autumn vibe

13.

Őszi szünet első napján betegen feküdtem a kanapén, és marhára unatkoztam. Könyvet olvastam meg filmet néztem, de egyik sem kötött le.
- Tanulj - javasolta apa amikor meglátta, hogy össze-vissza forgolódva szenvedek a kanapén. Hitetlenkedve felkaptam a fejem és értetlenül meredtem apára. Nem tudom, meddig vághattam olyan fura pofát, de apa végül belátta, hogy eléggé elfogadhatatlan ötletet mondott.
- Hova mész? - kiáltottam az előszobában öltözködő Tominak, aki erre egy hatalmasat sóhajtott.
- Csak egy haverommal sétálni - legyintett, de természetesen átláttam rajta. Tomi mikor menne csak úgy sétálni?
Annak ellenére, hogy beteg voltam, hihetetlenül gyorsan pattantam fel és az előszobába futottam, ahol a bátyám hátára ugrottam és átkulcsoltam a lábam a dereka körül, hogy még véletlen se tudjon lelökni magáról.
- Mit csinálsz? - nézett hátra a válla felett.
- Mondd el, hogy hova mész - kérleltem. Igen, néha képes vagyok elég gyerekes dolgokat művelni.
- Miért érdekel ez téged? Te úgyis beteg vagy - vonta meg a vállát, mire belemarkoltam a vállába. - Aú, jól van elmondom, csak szállj már le rólam. - Úgy tettem, ahogy Tomi kérte. - Milánnal elegyek a plázába pizzázni meg halloweeni dekorációkat venni, mert anya már nagyon fel akarja díszíteni a házat.
- Én is jöhetek? - csillant fel a szemem.
- Nem - jelentette ki és bement a garázsba. Szerencsém volt, fel voltam öltözve és már fogat is mostam, a telefonom meg kéznél volt, így Tomi után lódultam és bepattantam hátra.
- Gondoltam, hogy utánam jössz - ingatta a fejét mosolyogva, abban a pillanatban pedig Milán szállt be az anyósülésre.
- Szia - köszönt. Valószínűleg engem nem vett észre és már épp köszönni akartam neki, amikor újra megszólalt. - Lia hogy van?
Rögtön ez az első kérdése?
ÚRISTENEM!
- Köszönöm szépen a kérdésed, jól vagyok - vigyorogtam.
- Ilyen hamar meggyógyultál? - fordult hátra Milán, miközben elindultunk a pláza felé.
- Nem, még mindig beteg - válaszolt helyettem Tomi, mire Milán elmosolyodott. - Csak tudod Liának mindig mindenhez van kedve, egy percig sem bír nyugton maradni.
- Naaa, azért nem szép hazudni.
- Az igazság fáj, de megerősít - okoskodott a bátyám. - Igazam van vagy igazam van?
- Állat - dünnyögtem.
- Hallom ám.
A plázába érve Tomi kitalálta, hogy ő ebéd előtt mindenáron filmet szeretne nézni, ezért a mozi felé vettük az irányt. Nem volt beleszólásom, hogy milyen filmet nézzünk, mert eredetileg én nem is jöttem volna, de láttam Milánon, hogy ő figyel az én véleményemre is.
Eszem ágában sem volt nachos-t kérni, mert azt nagyon hangosan lehet rágcsálni, ezért inkább csak egy kicsi üdítőt kértem pedig a nagyobb méretűt is simán meg tudom inni, csak nem akartam percenként mosdóba menni.
A teremben elfoglaltuk a helyünket. Rajtunk kívűl senki sem volt, sőt, még a reklámok kezdetével sem jött senki.
- Lehet rossz filmet választottatok - jelentettem ki.
- Lehet, de ha az egész filmet végig köhögöd, akkor kiküldelek innen és a kocsiban megvárhatsz minket - fenyegetett Tomi.
Egész film közben próbáltam visszatartani a köhögésemet de nem ment olyan fényesen. Tomi többször is rám szólt, hogy minek jöttem el betegen és én tényleg próbálkoztam, de már majdnem megfulladtam. És nyilván horror filmet néztünk, amiket szeretek is, de ez már a durvábbnál is durvább volt. Egyik résznél Milán felé fordulva eltakartam az arcom.
