autumn vibe

10.

Eltelt egy hét és mint kiderült, Szofi november végén elköltözik az anyukájával.
A lehető legszomorúbb zenéket hallgattam, amíg a sulihoz nem értem. Csak Tomival ketten voltunk a kocsiban, mivel Gréti a barátnőjével együtt sétálva ment az iskolájához, Regő meg otthon feküdt betegen.
- Vidulj fel, mert Balázs ha így meglát, szívrohamot kap - mutatott rám, mire unottan forgattam a szemem. Már ki is ment a fejemből Balázs, akivel ma megint találkozom. - Mi a baj?
- Semmi, szép napot - nyúltam a kilincshez, de az beragadt, majd Tomi felé fordultam. - Kinyitnád a kocsit?
- Addig nem, amíg nem mondasz semmit - vigyorgott a kocsi kulcsot a kezében lengetve, mire megpróbáltam elvenni tőle, de lehetetlen volt, így egy darabig birkóztunk a kocsiban, majd feladtam.
- Szofi elköltözik - mondtam. - Tessék, mostmár kiszállhatok?
- Ki az a Szofi? - húzta össze a szemöldökét a bátyám. Bezzeg én kívülről tudom az összes haverjának a nevét.
- A barátnőm.
- Van barátnőd? - kerekedett el Tomi szeme. Valószínűleg félreérthette ezt a szituációt, mert elég furán méregetett. - Mikor tervezted elmondani nekem, hogy teee...
- Jaj, de hülye vagy! - csaptam rá a vállára. - Nem úgy barátnőm, ahogy te gondolod!
- Szóval te nem vagy...?
- NEEEM, HAGYJÁL MÁR A HÜLYESÉGEDDEL! - kiáltottam fel mérgesen. - Mostmár kinyitod a kocsit?
- Igen, de egyébként sajnálom a barátnődet - szólt utánam, miközben kiszálltam, mire össze húztam a szemöldököm és szó nélkül becsaptam az ajtót.
Egész nap próbáltam jól érezni magam Szofival, de csak az járt a fejemben, hogy mi lesz velem és vele, ha ők elköltöznek. Nyilván Szofinak jóval nehezebb, de mégis ő könnyebben beilleszkedik egy új környezetbe. És persze az egész napom el is ment ezekkel a gondolatokkal és hazafelé a buszon rádöbbentem, hogy ki kellene használnom, amíg együtt vagyunk.
Ebéd után átöltöztem egy kényelmes otthoni ruhába, majd leültem a kanapéra és Tofit az ölembe véve elindítottam egy filmet. Már éppen belemerültem volna, amikor Tomi és Milán rontott be a teraszról.
- Hőőő - kiáltott fel Tomi, amikor észrevett. - Te mit keresel itt?
- Hogy érted? Itt lakom. Tudod, testvérek vagyunk - vontam fel a szemöldököm, miközben Tomi még mindig pislogás nélkül meredt rám, mintha teljesen idegen lennék számára.
- Ja hát persze Lia - csapott a homlokára. - De mi most itt játszani szeretnénk... - mutatott arra a kanapéra, amin én ültem, majd a TV felé bökött. -... a TV-n.
- Nem látod, hogy filmet nézek? - tártam szét a karom, aztán felálltam, mire Tofi megijedt és kiugrott az ölemből. - Gyertek - motyogtam durcásan.
- Kapitány úr, nem akarsz beszállni? - szólt utánam Milán, mire a becenév hallatán elvigyorodtam és vissza ültem a kanapéra.
- De én nem tudom, hogy ezt hogyan kell játszani - forgattam a kontrollert a kezeim között.
- Ó, már előre tudom, hogy ezt hosszú lesz elmagyarázni - jajdult fel Tomi.
Hirtelen Milán közel hajolt hozzám, mire elkerekedett a szemem, de amikor rájöttem, hogy csak annak az izének a használatát akarja elmagyarázni, kicsit megkönnyebbültem, de a szívem még mindig nagyon hevesen vert és alig figyeltem Milánra. Majd egyszer csak fel néztünk egymásra. A fejünk elég közel volt egymáshoz, de valamiért mégsem hátráltam el. Farkasszemet néztünk egymással jó hosszú ideig, de mégsem tudtam megfejteni, hogy mi van Milán tekintetében.
- Na, kezdhetjük? - zökkentett ki ebből a szituációból Tomi, mire elkaptam a fejemet és a TV-re szegeztem a tekintetemet.
Összesen két órát játszottunk, természetesen egyik körben sem én nyertem. Milán hazament, mire felmentem a szobámba és átöltöztem egy szép elegáns ruhába és lementem a ház elé, ahol már Balázs várt engem. Beültünk a kocsijába és elindultunk egy étteremhez.
- Remélem van még egy esélyem - pillantott rám Balázs. - Az a múltkori buli rossz ötlet volt.
- Hát igen - helyeseltem. - De tegyünk úgy, mintha meg sem történt volna - erőltettem magamra egy mosolyt.
- És hogy megy a suli?
