autumn vibe

12.

- Kötelező a halloweeni buli? - nyöszörögtem, miután anya elolvasta az e-mail-ben küldött ismertetőt a délutáni buliról.
- Nem muszáj elmenni, de te miért hagynád ki, ha semmi dolgod nem lesz? - értetlenkedett anya.
- Minek kell elmennem, ha úgysem csinálnék semmit? - kérdeztem vissza. - Meg be kell öltözni. Hogyan szerzünk délutánra jelmezt, ha ma délelőtt suli lesz?
- Hát azt meg tudnám oldani... - töprengett anya, mire elkerekedett a szemem. Még csak az kéne, hogy én egy bohóc jelmezben rontsak be a buliba.
- Inkább hagyjuk - legyintettem.
- De gondolj bele, milyen jó kis program lenne az osztállyal. - Persze, a fél osztály a nevemet sem tudja. Múltkor Réka meg is lepődött, hogy mit keres egy idegen lány az osztályban. Végülis csak három éve vagyunk osztálytársak.
- Jó, akkor még meggondolom - hagytam rá. De minek, ha úgysem megyek el - tettem hozzá magamban és anyától elköszönve elindultam a suliba.
Szofival egyszerre értem a suli elé, és a délutáni buliról beszélgetve mentünk fel a terembe.
- Csak mondom, Milánnak ma van a születésnapja - súgta Szofi.
- Miért nem előbb mondtad? Honnan tudod ezt? Szerinted kéne neki adnom valamit? - tettem fel az utolsó kérdésemet is, majd megráztam a fejem. - Miért adnék neki bármit is, megőrültem? De honnan tudod ezt? Vagy inkább kérdezzem úgy, hogy kitől tudod ezt? - vigyorogtam, miközben a terembe belépő Antonra pillantottam.
- Mi? - követte a tekintetem Szofi. - Ja, neeem - legyintett. - Nem történt olyasmi, amire te gondolsz. Neeem. Antonnal csak barátok vagyunk, ennyi az egész - hadarta Szofi zavartan. - Elmegyek mosdóba.
Leraktam a cuccaimat és Szofi után indultam, de a terem ajtajánál nem jutottam tovább. Huba túlságosan is közel megállt hozzám és mérgesen nézett rám. Gyanítottam, hogy mit akar mondani.
- Kiengedsz? - léptem félre, de megint elállta az utamat. - Oké, mit szeretnél tőlem?
- Mi az, hogy te lemondod a randinkat és helyettem két másik fiúval találkozol, ráadásul az egyik Milán volt? - üvöltötte az arcomba. Hát jó ideges volt.
- Nem tudom, miről beszélsz - léptem egyet hátra. Természetesen mindenki minket nézett. - Elmegyek mosdóba.
- Nem mész te sehova - jött közelebb, de abban a pillanatban valaki meglökte őt hátulról. Mielőtt Huba rám esett volna, Szofi (aki nem tudom, hogy milyen varázslat során került mögém) elrántott az osztálytársam elől, így Huba nem rám, hanem a földre zuhant. Nem volt egy szép látvány. De a legmeglepőbb a Huba mögött álló személy volt. Milán lazán besétált a terembe, miközben Huba feltápászkodott, és persze nem hagyta ennyiben a dolgot.
- Meg akarsz halni? - futott Huba Milán felé és már emelte az öklét, de Milán kitért az ütés elől és leült a helyére, miközben Huba a nagy lendülettől előre esett. Néhányan halkan nevetni kezdtek.
- Mi folyik itt? - lépett be a terembe Sipos. - Huba, mit keresel a földön? - kerekedett el a tanár úr szeme és ránk pillantott, mert mi álltunk hozzá a legközelebb.
- Valami akrobatikus elemet akart nekünk bemutatni, de kicsit elrontotta - húztam el a számat. Remélem Sipos nem látott át rajtam.
- Te hazug... - És jó csúnya káromkodás jött ki Huba száján.
- Azonnal ülj le a helyedre és ezen a héten már semmiféle panaszt nem akarok rólad hallani, különben megkapod az újabb szaktanári beírásodat! - emelte fel a hangját Sipos és elkezdte az óra anyagát ismertetni velünk.

