autumn vibe

4.

Hétfőn eléggé rosszkedvem volt. Tegnap anyáék megint találkoztak a szomszédokkal és nagyon úgy tűnik, hogy jóban vannak.
A papucsommal végigcsoszogtam a folyosón és kopogás nélkül benyitottam Gréti szobájába.
- Jó lenne, ha mostmár minden dolgomat visszaadnád, amit elvettél tőlem - néztem dühösen a húgomra, aki a sminkasztalánál ült és rakta fel magára a három kiló alapozót. Nem ribanc, csupán szeret sminkelni. Fogalmazzunk így.
- De ideges valaki - forgatta a szemét és a kezembe hajította a sminkes cuccaimat. - Várj, ruhák is vannak - lépett a szekrényéhez és a lábamhoz dobta a ruhadarabokat.
- Kösz - bólintottam és visszamentem a szobámba felöltözni.
Leszaladtam a lépcsőn és köszöntem a szüleimnek, akik a konyhában tevékenykedtek. Kinyitottam a hűtőt és kivettem a narancslevet, majd leültem a konyhapulthoz és enni kezdtem a tojásrántottámat.
- Lehetne, hogy nem csámcsogsz? - ült le mellém Tomi. Mérgesen beleütöttem egyet a vállába. - Aú, te hülye... - És itt jött egy jó hosszú káromkodás. Direkt undorítóan ettem tovább, amire így utólag visszagondolva nem vagyok büszke.
- Na jó - ütött a konyhapultra anya, amitől összerezzentem. - Senki nem kíváncsi a reggeli vitátokra, ezért valaki üljön át az étkezőasztalhoz.
Tomival megint veszekedni kezdtünk jó hangosan, közben anya mosogatott, Tofi nyávogott a teraszajtónál, Gréti zenét indított, Regő pedig anyának akart valamit mondani, aki persze ebben a nagy lármában semmit nem hallott. Apa meg nem tudom, hogy hol volt. Valószínűleg lement a garázsba. Így indult ez a csodaszép nap.
Tomi Regővel együtt autóval indult el suliba, ezért kénytelen voltam Grétit elkísérni az iskolájához.
- A technika tanár kitalálta, hogy egyik órán faragjunk tököt - dünnyögte Gréti.
- De hát az tök jó - mosolyodtam el a saját szóviccemen, ami egyáltalán nem volt vicces és Gréti is csak a szemét forgatta.
- Undorító - vágta rá. Ja, hát gondolhattam volna, hogy ezt fogja mondani. - Innen már egyedül is odatalálok - mondta félúton a suli felé, mire megálltam. Persze, értem én, ciki lenne, ha valaki kísérgetné őt.
- Jó, de azért vigyázz magadra - kiáltottam utána, majd megfordultam és elindultam a gimi felé. A házunk elé érve, éppen akkor lépett ki a szomszédházból Milán. Csak mentem tovább és reménykedtem, hogy pont eltudjak menni előtte, mielőtt ő kilépne a kapun. Nem így történt, természetesen találkoztunk. Ez nem is én lennék, ha nem történt volna meg.
- Jó reggelt - köszöntem neki, hogy ne tűnjek olyan bunkónak. Milán biccentett és együtt mentünk tovább. Közöttünk a csend, már a kínosabbnál is kínosabb volt. - Izgulsz?
- Miért izgulnék? - ráncolta a homlokát.
- Hát tudod... Új suli, meg új osztálytársak - magyaráztam.
- Nem - közölte. Jó.
- Egyébként biztos... - kezdtem, de valaki félbeszakított úgy, hogy odament Milánhoz és köszönt neki.
- Ki ez? - nézett rám az ismeretlen fiú. Már nyitottam a számat, hogy megszólaljak, amikor Milán gyorsabb volt nálam.
- Nem tudom - vonta meg a vállát, mire megtorpantam, ők pedig továbbmentek. Na jó. Még senkivel nem találkoztam, aki ilyen nagyképű és bunkó tud lenni! Nem tudott annyit mondani, hogy a szomszédom? Nem azt kérdezték, hogy mi a kedvenc színem!
Egyedül léptem be a suliba, ahol vettem a büfébe egy barackos fuze tea-t és felmentem a terembe. De a tanári asztal mellől nem mentem tovább. Milán az én padom mögött ült. Ledobtam magam a helyemre, bedugtam a fülem és olvasni kezdtem. Fizikával kezdtünk és miközben jegyzeteltem, annyit éreztem, hogy a székem folyamatosan elmozdul valamelyik irányba. Dühösen hátrafordultam.
- Megtennéd, hogy abbahagyod a székem rugdosását? - suttogtam, Milán meg vigyorogva visszahúzta a lábát.
- Mi folyik ott Lia? - érdeklődött Sipos. - Ó, egy új diák - mosolyodott el. - Mutatkozz be!
- Milán vagyok - jelentette ki. Mindenki várta, hogy mondjon még magáról valamit, de neki ez volt a bemutatkozás.
- Á, Milán - köszörülte meg a torkát Sipos. - Megkérném Liát, hogy ne zavarja óra közben az osztálytársát - figyelmeztetett. Ja, csak ő semmit nem látott abból, hogy Milán zavart engem.
Szünetben Szofi mellé léptem.
- Beszélnünk kell - mondtam halkan. Szofi bólintott és követett le az aulába. - Annyira idegesítő! - fakadtam ki, amiből szegény Szofi semmit nem értett.
- Ki?
- Rugdossa a székem, azt mondja, hogy nem ismer, pedig szombaton költözött a szomszédba és még takarítsak a kertjükben is!
- Kiről van szó?
- Ráadásul a szülők öribarik lettek két nap alatt és már egy közös családi nyaralást terveznek!
- KIRŐL BESZÉLSZ? - üvöltött rám Szofi.
- Milánról - feleltem halkan és körbenéztem, hogy megbizonyosodjak arról, hogy senki nem hallott minket.
- Soha nem találtam volna ki - ingatta a fejét. - Tényleg a szomszédotok?
- Igen - biggyesztettem le a számat. - Borzalmas - fintorogtam. Nem tudom, hogy mitől utálhatott meg ennyire. Tofi tehet róla?

