! - mondta a szomszéd fiú. Felnéztem rá, hiszen egy fejjel nagyobb volt nálam. Barna haja és szeme volt.
- Bocsi - húztam be a nyakam.
- Vagy akár át is jöhetsz és eltakaríthatod ezt a harminc darab macskaszar kupacot - ajánlotta fel bunkó stílusban. Ez lesz a szomszédunk? Jézusom.
- Az nem az én kertem - vágtam neki vissza, bár nem mondanám, hogy ez egy jó kis frappáns válasz volt.
- És? - vonta fel a szemöldökét. - Csak szólj, hogy mikor érsz rá, és hogy kell-e ásó, aztán jöhetsz bármikor - vigyorgott és elindult befele a házba. Mekkora egy bunkó!
Tofival együtt visszamentem a házba és leültem a kanapéra, majd a gondolataimba merülve toltam be a számba a Nutellás kenyereket.
Fent a szobámban átöltöztem és az ebédhez készülődve segítettem anyának és Dórinak abban, amiben tudtam. Ez azt jelenti, hogy kipakoltam az evőeszközöket és a tányérokat, majd leültünk enni.
- Találkoztam a szomszéd... - kezdtem.
- Tényleg, ti nem is tudtátok, hogy a szomszédba költözött egy család - fordult apa Dóriék felé, ezzel félbeszakítva a mondatomat.
- Tulajdonképpen... - szólaltam meg újra, de anya közbe vágott.
- Szerintem áthívom őket vacsorára - töprengett anya.
- Ez bo...
- Ez remek ötlet! - vigyorgott Gréti. - Hátha van egy velem egyidős lányuk.
Így történt, hogy senkinek nem tudtam elmondani, hogy szörnyűek az új szomszédok, legalábbis a fiú mindenképpen az.
Délután vagy Dóriékkal vagy a ház takarításával foglalkoztunk. Én fent a szobámban néztem a sorozatomat. A kopogásra felkaptam a fejem és mosolyogva fogadtam Dávidot.
- Aranyos szobád van - nézett körbe, majd megköszörülte a torkát. - Valamit szeretnék neked mondani.
- Csak nyugodtan - bólintottam és leállítottam a filmet.
- Huh... Ezt már mindenki tudja... téged kivéve - pillantott rám. - Meg szeretném kérni Dóri kezét - mondta ki, én meg lefagytam. Pár másodpercbe telt, mire felfogtam, hogy mit mondott és sikongatva megöleltem Dávidot.
- Dóri nagyon örülni fog - lelkesedtem. - Már megvan a gyűrű? - suttogtam, bár tudtam, hogy a szigetelt falon keresztül semmi nem fog kihallatszódni, főleg nem úgy, hogy Dóri lent a nappaliban volt.
Dávid megrázta a fejét.
- Nem hoztam magammal, de biztos, hogy küldeni fogok róla képet - mosolygott, majd kiment a szobámból. Vigyorogva visszafordultam a laptopom felé, de már nem nagyon tudtam a filmre koncentrálni.
Dóriék nem sokkal hat előtt hazamentek, mire anya sürögni-forogni kezdett a konyhában és nekiállt a vacsorának, miközben apa átment a szomszédokhoz, hogy fél hétre jöjjenek át. Természetesen beleegyeztek.
- Az anyuka Mária, az apuka Gábor, a fiú pedig Milán - sorolta a család tagjait apa. Aha! Tehát Milán a bunkó!
- Nincs lány? - érdeklődött Gréti csalódottan.
- Nincs - ingatta a fejét apa, én meg felmentem a szobámba készülődni.
Eszem ágában sem volt kicsípni magam, ezért egy pulcsit és egy viszonylag elegáns nadrágot húztam fel. Valamiért ösztönösen a sminkjeimhez nyúltam és felraktam a szájfényt és a szempillaspirált. Majdnem kihúztam a szemem is, de megálltam a mozdulatban. Miért sminkelek? Hiszen csak a szomszédaink jönnek át!
Mindent visszaraktam a helyére, amikor is Gréti rontott be a szobámba.
- Elkérhetem a szempillaspirálodat és a szempilla göndörítődet? - érdeklődött. Hitetlenkedve néztem a húgomra, aki velem ellentétben egy kisestélyit vett fel.
- Te bálba készülsz? - horkantottam fel. - Ez csak egy vacsora!
- Igen, de lehetne annyi eszed, hogy valami szebbet veszel fel. Apa mondta, hogy elvileg a szomszédok is ki fognak öltözni, úgyhogy ajánlom, hogy ne ez legyen rajtad - mutatott rám. - Na? - tartotta felém a tenyerét, mire odaadtam neki a kért dolgokat, aztán a szekrényemhez léptem, hogy átvegyem a ruhámat.