- Szólj, ha vége van - céloztam arra a részre, amikor a zombik szétszaggatták az embereket. Aztán meg beleköhögtem Milán arcába. - Bocsi - suttogtam, de nem voltam biztos abban, hogy hallotta. - Kimegyek mosdóba - közöltem a fiúkkal, de hogy minek, azt nem tudtam. És a mosdóba érve jó hangosan köhögni kezdtem.
A film után megkerestük a kiszemelt pizzériát és mohón enni kezdtünk, hiszen már vagy két órája nem ettünk semmit
- Jó szar volt a film - csámcsogta Tomi.
- Egyetértek - vágtam rá, majd kíváncsian Milán felé fordultam, hogy ő is ossza meg velünk a véleményét, de várhatóan meg sem szólalt.
- Viszont amikor... - És Tomi belekezdett a film undorító részleteit elemezni. Hát hamar el is ment az étvágyam és már egyáltalán nem voltam éhes.
- Na jó, mostmár abbahagyhatnád - csitította Milán Tomit, amint észrevette, hogy nem tetszik a téma. De valószínűleg Milánnak sem tetszett. Lehet csak beképzeltem, hogy miattam hallgatatta el a bátyámat.
- De most komolyan, még én is jobb filmet csináltam volna - ingatta a fejét Tomi és szidni kezdte a rendezőt, a színészeket és mindenkit is.
- Nem gondolod, hogy egy kicsit hangos vagy? - hajoltam közelebb Tomihoz, miközben próbáltam eltakarni az arcomat, merthogy a körülöttünk ülő vendégek többsége minket nézett. Vagyis inkább Tomit.
- És? Nem érdekel. - Aha. Gondolhattam volna, hogy ezt válaszolja.
- Jó jó, de csak egy kicsit halkabb lehetnél- javasoltam, de aztán feladtam, mert Tomi úgy tett, mintha meg sem szólaltam volna.
- Lia - hajolt közel hozzám Milán, mire megdermedtem és levegőt is elfelejtettem venni. És persze azok a hülye pillangók is előjöttek. - Az ott nem Szofi? - mutatott el balra. Meglepetten kaptam fel a fejem. Milánnak igaza volt, tényleg Szofi sétálgatott a pláza folyosóján... egy fiúval. Egymás kezét fogták és látszólag nagyon jól elvoltak.
- Fogalmam sincs, hogy ki lehet az Szofi mellett - ráztam meg a fejem. Vagyis akkor még nem tudtam, mivel a fiú egész arca el volt takarva és túlméretezett pulcsit hordott. Viszont pár perccel később rájöttem a rejtélyes fiú azonosságára. - Ezt nem hiszem el! - csattantam fel, ahogy eszembe jutott egy ismerős név. Egy túlságosan ismerős név.
- Mi a bajod? - vonta fel a szemöldökét Tomi.
- Rájöttem, hogy Szofi kivel van együtt - meredtem magam elé és majdnem elsírtam magam.
- Mondd már - szólt a bátyám, de képtelennek éreztem, hogy bármit is mondani tudjak. - Jól vagy?
- Batu - mondtam ki. - Szofi és Batu... - Semmi mást nem tudtam kinyögni. Batu nem tett semmi rosszat, de Szofi egy kicsit mindig is mérges volt Batura. Legalábbis nekem azt mondta.
- Hé, hé, nincs semmi baj - állt fel Tomi és mellém lépve megölelt. Mintha átvertek volna, olyannak éreztem magam.
Láttam Milánon, hogy ő is segíteni akar, csak nem tudta, hogyan csinálja. Mondjuk nem is tudta, hogy kiről van szó, de vagy nem is érdekelte vagy nem akart kérdezősködni. Inkább az utóbbi opcióban reménykedtem.
- Haza szeretnél menni? - ajánlotta fel Tomi.
- Hogy magányosan gondolkodjak azon, hogy miért ilyen igazságtalan az élet és esetleg sírni kezdjek? Köszi, ezt kihagynám és inkább veletek maradok - erőltettem magamra egy mosolyt és felálltam. - Mehetünk - jelentettem ki.
Egy szimpatikus boltba bementünk, ahol otthoni dekorációkat árultak, köztük halloweeni is volt. Nem tudtuk, hogy anyának pontosan milyen dekoráció is kell, ezért mindent beraktunk a kosárba, de aztán hamar megállapítottuk, hogy ez bizony sokba fog kerülni, így amíg Tomi szelektált néhány dolgot, én Milánhoz léptem, aki az illatos gyertyákat nézegette. Egy darabig csendben szagolgattuk a gyertyákat, majd Milán törte meg a csendet.