- Jól - feleltem és nem jutott eszembe több dolog, amit mondhatnék a suliról.
Megérkeztünk az étterembe, leültünk, rendeltünk, majd beállt az a kínos csend, amit a legjobban utálok. Semmi nem jutott eszembe, amiről beszélhettem volna Balázzsal, így kimentem a mosdóba. Éppen nyitottam ki az ajtót, amikor Szofival találtam szemben magam.
- Te mit keresel itt? - kérdeztük egyszerre.
- Balázzsal vagyok itt - forgattam a szemem.
- Én apával jöttem ide - válaszolt Szofi is.
- Gondolom nincs sok kedved hozzá - húztam el a számat.
- Hát nincs, de épp annyira unom apát, mint amennyire te Balázst - vigyorgott. - Elmegyünk?
- Aha, pillanat - bólintottam és Szofit kikerülve az asztalunkhoz léptem, mire Balázs érdeklődve nézett fel rám. - Az a helyzet, hogy te egy nagyon kedves és figyelmes fiú vagy, de nem is tudom hogy fogalmazzak...
- Tudom mire gondolsz - vágta rá Balázs.
- Tényleg?
- Igen, neked más jön be - jelentette ki.
- Hát én nem pont erre gondoltam - vontam fel a szemöldököm, de Balázs ezt meg sem hallotta.
- Nyugi, nem gond. Én is örülök, hogy megismerhettelek, de ha bármikor meggondolod magad, csörögj rám - kacsintott, én meg mosolyogva el köszöntem tőle, majd kimentem az étteremből és Szofihoz léptem.
- Milyen okos ez a Balázs - elmélkedett, mire össze húztam a szemöldököm.
- Miért is?
- Tudja, hogy...
- Nehogy folytasd! - förmedtem Szofira, amikor rájöttem, hogy mit akar mondani.
- Jól van, de majd meglátod, hogy igazam van - vigyorgott. - Hé te, az ott nem Milán?
- Hol? - kaptam fel a fejem hirtelen, de Milán sehol nem volt. - Na jó, hagyd ezt abba - ráncoltam a homlokom és elindultam a belváros felé.
- Te nem vagy éhes? - futott utánam Szofi, mire elmosolyodtam. Pár perc múlva a mekiben ettük a hamburgerünket.
- Egyébként kiváncsi vagyok az új házunkra, az új sulira, az új környékre, de félek is. Mégiscsak rajtad kívül egyetlenegy barátnőm van, akivel alig találkozom - mondta Szofi.
- Nem kell félned, biztos könnyen be tudsz majd illeszkedni - legyintettem.
- De téged is féltelek - pillantott rám.
- Nem kell, tudod milyen jól megleszek? - erőltettem magamra egy mosolyt. - Talán összebarátkozom Antonnal meg Milánnal. Vagy veszek magamnak sok könyvet és elfoglalom magam azokkal.
- Vagy keresel barátokat - tette hozzá Szofi.
- Hogyan? Menjek oda a folyosón egy lányhoz és kérdezzem meg, hogy leszünk barátok? - vontam fel a szemöldököm, majd a nyitódó ajtó felé fordultam és elkerekedett a szemem. - Tomi és Milán - sziszegtem Szofinak, aki a tekintetével megkereste a bátyámékat, aztán a kezével megpróbálta eltakarni az arcát, miközben mindketten visszavettük a kabátunkat és a fejünkre húztuk a kapucninkat.
- Tulajdonképpen miért is "bújtunk" el? - fordult felém Szofi, miután ránézett a fiúkra.
- Tomi nagyon mérges lesz, ha megtudja, hogy megint eljöttem Balázstól és Milán mit gondolna rólam, ha a mekiben meglátná, hogy ilyen ruhában vagyok? Normális emberek nem öltöznek ki gyorséttermekbe - suttogtam és lehajtottam a fejem, ahogy Tomi és Milán felénk tartottak, majd leültek a mellettünk levő asztalhoz. - Menjünk - tátogtam Szofinak, aki egy aprót bólintott és már majdnem felálltunk, amikor Tomi az asztalunkhoz lépett.
- Elvihetem ezt a széket? - kérdezte.
- Khm... Persze - vékonyítottam el a hangomat, mire Tomi kicsit közelebb hajolt hozzám és érdeklődve fürkészte az alig látható arcomat. - Gyere Szofi - intettem a barátnőmnek, de aztán lehunytam a szemem, mert tudtam, hogy lebuktam. Tomival ma reggel beszéltem Szofiról.
- Na jó, ne szórakozz velem, hol van Balázs? - vette le a kapucnit a fejemről, mire ránéztem Milánra. Érdeklődve nézett.
- Megmondtam neki, hogy ő nem az esetem - szépítettem. - És az étteremben találkoztam Szofival, majd idejöttünk.
- És nem akartok ideülni? Sok kaját hagytatok, gondolom nemrég érkeztetek - mutatott az asztalunkra Tomi, mire összenéztem Szofival. Naná, hogy maradtunk.