Egy fekete feszülős ruhában, kiengedett hajjal és pár darab ékszerrel a kezemen álltam a tükröm előtt. Nem értettem, hogy miért van ez a nagy felhajtás.
Hirtelen meghallottam ahogy anyáék üdvözlik a szomszédokat, mire fújtattam egyet és kiléptem a szobámból. Végigmentem a folyosón és a lépcső tetején megálltam. Csak egy vacsorát kell kibírnom velük, aztán elmondom anyának a reggeli sztorit. Megindultam lefelé, ami általában nagyon hangos, mert a lépcső nem a legújabb. A lépcsőfordulóban már hallottam mindenki hangját, mire megfordultam és szembetaláltam magam a szomszéd családdal, akik valóban kiöltöztek. Első látásra szimpatikusnak tűntek, kivéve Milán, aki felém fordult, ahogy meghallotta a lépteim zaját. Egymás szemébe néztünk, de nem tudtam kiolvasni, hogy mit gondolhat rólam. Na nem mintha érdekelt volna, csak... kíváncsi voltam.
- Ő pedig Lia - mutatott be anya a szomszédoknak, akik egyesével kezet ráztak velem. Amikor Milánhoz értem, megálltam egy pillanatra, majd mindketten egy mosolyt erőltettünk magunkra és bemutatkoztunk.
Mindannyian leültünk az étkezőasztalhoz és valahogy pont úgy alakult, hogy én Milánnal szemben foglaltam helyet. Anya lerakta az ételeket az asztalra, mire szedni kezdtem mindenfélét a tányéromra. Anya kicsit kevés húst sütött, így már csak egy maradt a tányéron. Már majdnem felszúrtam a villámra a maradék egy darab húst, amikor Milán megelőzött és egyszerűen elvette előlem az ételt. Felvont szemöldökkel meredtem rá, ő viszont nem zavartatta magát és tovább evett. Körbenéztem, de senki nem vette észre az imént történt incidenst.
Milán felállt a tányérjával a kezében azzal a szándékkal, hogy nyomjon a konyhapulton lévő ketchup-ból a tányérjára. Kihasználtam a lehetőséget és én is felálltam, majd elindultam Milán felé, akit "véletlenül" meglöktem, ezért kiesett a kezéből a tányérja és hangosan a földet érte, miközben millió darabra törött. Így neki sem lett hús.
- Ó, úgy sajnálom - kaptam a szám elé az egyik kezem, és leguggoltam, hogy felvegyem a tányér darabjait. Milán ugyanígy tett, miközben anya elment a seprűért.
- Nagyon gyerekes vagy - suttogta Milán.
- Azt csak hiszed - vigyorogtam.
Pár perc múlva úgy ültünk az asztalnál, mintha semmi sem történt volna. Egyikünknek sem volt hús a tányérján és ennek kifejezetten örültem. Na jó, lehet, hogy Milánnak félig-meddig igaza volt.
Vacsora után anya ragaszkodott ahhoz, hogy Milánt vezessem körbe a házban, így történt, hogy amikor felmentünk az emeletre Milánról lehervadt a műmosoly és miközben beszéltem hozzá, ő elindult a folyosón.
- Nem zavar, hogy beszélek? - tártam szét a karom utána szólva.
- Nem - válaszolta. Okkké, ez nem normális. - Ez a szobád - mutatott az ajtómra.
- Igen - motyogtam, majd elkerekedett a szemem, amikor Milán bement a szobámba. - Hé, nem engedtem meg, hogy bejöjj ide - szaladtam utána. Milán javában nézelődött és több dolgon is megakadt a szeme, ami engem nagyon zavart. Majd amikor észrevette a nyitott fehérneműs fiókomat megfordult, és kiment a szobámból. Vörös arccal becsaptam az ajtót és Milánnal együtt visszamentem az asztalhoz.
- Lia, miért ilyen vörös a fejed? - kérdezte Tomi. Ott helyben elsüllyedtem volna, de sajnos nincs ilyen képességem.
- Hú, nagyon meleg volt odafent - improvizáltam. Természetesen senki nem vette be ezt, de szerencsére nem kérdezgettek tovább, sőt, Mária meg is jegyezte, hogy milyen csinos vagyok.
Sajnos a vacsora tovább húzódott, mint gondoltam, főleg úgy, hogy Tomi és Milán olyan jól elvoltak, hogy a szülők leültek a kanapéra beszélgetni, mert mi gyerekek úgyis olyan jól eldumálunk. Végül tízkor végre mindenki elment és mehettem fürdeni felfrissülés céljából. És ezzel együtt megpróbáltam Milánt is kimosni a fejemből.
Hát nem jártam sikerrel.