Egy halott szív tragédiája

4.rész ~ Aarcha

A felfedezés és az eszmélés jóvalta nagyobb teher, mint gondoltam. A problémák hordozása nem csak a lélekre hat ki, hanem szép lassan fizikailag is leépíti az ember.

Fogalmam sincsen, hogy mik ezek a folyamatos fájdalmak, amiket a hasamba érzek. Az igazság takargatás sokkal kegyesebb, mintha nyíltan szembe akarnánk nézni a gondokkal. Hisz amiről nem tudok, az nem is fájhat nemde? Az egyszerűen nincs, az csak egy illúzió.

– Aarcha, úristen. – magamnál vagyok, de nem bírok válaszolni. Foltosan látok, anya hangja is kezdd érthetetlenné változni, az orromat megüti a vér jellegzetes fémes szaga. Undorító, felfordul tőle a gyomrom.

– Uram, kérem segítsen, a lányom bajban van. – rimánkodik anya jajveszékelve.

Annyit látok és észlelek, hogy a földön fekszem a ház előtt. Kezdek nagyon fázni és reszketni, a hasamnál érzem, ahogyan folyik valami folyadék, ami meleg, de azonnal ki is hűl.

- Hölgyem tud beszélni? – lép elém egy idegen férfi, leguggol az arcomhoz, és forgatni kezdi a fejemet. Gondolom a tekintetemet keresni.

Engedjetek ki ebből a dobozból, beszélni akarok. Tudok beszélni.
De nem megy, nem jön ki egyetlen árva hang sem a torkomból, egyre sűrűbb és sötétebb foltokat látok magam előtt.

– Itt a telefonom, azonnal hívja a minneapolisi magánkórházat, egyes gyorshívó! Gyorsan asszonyom! – sürgeti anyát az idegen férfi.

Szegény anya. Biztos nagyon van meg ijedve. Elakarom neki mondani, hogy nyugodjon meg minden rendben van. De a szemem végleg lecsukódik, és már nincsen erőm újból kinyitni, hiába érzem, ahogyan a fickó gyengéden pofozgat, és hiába hallom, hogy szólítgat. Nem megy.

De magamnál vagyok, és érzek.
Hallok és felfogom, ami körülöttem történik.

Érzem, ahogyan a férfi letépi rólam az alapból is rongyos ruháimat, és a hasamhoz szorítja azokat.

– Hogy hívják a lányt? – kérdezi aggódóan.

– Aarcha. – feleli anya.

– Rendben asszonyom, figyeljen. Aarcha erősen vérzik, egy paladarab fúródott a hasába, így első ránézésre. Eltudná mesélni mi történt? – kérdezi anyát, igyekszik őt megnyugtatni.

– Nem volt semmi előzmény, beázott a tető, azt ment a lányom megfoltozni. Utána csak egy nagy csattanásra lettem figyelmes. Ennyi az összes, amit tudok. – sírja el anya. Most magát hibáztatja, ebbe biztos vagyok.

– 5 perc és itt vannak a mentők. Menjen, szaladjon el az okmányaiért, ruhára most semmi szükség. – hessegeti el anyát a férfi.

Érzem, ahogyan egy kéz kisöpri az arcomból a hajamat, majd ezután valaki ölbe vesz. A mentősök szirénázása hangosan kivehető a tompa fejemben.

– Phill, mi történt? – egyre több idegen hangot hallok magam körül.

– Nem tudom, mentem volna be a kórházba, amikor láttam pont, hogy ez a lány a földön fekszik. Gyorsan kiszálltam az autóból, de az anyja se tud semmit. Vigyétek Laurenhez, ma ő ügyel. Nemsokára érkezem! – az idegen férfi hangját felismerem, ő a megmentőm.

Történjen bármi, örökké hálás leszek neked Phill! Remélem láthatlak még.

                                   ______

– Drágám! Jó sokat aludtál. – szól hozzám egy idős bácsi.

Hirtelen felpattanok a helyemről, nem tudom hol vagyok, nem emlékszem semmire sem. Az orromból, a torkomból csövek lógnak ki, egy fehér egyszer használatos kórházi ruhában fekszem. Pupilláim kitágulnak, megrémiszt a helyzet. Kórházban vagyok.

– Nyugalom, nem akartalak megijeszteni, ne haragudj rám Kedves! – nyugtatgat a bácsi a szomszéd ágyból.

Még mindig kiakar ugrani a szívem az ijedségtől, de most már legalább realizáltam, hogy hol fekszem.
Csóválom a fejem, lenézek a testemre, lerántom magamról a fehér klórszagú takarót, de egy erős fájdalomtól újra hanyatt fektet.

– Jöjjenek segíteni. – oldalra fordítom a fejem, az idős bácsi megnyomta a nővérhívó gombot, majd beleszólt rekedtes hangon, kissé köhögve.

Pár másodperc múlva már be is özönlött egy csapat orvos, egy csomó nővérrel, akik lefogtak az ágyon, miközben én vetettem a testem jobbra-balra az ágyon. Minden normális ember pánikolna, ha hirtelen egy ágyhoz kötözve találná magát.

– Nyugtatót neki! – itt van Phill. Felismerem a hangját, csak őt nézem.
Pár másodperc múlva érzem, ahogyan az ereimbe hatol a folyadék, amit infúzión keresztül adagolnak nekem, és nyugodtság áramlik szét bennem.

Elengedem a fejem, hátradöntöm a magam, és csak Phill-t figyelem.

– Nyugalom! Biztonságban vagy Aarcha. – elmosolyodik, megsimítja a fejem búbját, és távozik a kórteremből.

Köszönöm Phill, hálás vagyok neked. Köszönöm.

Sziasztok!

Összeeresztem a karaktereimet a következő fejezetben ;)