Egy halott szív tragédiája

3.rész ~ Eathan

Kisietek a kórház elé, és felszállok a motoromra. Farzsebemből kiveszem a telefonomat, megnézem ki keresett.

Jules :
Remélem minden rendben lesz a Papával. Sajnálom, hogy nem tudok veled lenni. Később hívj fel. Szeretlek.

Kösz a semmit Jules. Egyszer az életben, csak kibaszottul egyszer én is jelentenék neked valamit. Bár számítana a beképzeld, nyomorult életeden kívül más is. Rohadj meg Jules.

Matthew :
Haver, mi a helyzet a Papával? Itt szar a helyzet, kirúgtak. Gyere, itthon megbeszéljük. Vettem egy karton sört.

Végül mosolyogva rakom el a telefonomat, pedig Jules üzenete után majdnem elhajítottam a picsába. A nagy büdös magány. Az vesz engem körbe. Na meg persze Matthew. Ha ő nincs, én sem vagyok. A halál torkából is képes volt kihúzni, amikor ő is a peremén táncolt. Egyet szó. Önzetlenség.

Ez az, ami csak a Papában, és benne van meg. A világ egy nagy nulla lenne nélkülük. Minden értelmetlen lenne, és kevesebb.

Olyan lenne, mint a tea méz nélkül, a kávé koffein nélkül, az élet egy társ nélkül.

– Szia pajti. Mesélj! – fogad tárt karokkal a barátom.
Mindig jó kedvre derülök, ha hazajövök, és ő itthon van.

Minneapolis egyik leggazdagabb gyerekei vagyunk, akik csaponganak a végletekig. Ameddig az emberi erő bírja, ameddig az ész reális, amíg a nap le nem nyugszik.
Viszont a pajzs mögött csak két lelkileg nyomorult hülyegyerek lakozik, akikkel az élet tényleg csúnyán elbánt.

Nem. Nem kegyes módon.
Matthew és én is egy iskolába jártunk. Az elit társaság legtetején csücsülünk, mint leendő trónörökösök.
Idővel Matthew egy magánkórház vezérigazgatója lesz, én pedig egy rohadt részvénytársaságnak a fejese.

Valószínüleg az igazi szüleink szegények.

– Nem tudok semmi jót mondani. Nem javulnak a Papa eredményei. Nem tudnak mit tenni az orvosok, csak a reményt tudják szajkózni. – mondom, miközben leülünk a nappaliban az ebédlőasztalhoz, és kibontunk 1-1 sört.

– Sajnálom tényleg haver. Kell egy plusz ágy neked oda? – kérdezi, miközben már veszi is elő a telefonját, hogy üzenjen a nevelőapjának. Ő most annak a kórháznak az igazgatója, ahol a Papa fekszik.

– Köszönöm. Sokat jelent.

– Szólj, ha tudok valamiben még segíteni. Egyébként Jules keresett. – meséli unottan. Nem kedveli Őt. Nem tudok ezért haragudni rá. Még isten igazából nekem sincs rá szükségem.
Ez a kibaszott társfüggőség, ami felemészt. Mindegy ki. Mindegy hol, és mikor. Csak többé ne kelljen egyedül lennem.

Elkezdeném elpusztítani magam először belülről. Emlékszem mi történt, amikor megtudtam, hogy a Papa beteg. Hogy az az ember, aki ha sírtam felvidított, ha szomorú voltam mondott egy viccet, ha megvertek elém állt, aki hazudott a szüleimnek, csak hogy ne keveredjek baja, ő elfog menni. És nem tudjuk mikor.

Öt hónapja. Öt hónappal ezelőtt Matthew rántott le a székről. Ha nem teszi meg, akkor lógok. Néha bánom, hogy megtette.

– Szarok Julesra! Rohadt kurva, sosincs velem. Bezzeg, ha ruhára pénz kell neki, akkor rögtön megjelenik. – fakadok ki kissé dühösen.

Nem tartom magam csúnya embernek. Sokan kifejezetten sármos, idősebb férfit látnak bennem. De minden nő eddig csak egyet akart. Hatalmat. Pénzt. Színvonalat.

Barna, oldalt felnyírt hajam van, arcom csontos, orrom hegyes és keskeny. Telt ajkaimat több nő is megirigyelte már, világosbarna szemeim minden hazugságot igazsággá tudna varázsolni.

– Szedek egy pár cuccot, és igyekszem vissza a kórházba. Nem mostanság jövök haza, de tudod hol találsz, ha van valami. Jules számát pedig tiltsd le haver. – mosolygok, megveregetem a hátát, és elindulok a szobámba.

Olyan otthonos kis kuckóm lett itt. De ezt egy időre itt kell hagynom. Bedobok egy fekete bőrtáskába egy pár darab pólót, három nadrágot, alsóneműt és pipere cuccokat. Biztos, ami biztos. Majd hazajövök cserélni őket.

– Vigyázz magadra, és fel a fejjel! Holnap bemegyek én is a Papához. – megölelem Matthew-t, majd útnak is indulok.

Késő este van, a recepción alig akartam beengedni, Matthew apját Phill-t kellett felhívom, hogy engedtessen be. Vagyis nem én hívtam, hanem javasoltam, mielőtt kiszedtem volna a pult mögül azt a vén, morgós, alkoholista pasit.

Szeretek lefizetni embereket azért, hogy ne kelljen viaskodnom az igazamért, de neki akkor sem adtam volna egy fillért sem, kényszerítettek volna. Morgós vén buzi.

– Eathan, miért nem maradsz otthon? Menj csak haza nyugodtan, vannak itt elegen, akik vigyáznak rám. Sőt, mi több. Azt rebesgették, kapok egy szobatársat is. – nevet a Papa, de sajnos ez áttorkollik köhögésbe. Egy pamut zsebkendőt szorít a szája elé, próbálja eltakarni, hogy vért köhög, de mindent láttam.

Olyan végtelenül önzetlen...