Utolsó óra után Szofival a pláza felé vettük az irányt, ahol a lemezboltba lépve keresni kezdtünk egy Guns N' Roses-os albumot, nem magunknak, hanem Milánnak a születésnapjára.
- Megvan - emelte fel az albumot Szofi, amit megvettem, majd együtt haza is mentünk.
- Tomi, nézd mit vettem - léptem be a nappaliba, és abban a pillanatban észrevettem, hogy nincs egyedül. A bátyám Milánnal együtt kártyázott a dohányzóasztalon és az érkezésemre mindketten  felkapták a fejüket.
- Hugiii, jó hogy jössz - állt fel Tomi, mire a hátam mögé rejtettem az albumot. - Nincs itthon kaja, nem tudsz Szofival valamit kotyvasztani? - intett a barátnőmnek.
- Dehogynem - néztem össze Szofival és elővettem a telefonomat. Ezúttal japánul rendeltünk pizzát és egy örökkévalóságnak tűnt, amíg kihozták azt. A dohányzóasztalnál ülve ettünk és közben az én kérésemre robbanó cicáztunk. A lapok kicsit zsírosak lettek, de nem bántam, mert az első körben én nyertem. Aztán amikor kiosztották az új lapokat és azokból felnézve megláttam, hogy mind a hárman engem néznek, akkor már tudtam, hogy szövetkeztek ellenem. És igazam is volt, elsőnek ki is estem. Felálltam azzal a szándékkal, hogy elmegyek inni, de ahogy elhaladtam Milán mellett, ösztönösen a lapjaira tévedt a tekintetem, és elkerekedett a szemem.
- Három hatástalanító?! - kiáltottam fel meglepetten, mire Milán dühösen felnézett rám. - Bocsi, nem direkt volt - húztam be a nyakam.
- És ezt higgyem is el? - forgatta a szemét.
- Hát jó lenne - hátráltam el és sietős léptekkel bementem a konyhába.
Milán és Szofi nemsokára hazament. Tomival együtt a kanapén ülve valami filmet kerestünk, amikor eszembe jutott, hogy én holnap témazárót írok, így a kémia felszerelésemet levittem a nappaliba és valami csoda folytán Tomival egy légtérben maradtunk két óráig is úgy, hogy semmi rossz szót sem szóltunk egymáshoz.
- Csináltam churros-t - mutatott fel két tányért Regő és leült Tomi mellé.
- A kedvencem, köszi - mosolyogtam, miközben Gréti is leszaladt. Tomival egymásra néztünk és megállapítottuk, hogy most a legalkalmasabb az idő arra, hogy megbeszéljük a december elejét.
- Anyáék szerintem még nem mondtak nektek semmit a decemberről... - puhatolóztam.
- Nem - rázta meg a fejét Gréti, miközben tömte magába a churros-t kihasználva azt, hogy mi most Tomival nem eszünk belőle.
- December elején... - kezdte Tomi, de mérgesen nézett Grétire, mert Gréti egyáltalán nem Tomira figyelt, sőt még a telefonját is elővette. - Elraknád azt a szaaa... - Tomi végül rájött, hogy nem kéne csúnyán beszélnie, ezért finoman megint rászólt Grétire, aki még az édesség evését is abbahagyta. - Szóval, december elején anyáék és Milán szülei elmennek egy két hetes wellness nyaralásra, ezért mi két hétig öten leszünk itthon. - Regő és Gréti elkerekedett szemekkel néztek Tomira. - Dóri három napig át tud jönni, de többre nem. Szeretnélek megkérni titeket, hogy viselkedjetek rendesen, mert nem szeretném majd anyáékat hívogatni, hogy már megint ez meg ez történt. És Milánnal mi sem fogunk bulikat rendezni. Most anya rám bízott mindenkit és én tényleg mindegyikőtökre vigyázni fogok, még rád és Milánra is - pillantott rám a bátyám. - Ha lehetne, Lia és Gréti anya helyett főzzön és takarítson fel ahol kell, mi meg intézzük apa dolgait - fordult Regő felé. - Természetesen, majd hétvégén mindenki azt csinál, amit szeretne, de hétközben tanulni kell úgy, mintha anya szólna rátok. Tudom, ez így most kicsit olyan, mintha én lennék a főnök - mondjuk anya tényleg azt mondta, hogy én leszek a főnök - de tényleg azt szeretném, ha abban a két hétben anyáék rendesen tudnának pihenni. Szerintem ennyi.
- Ezt meg hogy gondolták? - pattant fel Gréti. - Nem elég, hogy a szomszédok már félig itt laknak, még egy két hetes wellness kikapcsolódásra is elmennek, méghozzá nélkülünk! És aztán anya azt kéri, hogy mosogassunk, meg takarítsunk helyette, amíg ő nyaral. Persze, majd még a WC-ből a vizet is kiiszom.
- Gréta! - kiáltottam fel.
- Hát rám nem számíthattok a takarításban meg semmiben sem - nézett végig rajtunk, a tekintetével meg tudott volna ölni mindegyikőnket. Felszaladt a szobájába és bevágta az ajtót. Hát kamaszodik.
- Regő, neked mi a véleményed?
- Nekem nincs bajom ezzel, én úgyis mindig a szobámban vagyok - vonta meg a vállát. - De Grétivel kapcsolatban rossz előérzetem van. Nem fog nektek engedelmeskedni és össze fog veszni anyával és egy ideig nem fog hozzászólni.
- Igen, szerintünk is ez lesz - bólintottam. - De tényleg ez most rájuk fér. Nehéz lehet eltartani négy gyereket.
- Leginkább téged - dünnyögte Tomi, mire hozzávágtam egy párnát és én is felmentem a szobámba. Akkor vettem észre, hogy elfelejtettem Milánnak odaadni az ajándékát, ezért írtam neki, hogy tudnánk-e találkozni a ház előtt. Szinte azonnal visszaírta, hogy igen. Felkaptam az albumot és leszaladtam a lépcsőn, majd kimentem a házból, aztán az utcára érve szétnéztem. Milán abban a pillanatban lépett ki a kapun, és megindult felém. Vettem egy nagy levegőt és én is megindultam felé. A két ház között találkoztunk.
- Boldog születésnapot - nyújtottam át az ajándékot és vártam Milán reakcióját, ami egyelőre nem jött. De a következő pillanatban olyat mondott, amire a legkevésbé sem számítottam volna.
- Ezzel felvidítottad a napomat, kapitány úr.