- Sajnálom.
- Mit is?
- Szerinted? - vigyorgott.
- Egyébként már elsőre is tudtam, hogy Szofiékra célzol - vigyorodtam el én is. - Honnan tudsz Baturól?
- Tomi mindent is elmesél nekem - vonta meg a vállát. Jaj, de jó. - Nem lehet olyan jó érzés ezt látni.
- Mit is? - Milán erre már nem válaszolt, csak magamra hagyott a gyertyáknál. Tudta, hogy tudom, hogy miről van szó, de én meg nem akartam sajnáltatni magam.
Mire hazaértünk, anya már türelmetlenül várt ránk és el is kezdte elrendezni a díszeket, miközben megkért, hogy csináljak vacsorát... kilenc főre. Aha. Szóval a szomszédok jönnek vacsorára.
Beléptem a konyhába és eldöntöttem, hogy egy jó nagy adag sajtos, krémes tésztát csinálok, előételnek pedig bruscetta-s falatokat.
- Valaki segít? - kiáltottam, mert úgy éreztem, hogy egyedül nem boldogulnék. Egy darabig senki nem jött és mégegyszer üvölteni akartam, de aztán Milán lépett be a konyába.
- Miben kell segíteni? - kérdezte.
- Komolyan, mintha már itt élnél - motyogtam direkt úgy, hogy ő is hallja, de nem vette sértésnek, hanem közelebb lépett és közelebb is hajolt. Olyan gyorsan kezdett verni a szívem, hogy majd' kiugrott a helyéről. Elvörösödtem és elkaptam a tekintetem. Nem tudtam Milán szemébe nézni, de őt szórakoztatta, hogy teljesen zavarba jöttem.
- Látom élvezed - mondtam olyan halkan, hogy nem voltam biztos benne, hogy hallotta. Végül visszanéztem a szemébe. Nem tudom, meddig lehettünk így, de én már olyan erősen markoltam a pult szélét, hogy elfehéredtek az ujjaim.
- Kell segítség? - kiáltotta Regő, miközben hallottuk, ahogyan fut le a lépcsőn. Egy pillanat alatt szétrebbentünk és amíg Milán úgy tett, mintha keresne valamit, én bénán álldogáltam a konyha közepén. - Ja, már itt van Milán - kukucskált be a konyhába és amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment.
- Khm - köszörültem meg a torkom. - Pirítasz kenyeret? - kérdeztem, bár a hangom elég erőtlennek hatott.
- Aha - felelte és elsőre kinyitotta azt a szekrényt, amiben a pirító volt. Fogalmam sincs, hogy találta meg ilyen gyorsan. Mondjuk ilyeneken már nem kéne meglepődnöm.
Szó nélkül csináltuk a kaját, miközben Gáborék is megjöttek és Mária meg is dicsért minket, hogy milyen ügyesek és segítőkészek vagyunk.
Amíg nem vacsoráztunk kiraktuk a bruscetta-s falatokat és Máriát hallgattuk, akinek szokásosan be nem állt a szája. Gréti megint panaszkodott nekem, amikor senki más nem hallotta, de legalább most anya megengedte neki, hogy áthívja a barátnőjét.
Vacsoránál végre Mária befogta és mások is tudtak normálisan beszélgetni, mint például én Gáborral. Gábort egyébként jobban bírom, mint Máriát.
Evés után társasoztunk, de azt hamar meguntuk, így Mária felajánlotta, hogy menjünk át hozzájuk fürödni a jakuzzi-ba. Tomi rögtön igent mondott és már szaladt is fel a szobájába átöltözni, de én azért elgondolkoztam ezen. 1: nem szeretnék megfázni. 2: Milán előtt bikiniben fürödni? Kösz, azt inkább kihagynám. Végül azt mondtam, hogy átmegyek, de nem biztos, hogy fürdök.
Milánék kertjében ültem és gondolkoztam. Ha még most bemegyek a jakuzzi-ba, akkor senki nem lát hiányos öltözékben. Vagy egyáltalán nem fürdök. Igen, ez lehet jobb lenne, mert nagyon elfáradtam. Jó nagyokat ásítottam és nem tudom hogy sikerült, de egy perc alatt elaludtam és amikor újra felkeltem, már a szobámban voltam.