Egy halott szív tragédiája

12.rész ~ Eathan

– Elmenjek veled vásárolni? Hahó! – integet az arcom előtt Jules. Megrázom a fejem és ránézek rá, sűrűn pislogok.

– Nem kell, kösz. Megoldom. – válaszolom neki.

Jules megvonja a vállait, és beszél tovább a Papához. Tudtam, hogy nem fogja meghatni az elutasításom. Őt nem érdekli semmi más saját magán kívül, még talán meg is könnyebbült, hogy nem kell egy plusz terhet hordania. Biztos vagyok benne, hogy többet be sem fog jönni ide.

Többször is pillantást vetek Aarchara, aki visszadőlt az ágyba, ezért hátrébb toltam magamat a székkel együtt.

Látni akarom.

– Itt az ideje, hogy távozzak. – kel fel a székről Jules, vele együtt így teszek én is. Végre. Lekísérem őt.

A kórház bejárata előtt állunk, kicsit kellemetlen a légkör.

– Megleszel szívem? – simít végig az arcomon.

– Eddig is megvoltam. – mondom neki.

– Jólvan, szólj, ha kell valami. – átölel, majd megcsókol.

Nem ellenkezem, átölelem a derekát és visszacsókolok.

Mintha csak egy hideg, dermesztő érzés futkosott volna végig a hátamon. Kinyitom a szemem és egyből az ablakhoz kapom a szemem, ahol a Papa szobája van.

Aarcha néz, mozdulatlanul bámul ki a kis ablakon. Ezt a lángoló aurát, ami tökéletesen kirajzolódik, amikor ránézek, ezt láttam este is.

Nem találkoztam még olyan emberrel, aki a vaksötétben is képes lett volna beszéd nélkül fényt gyújtani.

Nem bírom levenni róla a szemeimet.

Miután végre elköszöntem Julestól, visszaindultam a kórházba. Éhes voltam, így lent a büfébe leültem egy kerek asztalhoz, és rendeltem egy sonkás melegszendvicset egy adag kávéval.

Az utóbbi időben nem jutott időm főtt ételt enni, így egy melegszendviccsel is megelégedtem.

Gyorsan belapátoltam, amit elém tettek, és kimentem egy cigarettára rágyújtani. Kezdem megszeretni ezt a padot. Ezerszer jobb, mint a fenti ágy.

Magam mögé nézek, de Susanne már nincs itt. Milyen magányos nélküle, senki nem hozza rám a frászt.

A cigi után még egyszer betértem a büfébe. Aarcha nem reggelizett. Nem kellene érdekeljen, de sajnos érdekel. Alapból is nagyon sovány, pluszba még mindig nem látogatták meg a szülei, szinte csorgó nyállal nézte végig, ahogy Jules kipakolja a Papának a kajákat odafent.

Ez nem szánalom, vagy sajnálat. Csak szeretném, hogy legyen ereje. Enni minden embernek kell.

– Na, megjöttem. – mondom a Papának, amikor belépek a szobába. A függöny el van húzva. Miről maradhattam le?

– Ott mi folyik? – biccentek a fejemmel a függönyre.

– Vizitelni jöttek a kislányhoz. Aranyos teremtés. Remélem Jules nem haragszik majd meg, de odaadtam neki egy pár péksütit, én amúgy sem ehetek ilyesmiket. – mondja halkan a Papa, nehogy megzavarja az orvosokat.

Basszameg. Én is csak jót akartam, de így, hogy a Papa adott neki ennivalót, így már az én segítségemre semmi szükség nincsen. Idegesen kidobom a szendvicset a kukába. A Papa nagyon furcsálló tekintetet szegezett nekem, nem értette a reakciómat. És be kell vallanom én sem értettem.

Nem értem hirtelen mi dühített fel.

– Örültem a találkozásnak Aarcha, remélem nem ilyen körülmények között fogunk ismét találkozni. – Phill elhúzza a függönyt, széles vigyorát le sem lehetne törölni.

– Köszönjük szépen doktor úr, ha maga nincsen, akkor lehet nem is élne már a lányom. – egy nő beszél, aki háttal áll nekem, de borzalmasan ismerős a hangja. Ő Susanne.

– Ó, Eathan! De örülök, hogy látlak. – mosolyog rám, amikor végre megfordul.

– Én is örvendek. Engedd meg, hogy bemutassam a nagypapámat, Tomot. – intek a Papa felé, és próbálom felfogni zavaromba, amit látok.

Susanna lánya Aarcha, ő róla beszélt nekem, akárhányszor összefutottunk. Kicsit tévesnek látom az angyal jelzőt, amivel illette a lányát, de ezt az információt megtartom most magamnak.

– Honnan ismeritek egymást? – kérdezi az ágy szélén ülő Aarcha, akinek a cuccai egy szatyorban hevernek mellette.

Milyen érdekes, hogy Aarcha teljesen elhasználódott és ódivatú röncökbe öltözködik, mégis olyan, mintha a világ legdrágább ruháit öltötte volna magára.

A pénz annyira megszokta szépíteni az embereket, hogy hogy anélkül lassan már meg sem látjuk a természetes kisugárzást.

Csúnyán szólva, a szar becsomagolva szebb lesz.

De ő más. Kecses, kifinomult annak ellenére, hogy a ruhája értéktelen. Elég belenézni abba a rendellenesen hatalmas szemeibe, hogy magába szívjon az a varázs, amivel ezalatt a pár nap alatt az ujjai köré tekert. Pedig ezt annyira nem akartam.

Nem akartam rá gondolni, nem akartam foglalkozni vele, nem akartam vele kapcsolatban semmit sem.

Most sem tudom egész pontosan mit akarok.

De Aarcha közelében egy teljesen ismeretlen érzés kerít hatalmába, amit idáig még nem éreztem.

Megakarom ismerni, megakarom fejteni őt.

Sziasztok!
Most még Eathannel folytatjuk ❤️