Boszorkányok pedig nincsenek

20. Sötét révület

A plázában tömeg hömpölygött. A parkolók mellett a gyorséttermek szintje is zsúfolásig megtelt. A hangszórókból folyamatosan zene szólt, néha egy-egy szolgálati közleménnyel megszakítva, és vagy húszféle gyorsétterem illatai kavarogtak összekeveredve az emeleten. Tipikus őszi, tanítás utáni délután. Lucy unottan kavargatta a szívószállal a langyossá melegedett üdítőjét. A pizzája maradéka megrágcsálva hevert előtte az asztalon. Clara a fagyija utolját tüntette el épp. Anita a távolba révedő tekintettel bámult valamit, közben a válláig érő gesztenyebarna haja egyik tincsét csavargatva.

- Hát nem tökéletes? - sóhajtott ábrándosan.

- Az. Fenomenális! - húzta el a száját Lucy.

- Ne mondd, hogy téged hidegen hagy ez a látvány!

- Legalábbis nem kezdek el tőle nyáladzani.

- Olyan vagy! - pillantott rá megbotránkozva a barátnője.

- Jaj, csak nem azt akarod mondani, hogy jövőre mi is a focipálya nézőterén fogunk ücsörögni edzés alatt, és azt bámuljuk, ahogy Simon Stokes leveszi a pólóját?!

- De nézz csak rá! - lehelte Anita. - Hát nem tökéletes?

Lucy tekintete lustán megkereste a barátnője ábrándjainak tárgyát. A népes társaság tőlük öt-hat asztalnyira ült, láthatóan remekül szórakozva. Középen a lányszívek vágyainak titkos tárgya, a focicsapat irányítója, a náluk két évvel idősebb, szemtelenül jóképű Simon alakja magaslott ki társai közül. Tényleg jól nézett ki, piszkosul jól, és ezt tudta is magáról. A menők asztalánál ülők éppen harsányan nevettek valamin.

- Azt tudod, ugye, hogy ő Miranda Bates felségterülete? - jegyezte meg közömbösen Lucy.

- A pomponkirálynő! - fintorgott leplezetlen undorral Anita. - Az a ribi úgy lóg rajta, mint a karácsonyfadísz!

- Minden adottsága meg is van hozzá - szólt közbe Clara, fejével a vidám társaság középpontjában viháncoló szőke, hosszú hajú lány felé bökve, aki szinte rátapadni látszott Simonra. - Két év előnye van velünk szemben, és pontosan tudja, hogy senki sem vetélkedhet vele. Nem csodálom. Ilyen tökéletes alakkal...

- Undorítóan tökéletes! - morogta sötéten Anita.

- Mi lenne, ha... - kezdte Lucy.

- Ki ne mondd! - vágott a szavába a másik lány. - Lehet, hogy soha nem juthatok a közelébe, de távolról azért még csodálhatom Simont.

- Csodáld, ha jólesik. Vagy akár kereshetnél magadnak egy elérhető, korunkbeli fiút.

- Azok annyira gyerekesek még! Azt se tudják, mit kell csinálni egy lánnyal!

- Miért, mit szeretnél, mit csináljanak veled?

- Tudod te is! Itt az ideje az első csóknak!

- Miért, az időhöz van kötve?

- Jaj, Lucy, ne legyél már ilyen értetlen! Nem akarok lemaradni.

- Ha tizenöt évesen nem csókolózunk egy sráccal, akkor lemaradunk?

- Végérvényesen! - bólintott mindenttudón Anita. - Nem akarok szánalmas vénlány maradni. Te könnyen játszod a közömböst, neked ott van Tim!

- Fúj! - fakadt ki felháborodottan Lucy. - Ezt te se gondolod komolyan!

- Sokat vagytok együtt.

- Barátokként. Szerinted Timothy az, akivel egy lány az első csókját elképzeli?!