Otthon kiültem a teraszra az ebédemmel a kezemben, amit anya a hűtőben hagyott és közben a házunk mögötti szántóföldet néztem, aminek a végében pár őzike ugrándozott.
A szomszédházban az ajtó nyitódására odakaptam a fejem és meglepetten néztem a fürdőnadrágban lévő Milánt, aki beszállt a jakuzziba. Ő is a szántóföldet nézte. Elkaptam a tekintetem és úgy csináltam, mintha nem vettem volna észre, de valljuk be, Milánt nem lehet nem észrevenni.
Pár perc múlva bementem a házba és fent a szobámban elkezdtem megírni a házijaimat. Gréti rontott be a szobámba és becsukta maga mögött az ajtót. Ebből tudtam, hogy valami komoly dologról van szó.
- Lia - szólított meg. - Az osztályban... tetszik egy fiú.
- Óóó, ki az? - vigyorogtam.
- Az most nem lényeges - legyintett. - Hogy érjem el, hogy ő is észrevegyen engem? - kérdezte. Jó nagyot sóhajtottam. Én az ilyen témákba senkinek nem tudok segíteni.
- Háttt ööö, legyél önmagad? - vontam meg a vállam.
- Szuper, ezt most attól kérdezed, aki segítséget kért tőled? - röhögte el magát. - Jó, mindegy, hagyjuk - ment ki a szobámból. De én most komolyan nem vagyok jártas az ilyesmi témákban.
Visszafordultam a tankönyvem fölé, de a legkevésbé kötött le a kémia. Gréti kérdése járt a fejemben. Segíteni akartam neki, csak nem tudtam hogyan.
Este trappolva lementem a lépcsőn és ledobtam magam apa mellé, aki Tomival és Regővel kártyázott.
- Na mivan víziló? - vigyorgott rám Tomi a hangos érkezésemre célozva.
- Hahaha - forgattam a szemem. - Nem hívtatok robbanó cicázni, amikor tudjátok, hogy az a kedvenc kártyajátékom! - förmedtem rájuk. Mind a hárman pislogás nélkül meredtek rám. - Na mivan, elvitték a cicák a nyelveiteket? - grimaszoltam és most Tomin volt a sor, hogy a szemét forgassa.
Végül vacsoráig beálltam játszani, de nem nagyon élveztem, mert mindannyian ki akartak ejteni. Aztán amikor anya szólt, hogy kész a vacsi, felhúztam egy robbanó cicát és kiestem.
- Nincs hatástalanítód? - kérdezte apa, miközben dühösen lecsaptam a maradék kártya paklimat a dohányzóasztalra.
- Nincs - vágtam rá és leültem az étkező asztalhoz. - Anya, Grétinek tudsz segíteni abban, hogy...
- Á, már megoldódott - vágott közbe Gréti, aki éppen akkor szaladt le a lépcsőn. Láttam az arckifejezésén, hogy hazudik és nem akarta anyától megkérdezni azt, amit tőlem kérdezett. Megvontam a vállam és enni kezdtem.